-Minden vágyad
Romlott halom
Vetett ágyad
Mocskos alom.

Dönthetnél.

"-Meddig hagyom?"

"-Most válasszak?"

-Most! Mész vagy
Maradsz?
Ha kettőt tennél:
Hasadsz,szakadsz.

Metamorf masszázs

”… a fájdalom ágai benned,
mint mindenkiben, elkövesednek
az aláomló évek, évadok,
rétegek, szintek és tagok
óriási nyomása alatt.” (József Attila: Magad emésztő…)
Nagyon szép, és nem utolsósorban korrekt meghatározása az emberi lélek terheire ez a kis részlet. Az olvasása közben érett meg bennem a gondolat, hogy végre saját megfogalmazásban, közszemlére téve is írjak a metamorf masszázsról. Már sok személyes tapasztalatot is megosztottam ezzel kapcsolatban itt a blogomon, de úgy éreztem ez itt nem a reklám helye, hogy nevén is nevezzem a ’gyereket’. Most mégis úgy határoztam, érdemes ezt megtennem, pontosan a fenti verssor jelentésének a ténylegessége miatt.
„a fájdalom ágai benned, mint mindenkiben, elkövesednek” – mint mindenkiben. Ez egy hangsúlyos rész a versben, én úgy érzem, aminek az oka rögtön kifejtésre is kerül: „az aláomló évek, évadok, rétegek, szintek és tagok óriási nyomása alatt.”- ebben a részben benne van minden alapigazság, ami a lélek sérüléseinek megértéséhez vezet. Egy nagyon kis szelet csak, amibe belelátunk ezzel kapcsolatban- az a 20,30,40,50 év amit leéltünk már - de még ez is roppant hiányos. A születésünk előtt, közben és kisgyermekkorunkban ért ’élményeinkre’ már nincs rálátásunk, és akkor még nem is mentünk vissza annyira régre. Nem kell hinni ahhoz a reinkarnációban sem, hogy belássuk - a rossz beidegződések már jóval régebbre visszanyúlnak, mint a mi saját születésünk. Amit a társadalom, család és maga az emberi faj már régóta működtet- nem hatástalan ránk nézve. Mint ahogyan a vírusok elleni küzdelmünkhöz hozzásegített az, hogy több száz évvel ezelőtt valaki egyszer elkapta őket, és fokozatosan védetté vált ezekkel szemben- úgy minden más információt is hordozunk magunkban. Jót, rosszat egyaránt. Míg végül megszületünk, és a programozás folytatódik tovább. A jelszó az elnyomás: ami engedelmességet szül- és adott egy látszólag stabil rendszer. Rendszer- állandóság - azaz a fejlődés megállítása- sőt: megtagadása. Legnagyobb traumáink például halálesetekhez kötődnek. Ha már gyerekkorunktól kezdve olyan hitvilágban nevelkednénk, ahol a halál, mint az élet részeként van számon tartva - hiszen az is - rengeteg szenvedéstől kímélnénk meg magunkat. Aki meghal - nem szenved. Mi szenvedünk, mert ő nincs többé a számunkra - magunkat sajnáljuk. Ha végignézünk az életünkön - semmi más feladatunk nincs, mint az értelmünk, tudásunk, fizikai valónk fejlesztése, ami súlyosan háttérbe szorít minden más részt bennünk, ami az EGÉSZségünkhöz tartozik. Egészség hiányában tehát betegek leszünk, amit elintézünk tüneti kezeléssel, hasonlóképpen eljárva a magánéletünkben is. Miután maguk alá temettek minket a problémák, és mozdulni sem tudunk tőlük, eljutunk a fél sikerig - a belátásig. Innentől számtalan módunk van rá, hogy miként változtassunk a helyzetünkön. A változtatáshoz elsősorban önmagunkra van szükségünk - mégis egy ponton túl ez már kevés. Kell egy katalizátor, kell egy tükör, ami megadja számunkra azt a löketet, amire már a ’posványba ragadásunk’ után nem vagyunk képesek. Terápiák tömkelege áll a rendelkezésünkre, aminek egy része ugyanúgy elnyomáson alapul, másik részük, pedig elkezdi lebontani a ’hagyma héjait’ rólunk, amivel egy olyan folyamatot indítanak be, aminek sosem lesz vége. Egyik probléma előhozza a másikat, és erősíti bennünk azt a negatív érzést, hogy a problémáinkról mennyi mindenki más tehet. Sok jól működő terápia is van még, de mindegyik igényli a pácienst olyan módon, hogy kommunikálnia kell- sokszor olyan dolgokról beszélni, és olyan dolgokat mozgósítani - amiről még maga sem tud, vagy nem elég tiszta a róla alkotott képe.
Nem mindenkinél jó megoldás tehát a beszédterápia- kommunikációs készségünk sem egyforma, elfojtott dolgainkról van szó, azon kívül az egónak is lehetősége adódik beleszólni a dolgokba. Nem feltétlen humánus megoldás- sok mindenki nem hajlandó rá, hogy másoknak ’kiadja magát’. A metamorf masszázs mindezt kiküszöböli - hatékony és humánus módszer egyszerre – az öngyógyító erőinket mozgósítja- anélkül, hogy akármit tudatosítani kéne magunkban. Minden együttműködésünk növelheti a hatást - mégsem elengedhetetlen. Az eszköz, amit segítségül hívunk egyrészt a reflexológia. A gerincet, mint az érzelmi blokkok fő lerakódási pontját célozza meg, a kézen, a lábon és a fejen. Ennek egy speciális, kötött sorrendje van, ami elősegíti a múltban megélt traumáinkat felszabadítani, mind a három idősíkról: születésünk előtti időszak (akinek a hitrendszerébe belefér: előző életek), magzati kor, jelen élet. Az érintések gyengédek- nem a fizikai testet célozzák meg, hanem egy jóval finomabb láthatatlan energiarendszert. (Megjegyzésként: tévhit, hogy csak erős érintésekkel válthatunk ki hatást. A reflexológiában, amikor különböző szervekkel dolgozunk, egy lassabban működő, lusta szervet finomabb érintésekkel serkentünk, míg az erős érintések lassítják mindazokat a szerveket, amelyek pedig túlműködnek.) Masszázs közben, minden blokkot, ami fellazításra került, el is ’távolítunk’, és újra is töltjük a kiürült ’részeket’ ’friss’ tiszta, föntről érkező (tehát nem közvetlenül saját) energiával. Itt kap szerepet a másik módszer, amit a masszázs során segítségül hívunk. Energia. Energia rendszer, energia központok, azaz csakrák. Ez egy szemmel nem látható, kézzel nem tapintható jelenség, mégis alapjául szolgál minden olyan holisztikus gyógymódnak, amivel igazán átütő eredményeket lehet elérni – komolyabbra fordítva a szót – igazán eredményeket elérni, csak így lehetséges. (Megjegyzés: hitetleneknek ajánlom figyelmébe a NASA által kifejlesztett biorezonancia nevű készüléket és a hozzá kapcsolódó fizikai (bb) magyarázatokat).A ’technikai’ rész erről szól. A masszázs megkezdése előtt meditációval, és légző gyakorlattal készülünk fel az elengedés folyamatára. A cél a magzati állapot visszaidézése.
A kezelés során óhatatlanul más tudatállapotba kerülünk -akaratunk ellenére is- így amiatt sem kell aggódni ha nem tudtunk kellőképp ráhangolódni a legelején. A masszázs után azonnali megkönnyebbülés érzést lehet megtapasztalni, az ezt követő napokban pedig változások mennek majd végbe bennünk - ami hosszabb távon minőségi változást hozhat a fizikai életünkbe is- ha hagyjuk. A masszázst végző személy csatornaként, közvetítőként vesz részt a folyamatban. Az igazi terapeuta az élet magas szintű intelligens működése, az aki pedig meggyógyít majd téged- te magad vagy!
http://www.thai-masszazs-otthon.hu/metamorf.html

A másik...

Egyszer valaki ’megvádolt’, hogy csak magamról írok. Minden a saját érzésvilágom körül forog. Nem rácáfolni szeretnék, csak megmagyarázni, hogy ez miért van így.
Valószínű azért, amiért most is itt ülök tíz perce, érzések kavarognak bennem, amikre nincsenek szavak. A nyomoromat könnyű megfogalmazni. Hiszen azok is, amikkel megformálom őket:
Szavak. Üres szavak.
Amit most érzek azok valódi érzelmek, amik nem ezen a síkon működnek.
Az ok, amiért mégis megpróbálom őket megfogalmazni- az mindössze annyi - hogy minden minőségemben megértsem és megértessem magam. Ami nyilván az egómnak fontos elsősorban - de hogy harmóniában tudjak lenni önmagammal, az ő létezését is el kell fogadnom. Helyre kell tennem magamban- de elnyomni nem nyomhatom- és nem is lenne értelme.
Szellemi síkon már palotám van. Angyalok vesznek körül, akik szeretnek engem, én pedig nemes uralkodó és hű alattvaló vagyok egyszerre. Lelkem határtalan, mindenki helyet kap benne. Nem félek azt mondani, hogy „Szeretlek. Gyere, mert szükségem van rád. Én vagyok az, akit kerestél.” sem azt, hogy „ Lejárt a közös utunk. A tudás, amit egymásnak adtunk, elérte végleges helyét és formáját, most már tovább kell mennünk - engedd el a kezem!”.
A Földi síkon nincsen helyem. Nem merek szeretni, és nem engedem, hogy szeressenek. Ha ez másképpen lenne, nem blog bejegyzések születnének az élményeimből-hanem ölelések.
Ma rengeteg lehetőséget kaptam arra, hogy megérthessem ki a másik fél - és ki vagyok én. Utólag érzem át – mekkora teherként nyomta a lelkemet ez az egész ’szerelem’ dolog.
Több személlyel kapcsolatban próbáltam lezárni a múltamat. Szellemi síkon elmondtam mindegyiküknek, hogy nem kell már többé, hogy előző és mostani életekből való karmákkal terheljük egymást. Megöleltem őket, és megnyugtattam magam azzal, hogy minden görcsös ragaszkodásom eltűnik, de az igaz szeretet velem marad. (Velem maradt… :))
Láttam egy nőt, aki a kezét az ég felé nyújtja, és két ’árnyéktest’ még két karral segít neki az ég felé emelkedni. Rám telepedett egy hűvös tisztaság, az önállóság ereje. Igen. Az egyedüllét a legfelszabadítóbb erő. Magaddal találkozni- a legfontosabb és legigazabb találkozás. Ami soha nem jöhetne létre, ha nem lenne ott a Másik. :)
Ha nem lenne tükör, amikor homállyal feded el az arcodat. Ha nem nyitná ki a zsilipeket, amit hínárok leptek el, és életed vize már épp poshadásnak indult. Ha nem lenne ott az a mosoly az arcán, amiben benne van az élet összes üzenete számodra.

Ez a válaszom neked, és magamnak is.
Ha jól szeretsz- a szeretet maga a fejlődés. Ha jól vagy egyedül- az egyedüllét maga a fejlődés. Semmi sem hátráltathat, ha megfelelően működik.

Amit pedig nem mondtam el:

:)

Én

Ahogy egyre inkább mélyülök el önmagamban, próbálom felismerni, megérteni, feldolgozni és hasznosítani a jeleket, amiket kapok, intenzívebb üzemmódba kapcsolt a folyamat, és olyan dolgok törnek elő a ’mélyből’, amikre nem számítottam. Mint általában mindennemű gyógyulási folyamat, ez sem fájdalommentes. A mélybe letaszított dolgok, távozásuk előtt, felszínre jönnek, és farkasszemet néznek velünk. Belső világommal most kerültünk szembe egymással. Tisztább képet látok már a gyengeségeimről, erősségeimről. Minden kezd végleges formát önteni bennem - ha ezt továbbra is hagyom. Legnagyobb ellenségem még mindig én vagyok. Harcmodorom nincs harmóniában az univerzum törvényeivel. Visszatérő álmokból kapok jeleket rá, hogy a támadásra (ami a saját lelkem reakciója az elnyomás ellen) meneküléssel, végső esetben agresszióval reagálok, ami nyilván nem vezet semmi jóhoz, hiszen magamat nem győzhetem le, ugyanúgy ahogyan elmenekülni sem tudok magam elől. Egyetlen megoldás a szeretet önmagam felé, amire bevallom: képtelen vagyok.
A legtöbb felismerés után a cselekedet már csak egy hajszál híjára van- de ebben az esetben keményebb dióba ütköztem. A harmóniában lenni önmagammal- ismeretlen terep. Ez pedig nyilván a kapcsolataimban is kiütközik, mondhatni a legelső lépést hagytam ki- nem csoda, hogy elég nehéz építkeznem rá. Minden segítséget megkaptam mostanában, hogy ezt oldjam- folyamatban van- de nagy az ellenerő. Ott tartok jelenleg, hogy tegnap sikerült igazán, szívből sírnom. Beláttam mik azok a sötét foltok, amik sosem hagynak nyugodni, bűntudatot ébresztett bennem a folyamatos elégedetlenkedés. Bár ezek az érzések negatívak voltak- a belátás és a sírás feloldotta bennem egy részüket. Előtte pár nappal az egómnak is megengedtem, hogy elsirassa a vereségeit. A ’módszerek’, amiket követek, elkezdtek bennem ’zsilipeket’ megnyitni. Egyedül a fizikai síkon vagyok nagyon elmaradva. A személyiség, ami formálódik bennem - teret kíván. Függetlenségre van szüksége, hogy fejlődni tudjon, és olyan emberekkel szeretné a jövőben körülvenni magát, akik ezt a fejlődést elősegítik, önmagukban szintúgy létre tudják hozni. Most már felkavartam az állóvizet, utat nyitottam számára, hogy folyóvá duzzadjon. Nincs visszaút. Hátráltathatom a folyamatot- még egy ideig. Aztán nincs megállás egészen az Óceánig.

Kapcsolat kontra szerelem

A legelejéről elkezdve végig kell gondolni mi a kapcsolat, és mi a szerelem. Kapcsolatba akkor lépünk, ha meguntuk az egyedüllét sivárságát. Ha biztonságra vágyunk. Egy kapcsolat, mivel valamilyen értelemben tárgy- biztos alapokra van szüksége ahhoz, hogy működőképes legyen. A szerelem ’csak’ egy érzés. Semmi nem kell hozzá csak egy olyan pillanat, amikor elveszünk a másikban. Nem terv- állapot. A kapcsolat nem állapot - hanem rendszer. A rendszer változatlan. Attól rendszer, hogy nap, mint nap ugyanazok a dolgok tartják működésben.
Az állapot változik. Ahogyan a víz is tud jég lenni, és gőz – és ettől még nem szűnik meg alapjaiban víz lenni- úgy a szerelem is maga a fejlődés, maga a folyamat. Áramlik. Ott szűnik meg létezni, amikor egy mederbe csalogatjuk. Amikor elhisszük, hogy ha szeretünk nincs szükségünk többé egyedüllétre, holott a feladat, amiért jöttünk a mi fejlődésünkről szól- a másik által fejlődhetünk persze a legtöbbet- de nem feledkezhetünk meg arról, hogy különálló testet nem véletlenül kaptunk.
A fejlődés a várandósság, a születés és a halál állapotain megy keresztül. Ami fejlődik- az meg is hal. Vége lesz. És az ezután következő szenvedés okozója nem a szerelem vége. Miért szenvedne, ha már nem szeret? A szenvedés oka a kapcsolat. Az, hogy évekig élünk úgy valaki mellett, hogy közben minden másról megfeledkezünk, még arról is, hogy kell egyedül élni. Gyökeret növesztünk a földbe, pedig nem véletlenül van lábunk és nem gyökerünk- és elfelejtjük, hogy a virágokért vagyunk itt nem a gyökerükért.
A másik, amiért egy emberben nem találhatjuk meg az örökké tartó szerelmet, az: hogy minden EGY. Mióta szétszakadtunk milliónyi darabra, próbáljuk egymásra ráerőltetni, hogy csak egyetlenegy másik felünk van. Nem. Ez hazugság. Millió másik felünk van. Tulajdonképpen mindenki a másik felünk. Mivel az élet egy intelligens rendszer, megoldja úgy a dolgokat, hogy ne kelljen minden embert megismernünk ahhoz, hogy elvégezzük egymással a feladatainkat- az egész egy háló- az információ, amit közvetítek, vagy így- vagy úgy- de körbejárja a világ összes lelkét. Mégsem várható el az sem hogy egy embert szeress- ez egy kegyetlen játszma lenne. Te - aki ezt most olvasod- és mindenki más is- annyira egyediek vagyunk, a rengeteg tudás miatt amit életek során felhalmoztunk- hogy mindig másra lesz szükségünk ahhoz, hogy a tanult dolgokat, előhozza belőlünk- tükröt tartson amiben megcsillan a fényünk és a sötétségünk egyaránt.
A földi síkra azért jöttünk, hogy olyan dolgokat tapasztaljunk meg, amik mulandóak. Ez sokszor fájdalmas - hiszen ahonnan jöttünk ott minden örök. Hogyan lehet ez? Mert az állandó elmúlásban az a pici mag benned tényleg örök. Megölheted – újjászületik – éltetheted - meghal. Mert van.Csak folyatban van. Mindig. Ez az örökkévaló a mulandóban. Te ott legbelül! És a szerelem is benned! Örök, ha nem kötöd le,nem kapcsolod egy konkrét személyhez, nem alkotsz rendszert belőle, hanem hagyod, hogy állapot maradjon.
Ha szeretned kell-szeress, ha együttlétben kell lenned- légy együtt, ha pedig egyedül- akkor légy egyedül, mindez a szerelem része. Minden jó addig, amíg hagyod folyni a folyót!

Tél

Megérkezett az első hó.
Metsző fehér takaróba burkolta a falusi tájakat, a nagyvárosban pedig a tetők vettek sapkát magukra. A szokottnál is többet gondolok az elmúlásra, de már nem akkora fájdalommal- a hideg beborította égő sebeim. Lépteim befagytak, a meleg szobámba bújva várom az ítéletet. A párás ablakon kinézve csak sejtem a következő sétám útvonalát. Körvonalazódnak benne a vágyaim, és csak bízhatok benne, hogy az út végén lelkem lombkorona lesz.

Ez az időszak az életemben csodálatos (még ha nem is vagyok mindig a helyzet magaslatán, hogy ezt így éljem meg.)
Lehetőségekben és fejlődésben gazdag.
A kezembe adták azoknak a szobáknak a kulcsát, ahová eddig csak engedéllyel léphettem be röpke pillanatokra.
Most is fogják a kezem, de már a sor elején kell állnom.
A védelem ugyanakkora, de a felelősség nagyobb.
Jelenleg erősen hátráltatom magam. Az igazi okát talán még be sem láttam. Már elengedtem azt a fájdalmat is, hogy mindazért, ami most van megküzdöttem. Beláttam, hogy már jól megéltem minden pillanatát, és már nincs benne több fejlődési lehetőség. Viszont nem érzem magam rosszul. A helyzet nem rossz, csak ’áll’. Én pedig érzem, hogy az élet úgy van rendben ha ’megy’. Mégis félek, hogy a telhetetlenség hajt csak, és a boldogtalanságba, bizonytalanságba, egyedüllétbe száműzöm magam.
Szomorúságom oka pontosan abban rejlik, hogy tudom, hogy az univerzum támogat engem. Szeret engem. Én viszont sokszor nem szeretem magam annyira, hogy mozduljak. Pedig olyan szintű intelligencia vesz körül minket, hogy elég egy minimális cselekvés és máris beindul egy egész folyamat. Pár perccel ezelőtt is megtörtént, hogy éppen hogy elkezdtem albérletet keresni, érkezett egy telefon, hogy pénzt fogok kapni. Ez már a második ilyen eset bő egy hónap alatt. Ha nem kezdek el pénzköltési forrásokat keresni, pénzem sincs soha. Tehát nem jó hozzáállás először a pénzre várni. A lehetőségeket kell keresni, a feltételeket hozzá, pedig az élet elrendezi. A mi dolgunk a mérhetetlen hit, és a lépés az élet felé, ami kitárt karokkal vár minket, akárhonnan megyünk akárhová. Az intelligencián kívül az életben rejlő feltétel nélküli szeretet döbbent meg leginkább. „Akármit tettél, itt mindig helyed van. Itt mindig van bocsánat, mindig van második esély, a szeretet lángját semmi sem oltja ki” Amikor ezt nem látjuk, a félelmeink homályosítják el a látásunkat. Én ebből a homályból könnyek és küszködés közepette újra elkezdtem kitörni és akárhogyan is fáj a régi elszáradt burkot letépni magamról, nem fogok meghátrálni a rám váró feladatok elől. A szerethez amit kapok, méltó szeretnék maradni.

„Változtál, de nem változtattál”

Az első négy lépés megtörtént, aztán újra megtorpantam. Az életem egyik része szépen ívelt felfelé, az ellenerőket is képes voltam leküzdeni magamban, de egyéb változtatásokra nem voltam hajlandó, és ahelyett hogy az egyik dolog húzta volna fel magával a többit (mivel ezt a folyamatot gátoltam) így a negatív történések rántották le magukkal a jó dolgokat.
Ennél átfogóbban nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy mitől következett be két nap alatt bennem akkora mélyrepülés. Most, hogy már rendelkezésemre állnak módszerek, amivel az energiáimat visszatölthetem, nem szabadott volna, hogy ez így történjen, így viszont már más segítségét kellett kérnem. Emiatt hálás is vagyok a megpróbáltatásaimért, mert ha ez a folyamat nem történik meg, sosem bukott volna ki ez a mondat „változtál, de nem változtattál”. Hát igen, ennél jobban ezt én magam sem fogalmazhattam volna meg, pedig illett volna ezt belátnom már a legelején, hogyha elkezdek dolgozni magamon, és átalakulás megy végbe bennem, akkor a külvilágban is létre kell hoznom ennek egy táptalajt, különben pusztulásra van ítélve az egész.
A zuhanástól eltekintve is volt már elég régóta egy negatív érzésem. Mintha egy kődarab lenne a szívem helyén. Sok minden rendeződött, voltam igazán boldog is ebben az időszakban, éreztem magam teljesnek, de ez a nehéz érzés a szívemben nem múlt el. Most sem tudom az okát, de mivel láttam milyen szépen engednek el emberek efféle ’köveket’ a ’kezem alatt’ így úgy voltam vele, hogy na majd akkor én is.
A ’gonosz manó’ bennem (egó) ismételten mindent elkövetett, hogy még véletlenül se segíthessem elő ezt a folyamatot, de vannak erők, amiken nem tudott felülkerekedni, akárhogy is próbálkozott. Kinyílt a szívemben az a kis kapu, eleinte csak pillanatokra, de most már úgy érzem, hacsak résnyire is- de nyitva áll. Nem fájdalommentes a folyamat, most egyre inkább hiányzik, hogy betöltsem azt a részt, amit tegnap még negatív energiák foglaltak el. Most üresnek érzem. Fájóan üresnek. Rég nem éreztem, hogy képes lennék igazán szeretni, most pedig ’azonnal’ és ’nagyon’ és ’csak azt’ :)
Ehhez azonban külső változtatásokra is szükség lesz, kell majd kezdetnek egy pár napos teljes csend, amikor rendezem magamban az ezzel kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet, újakat-régieket, és bele kell vágnom minden anyagi akadály ellenére egy saját kis kuckó fenntartásába. Mindehhez óriási univerzális segítség is szükségeltetik, de az első lépés mindig az enyém.

Metamorfózis

A 20 év alatt mióta taposom ezt az életemet, erre a pillanatra vártam.
Először érzem magam az utamon.
Először érzem, hogy értelme van valaminek.
A lelkem nem kiszáradt meder és állóvíz többé, hanem csörgedező patak, ami egyszer folyóvá duzzad, ha hiszek benne.
Érzékenységem nem teher többé, hanem ajándék.
Egy ajándék, ami arra várt, hogy kibontsák, és szeressék.
A szeretettől képességgé nőheti ki magát, és egy olyan szolgálatot teljesíthet be vele, ami értelmet ad a mindennapjaimnak, és még sok ember mindennapjának.
A szürke utcáról most egy ajtó tárult elém, amit résnyire kinyitottam, és kiömlött belőle a határtalan fény.
Ennek a fénynek most én lehetek a csatornája, a közvetítője azok felé, akik még nem látják, vagy nem merik kinyitni ezt az ajtót.

Chiron

Nehézkes és hosszú folyamat van a hátam mögött mire eljutottam ez első lépésig.
Mozdíthatatlanná váltam. A mozgás egy ösztön, amit félelemből- szabad akaratomból- mégis megállítottam. Az élet fejlődés nélkül viszont sivár volt és értelmetlen.
A megnevezett ok, a mozdulatlanságra: ’nem tudom merre menjek '.
Gondolati szinten lejátszottam a kérdezz-felelek játékot, többször is.
Elkezdtem komolyabban foglalkozni a bennem lévő értelmetlen szenvedéssel, próbáltam kiutat találni belőle, megnyugvást lelni valamiben, hogy legyen erőm a fizikai síkon megteremteni azt az életet amiben teljes lehetek.
A kiút a szenvedésből, egyben út lett a megvalósításhoz is.
A sebeim gyógyításának tanulása közben lassan képessé válok mások sebeinek gyógyítására is- és igazán csak ekkor leszek teljes.
A mérleg nyelve így billen vissza az egyensúlyába. A kiszáradt mederbe végre beleömlik a folyó.
A ’csatornának lenni’ itt nyer igazán értelmet.
Felkelni, végigcsinálni egy napot boldogan- csak így lehetséges.

Egyetlen lépés!

„A szabad akarat és a sors ugyanazon fa két ága.” – Ez egy régi gondolatom. Ma is hasonlóképpen látom, de az élet folyása mindig arra késztet, hogy ezt még tovább gondoljam.
Ez a kijelentésem ma már így hangzik:
Ha előrelépek az egyik lábammal, (mert a saját önálló akaratommal helyet szeretnék változtatni) a másik lábam automatikusan mozdul hozzá (egyetlen lépés után reflexszerűen megindul a mozgás folyamata, a második lépést már szinte akaratlanul is megtesszük.)
Ha nem így lenne, ha nem követné az egyik lépést a másik, egyensúlyvesztés történne.
Hiányos lenne a mozdulat. Nem történne mozgás, helyváltoztatás.
Ezért nem szabad sem azt elhinnünk, hogy saját magunk irányítjuk egyedül az életünket, válaszreakciók nélkül, sem azt, hogy valaki más vezet, és nem dönthetünk szabadon.
Mozgás csak a saját, és az ’Isteni’ energia együttes befektetéséből jöhet létre.
Ha változtatni szeretnél az életeden, közelebb kerülni ahhoz, amire vágysz, kell egy lépés, és a második már válaszként szinte magától érkezik.
Ez gondolati szinten is így van, amit már elég jól megtanultam működtetni, de azt még csak most éreztem meg, mekkora erőket mozgat meg egyetlen lépés- az egyetlen lépés magához vonzza az egész mozgás folyamatot.
A harmadik lépés ismét a tiéd- a negyedik ismét az életé.

A tél hírnöke

Már érezni a levegőben a tél illatát.A tisztaság, frissesség és az átható hideg üzenetét hordozza. Még kellemesen hűvös az idő, de már szólt a természet, hogy hamarosan jön a hideg.
A halál most már lassan az utolsó faleveleket is magához szólítja.
A levéltakarótól sárga palotává változott a táj.

Az elmúlás nem gyász- hanem fenséges ünnep.

Ha a lábam nem is visz előre, a lelkemben már vánszorgok fölfelé az apró lépcsőfokokon.
Az ablakon keresztül a kilátás tiszta: tudom mi vár rám. Hamarosan kinyitom ezt az ablakot, és a beáramló friss levegő után talán képes leszek futni egészen az ajtóig.

Harmatcseppből Óceán

A teljes pusztulásomat élem. Belsőm egy elkorhadt fa, szívem kővé dermedt, testem súlyos teher.
Belülről emésztem fel magam, és a külső történésektől várom a belső békét.
Kiszáradt meder vagyok, nem tudom befogadni a lelkek óceánját.
Tanulni is, és sírni is rég elfelejtettem már, így fejlődés és a megtisztulás sem jöhet létre bennem.
Fuldoklok.
A Lüktető, dobogó örök-gyermek élet, megfeszül a megkövült burok alatt- Levegőt! Levegőt!
…Sajnálom. Még elsiratni sem tudom a hiányodat, hogyan engedjelek hát szabadon?
Először le kéne dobnom a terheimet magamról, és elszaladni- futni, futni amíg el nem ájulok. Ordibálni, őrjöngeni, amíg hang jön ki a torkomon…

Éjjel kinéztem az ablakon és arra gondoltam, miért nem lehetek fa?
Hát van-e a fáknak akármikor is problémájuk az univerzum követeléseivel? Akartak-e valaha is mást maguknak, mint a Kishegyi utca, és zavarta-e valaha is őket a zöld lombkorona, vagy az őszi halál?
Ezen még biztos Isten is jót mosolygott magában…
Csak annyi üzenet jött tőle: „te harcos vagy!”
Egy elkeseredett ember szerintem mindent akar hallani, csak ezt nem…
Nagy feladatot kaptunk azáltal, hogy lábunk van. Mennünk kell… folyamatosan…
Érzem annak a súlyát, hogy a Mars bolygóm összeolvad a Nap jegyemmel- a személyiségem fejlődése és a harc kéz a kézben járnak.
Az ég tetején a Vénusz ragyog és a vízöntő lázad- az újító forradalmár szerepe a feladatom- a szépség és a szerelem Istennőjének uralma alatt- Hogyan létezhet ez?
Elképzelésem sincs…
Látom a tüskéket, amiket szívesen kitépnék a világ szívéből- de ha rájuk nézek- érzem, hogy én is a világ része vagyok, és zokogni tudnék a fájdalomtól…
Legyek én az erő?
A megkövült felszín alatt egy harmatcsepp vagyok csak, nem egy mindent megtisztító árvíz…
Egy harmatcsepp képes lesz elönteni egyszer a világot és magával vinni a mélybe mindent, ami úgy fáj most, hogy a helyére valami új költözhessen? Lehet-e egy szikra egyszer világméretű mindent felemésztő tűz? Egy darab föld képes-e megmozdítani és széttördelni lábad alatt a sokáig biztosnak hitt talajt? A fájó sóhajom képes lesz-e egyszer hurrikán módjára az egekig emelni a lelkeket?

A kreativitás-a teremtő erőnk

"Rá kellett jönnöm, hogy hiányzik az életemből az önkifejezés, az alkotás, a ’megmutatom magam’. Az egóm nem hagyta, hogy kibontakozzon bennem ez a késztetés, lévén, hogy teljesen szükségtelen alkotni: hiszen annyian megtették már előttem- mi szükség van erre? Az egó számára, ha nem te vagy a legjobb- senki sem vagy.
Legjobbnak lenni, pedig teljesen abszurd, és lehetetlen. Önmagunknak kell lenni (nem olyan egyszerű ám, a sok ránk ragasztott minta után…), és ha a saját magad kibontakoztatására fordítod az energiát, egyrészről megtérül, másrészről egy másfajta világnézetbe csöppensz, ahol nincs helye egónak, harmadrészt a kisugárzásod tiszta lesz, és erős-amivel eléred azt, amit az egóddal sosem teremthettél meg- mások elismerését, és szeretetét. (Na persze szerelemből kell alkotni, de ez jó esetben adott :))" (Napló részlet)

Miért van szükségünk a kreativitásra, az alkotásra?

Mert ilyenkor mi is belebújhatunk a teremtő szerepébe, Istent játszhatunk, létrehozhatjuk a Mikrokozmoszt, lemásolhatjuk a világunkat kicsiben, és mivel mi is a teremtő részei vagyunk- szükségünk van arra, hogy belebújjunk a szülőnk szerepébe- és megtegyük azt- amire tanított minket.
Még mindig a legjobb akarsz lenni? A legjobb egyedül van. Egyedül akarsz lenni?
Vagy teremtő akarsz lenni a teremtésben, alkotó, az alkotásban, megérteni a kettő eggyé olvadását, és átélni egy olyan valóságot aminek igazán a részese vagy?

Ébresztő

Most mindent el fogok mondani, amit nem akarsz hallani.
Nem vagy boldog.
Miért?
Nagyon sok kérdést gyártottál életedben, és nagyon sok választ.
Mi az, amit nem hallhattál, de hallani akartál? Amit elhitettél magaddal idáig?
„Boldog leszek, ha megtettem, ezt meg azt… ha elértem idáig.”
„Menj előre, haladj fölfelé!” Ide-oda, le-föl-mindegy csak ne állj meg.
Hova mész?
Megmondom neked: körbe.
Máshová nem lehet.
Akkor miért nem állsz inkább meg? Sőt, ülj le.
Igazán nem kell sietned, ez itt az örökkévaló, semmiről se maradsz le.
Ez a másik, amit meg sem akarsz hallani. Azt mondod: „Semmi sem tart örökké”
Igen semmi. A te világodban, amit kreálsz magadnak, tényleg semmi. Ez tart mozgásban, amit úgy szeretsz- mert a csendben ott lennél te, ott lenne a valóságod, amitől annyira félsz.
Te a halált szereted- miért is akarnád, hogy ami most van örökké tartson? Hiszen utálod ami most van. Ezért megtagadod magadtól a szerelmet is, hiszen a szerelem is örök. Kapcsolatok lélegeztető gépén tengődsz. A szerelem maga az élet, a kapcsolat pedig a halál. Szerelemből születik minden egyes nap, és ha egyszer vége is lesz mindennek, szerelemből újra és újra meg fog születni. A létezésbe való szerelemből.
De ki szerelmes a létezésbe? A létező.
Te meddig keresed még a szerelmet?
Te magad vagy a szerelem.
Miért szeretnél egy személyt, amikor mindenkit szerethetsz?
Te magad vagy a minden.
És éppen ezért vagy boldogtalan.
Te vagy az utcán a koldus, a parlamentben a politikus, a fák az erdőkben, a víz a medrekben, maga a meder, maga a föld.
Ameddig egyetlenegy létező boldogtalan- addig te sem lehetsz boldog.
Súlyos teher?
Feloldozásod alóla:
Ha te boldog vagy-mindenki boldog.

Újjászületés

„Hideg van, de nem bánom.
Néha fáznunk is kell, ahhoz, hogy jobban megérthessük a meleget.
Ősz van, a búcsúzás évszaka, a halál hírnöke.
Egy alkalom arra, hogy megfigyeld, hogy minden, ami élő és létező, meghal, azért, hogy
újjászülethessen. „ (pár nappal ezelőtt)


Valami megfordult, átalakult, kicserélődött bennem. Semmi sem történt a külső életemben,mégis valami készülőben van. Rám telepedett valami könnyedség, egy hűvös nyugalom, amit már rég nem éreztem. Tegnap estétől (habár semmi nem történt) egy új szakasz kezdődött el.
Ez a „Halál” előtti közvetlen pillanat, amikor már tudom, hogy meghalni nem rossz.
Várom az új „testem”, ami most van, azt már tényleg nagyon elhasználtam.
Semmit sem fogok tenni, de végre egyszer nem gyávaságból, hanem mert hagyni fogom a szélnek,hogy felkapjon és magával vigyen, ha akar. Ez a bizalmam a sorsban.
Ha cselekednék, csak hátráltatnám magam. Ha magamra bíznám a következő lépést, újra egy menekülő útvonalat választanék, ami ugyanabba az állapotomba vezet vissza.
Nem. Most csendben várom az ajándékomat. Tudom mi lesz az, már egyszer felbontottam ,megnéztem, majd visszacsomagoltam, és azóta is látom a polcon azt a becsomagolt dobozt, ami már az enyém, attól függetlenül, hogy nem voltam hajlandó ’használni’ ami benne van.
Ez az egyedüllét ajándéka. Azé az egyedüllété, amiben megvalósíthatom magam a másik fél nélkül, amiben átélhetem a szépséget, a szerelmet, a cselekvést anélkül, hogy ott a másik keze a kezemben,a másik szíve a szívemben.
Most érett meg ennek a gyümölcse, most esett le a fáról magától.
Éreznem kell az erőt magamban, a két lábam szilárdságát a talajon, a két kezem könnyedségét az ég felé kitárva: a világot, amit magamban teremtek meg.

„Ki vagy te és mit akarsz tőlem?”

Kapcsolataink nyújtják a legintenzívebb fejlődési lehetőséget az életünkben.
A legsorsszerűbb pillanataink, a legtisztább tükreink, a leghitelesebb oktatóink, legjelentősebb állomásaink.
Jönnek, megérintenek, a legváratlanabb pillanatokban, mégis mikor már a legnagyobb szükség van rájuk. Amikor keletkezik egy űr a lelkünkben, amit csak ők tudnak betölteni.
Nem tudsz semmit sem tenni, hogy ezt sürgesd, vagy hátráltasd. Nincs szükség játszmákra, ha VELE találkozol, úgyis védtelen vagy.
Az az ember, aki igazán megérint, szinte már ijesztő számodra. „Ki vagy te és mit akarsz tőlem?”
Tudod, hogy a lelked már az első pillanatra menthetetlen, minden védekezési mechanizmusod hiábavaló.
A legerősebb ösztön benned, hogy szeress, és az egyetlen feladatod is.
Ha ezt megérted, tudod, hogy kérdésedre csak egyetlen válasz érkezhet:
„Én vagyok, és szeretni akarlak!”

Csak egy gondolat :)

Az egyetlen "büntetés" az, hogy minden amit szeretnél teljesül.

A szerelemről

-Létezik szerelem első látásra?

-Szerelem csak első látásra létezik.

*

-Képtelenség valakit ilyen rövid idő alatt megszeretni.

-Pedig hidd csak el. A világ is egy ilyen képtelen szerelemből született.

Isten darabként

Az univerzum annyira szeret, hogy megalkotott téged.
Önmagából szakított ki egy darabot, önálló létezést biztosítva számodra, lehetőséget teremtve, hogy rendelkezz az életed fölött.
És mint egy jó szülő, mégsem hagyott igazán soha magadra.
Mindig ott van a hátad mögött, még ha neked nem is jut eszedbe megfordulni,
még ha néha a magány álruhájába bújva késztet téged a fejlődésre,
de mindig rajtad tartja a szemét.
Hisz benned annyira, hogy képes leszel talpon maradni, és bár ezt nem tudja helyetted megtenni, meghagyja számodra az újrakezdés lehetőségét.
Nála mindig van egy második esély.
Tudod te ezt nagyon jól, ezért is fáj, hogy még ennyi sok szép ajándékkal a kezedben is ott üldögélsz sírva, hogy most mit tegyél.

Légy aki vagy: Isten darab- lét- lehetőség- ajándék.

Légy amiből vagy- feltétel nélküli szeretet, hit, megbocsájtás- önmagad és mások felé.

A mindenség annyira szeret, hogy megalkotott téged önmagából.
Lehetőséget kapsz, nap, mint nap arra, hogy rendelkezz egy saját élet fölött, hogy kívülről lásd az egységet, hogy te is megteremthesd azt az óceánt amibe majd egyetlen cseppként újra belefolyhatsz.

Egyszer elmegyek

Elmegyek majd én is, mint ahogyan az idő is elsuhan a fejünk felett, a viharfelhők is elvonulnak,és a nap sem ragyoghat ránk örökké.
Elmegyek, mert lábakat kaptam és mennem kell, mert ez ajándék, amit nem adhatok vissza mindig.
Hogy mit fogok csinálni ha elmegyek?
Nem tudom.
Valószínűleg nézem majd a csillagokat éjjel, csak úgy, és nem fog érdekelni semmi többé, még az sem, hogy átjár a hideg éjszaka, az sem, hogy lesz-e még meleg holnap.
Egy napon meg fogom nézni a csillagokat, és látni is fogom őket, mert aznap éjjel mindennél tisztább lesz majd az égbolt. A hideg hasítani fog, mint mindig, de többé már nem fogom érezni, mert a csillagok annyira gyönyörűek lesznek, hogy minden mást elfelejtek.

Fáradtan... :)

Csak úgy nyerhetjük vissza az életerőnket, ha nem ragaszkodunk
görcsösen az elképzeléseinkhez, hanem hagyjuk, hogy vigyen az élet, amerre akar,és teljes odaadással hisszük, hogy az lesz számunkra a legjobb hely.

Szerelem

A szerelem két lélek találkozásával kezdődik.

A lelkek találkozása közben a te lelkedet is életre hívod, így saját magad megismeréséhez is közelebb kerülsz. Ez a legegyszerűbb módja, hogy azonnal félni kezdj, és a másikba menekülj,de a szerelemben pillanatokra óhatatlanul elveszíted önmagad,de csak azért hogy aztán óhatatlanul megtaláld.Isten el fogja venni tőled azt ami a legfontosabb- nem azért, hogy megtudd, hogy az nem fontos- hanem hogy rájöjj:
minden egyformán fontos.
Ha szeretsz- a másik fél csodálatos a számodra.
Ha szeretsz- csodálatos vagy önmagad számára.
Ha szeretsz- a világ csodálatos a számodra.
Amikor szerelmed bimbójából virág lesz,a szerelmed kiterjed: más emberekre, a fa lombjára, a víz cseppjére-és szereteted többé nem függ, nem személyhez kötött, nincs szenvedésre ítélve.

A szerelem két lélek találkozásával kezdődik,és az összes lélek táncával teljesedik be.

Teremtés

Az univerzum összes energiája a kívánságod megvalósulásán dolgozik.
Minden összefüggés-sorozat a létezés alkotása a te elképzeléseidre.
Te vagy a tervező, a lét a megvalósító.
Képzelj hát boldogságot magadnak, és az univerzum kezét fogva rajzold át a valóságot!

Minden úgy van- ahogy lennie kell

Mindegy merre indulsz-vezetve vagy!
Lehetetlen eltévedni. Minden út a jó út.
Néha állj meg majd egy pillanatra.
Csak nézd a létezés folytonos áramlását,ne fuss vele, csak figyeld!
És az élet szépségei minden erőlködés nélkül eléd tárulnak.
Többé nem lehet kérdés, hogy magadban higyj-e, vagy az Isteniben. Az egységet lásd!
Az Isteni erő hatalmas, akárcsak a benned lévő erő- hiszen szétszakíthatatlan egységet alkotnak.
A szabad akarat és a sors ugyanazon fa két ága.

Legalább annyi bizonyosság van, hogy biztos csak a bizonytalan.

Szeretet

Egy utolsó út vezet vagy egymáshoz-vagy egymástól el, és ez az elengedés útja. A szeretet, ha igazán jelen van, nem fél az elengedéstől.
Mert akárhány évig vagy távol,akármerre jársz a világban, ez az érzés nem múlik el, ez az érzés nem jár fájdalommal, mert ez maga az öröm. Azért szeretünk, hogy szeressünk, nem másért.
Minden más érzés ami hiánnyal és fájdalommal jár az nem közelíti meg a szeretet igaz minőségét. És ha egyszer visszatalálunk egymáshoz, minden olyan természetességében fog tovább működni mintha csak tegnap lett volna, hogy utoljára láttalak, hiszen ami igaz, az nem múlt el egy percre sem. Igazából ez a kapcsolat legfontosabb és legnemesebb szakasza, és most már kezdem megérteni, hogy valójában ez a lépcső vezet felfelé, egy magasabb rendű létezés felé.

(levél részlet)

Üres papír

Ez csak egy üres papír,
rajta van mindenem,
egy fehér oldalon,
rajta az életem.
Ez mindenem,
ennyit adhatok,
én is csak egy
üres, fehér lap vagyok.

(2007)

(Álmok elmúlnak...)

Álmok elmúlnak.
(Majd visszahúznak)

Vágyak elragadnak.
(Majd kiapadnak)

Sorsok széthullnak.
(Majd összefutnak)

(2007)

Sötét erők munkálkodnak

Sötét erők munkálkodnak
felettünk.
Lesz még erő újjászületni
bennünk?

Hány ördögöt és poklot
kell még ismernünk,
hogy szívünkben végre
Istenünkre leljünk?

Hány életet kell még
élnünk,
Mire azt mondhatjuk
éltünk?

Istenünk, mi az
Ördögtől féltünk,
de ajándékba tőled,
mégis Ördögöt kértünk.

Válaszul a pokol érkezett,
az emberiség vétkezett.

Megtörten

Vető Noémi

Eldalolta a könnyeket,
mindenre szavakat keresett.
Talált is! Sok üreset...

Meghalt, pedig élhetett.

Életem részletekben

Ahol voltam- elfutottam.
Ahol vagyok- nem maradok.

Ahol adtak- nem maradtak,
vagy elvettek és elszaladtak.

Megtört ember

Minden pillanat,
meghazudtolja önmagad.
Ez már rég nem te vagy.
Hanem egy megtört ember,
Aki élni próbál,
de hinni nem mer.

Minden ami voltam:
Az a múltam.
Minden amit tettem:
Csak én lettem.
Minden ami lehetnék,
Az szeretnék.


(régi versek)

Némán kiáltó sorok

A papírra vetett szavak
némán vallanak,
vagy beszélnek talán,
csak mások
nem hallanak?

A leírt sorok körül,
egy élet forog
szüntelenül.
Vár valamire,
de ő is csak egy,
a sok közül.

(2006)

Tabula rasa

Mélyen minden értelmen áthatolva, gyűlöleten, szereteten túl, belül a magban nincs semmi.

A létezésben nincs én és te, nincs múltunk, nincs jövőnk mert nincsenek személyek,és nincsen idő.

A létezésben nincs semmi,a semmiben csak létezés van.

A világ természetéhez tartozik az elmúlás, nem mondhatom azt, hogy nem volt igaz ami eddig történt. A földön ez így működhet csak. De már rég vége van. Az évszázadok, évezredek,történelmek, halálok, szerelmek a hátunk mögött vannak, és elöl már nincs több. Már annyi volt, már nem kell több.
Most már vissza kell találnunk, haza kell találnunk, meg kell pihennünk a létben- a csendben- és megélni
mindent EGYségként.
Most. Nem holnap, nem holnapután. Nincs holnap, sem holnapután.Nincs már idő.
Már csak elképzeljük, színleljük a valóságot, ami lassan eltemeti saját magát. És te fuldokolni akarsz a
föld alatt vagy...?"

Ha meglátsz

Mosoly csillan sorom között,
élet lüktet falam mögött
Ha meglátsz- nyújtsd kezed,
s leszek élő képzelet.

Párbeszéd Istennel

- Nem! Nem leszek koldus többé! Én királynő vagyok!

- Te nem vagy koldus, és királynő sem vagy -
te szabad vagy!

Emlékekbe kapaszkodva

Kezem rajzolna égi boldogságot,
aranyfényű ölelést,
pokol gondjára bízna
minden földi feledést.
Glóriás szárnyas emlékezésnek
trónt emelne s szobrokat
erősen belekapaszkodna
s bejárnának együtt világokat.

Egyedül

Magamat nem tudom megölelni...

Újraremélve a szerelmet

Naponta újjá-újjászületve, szinte ki sem mondhatanánk semmit.
Szeretlek.
Kimondható? Van ilyen?
Nem tudom.
Ha van, akkor túl kell élnie a holnapokat, háborúkat, halálokat,
és halhatatlannak kell maradnia egy halandó világban.
Van ilyen?
Van.
Hiszem. (2010.jan.14 napló)

Halhatatlan remények halandó szerelmekben

Szerelmes akarok lenni.
Könnyebb lenne, ha lenne értelme ennek a szerelemnek,
de szeretni nem azért szeret az ember mert értelme van.

Eddig felejteni volt nehéz, de most emlékezni sem könnyebb.
El lehet, és el is kell felejteni embereket, élethelyzeteket amik már nem nyújtanak semmit.
Lehet halott csonkokba kapaszkodni, egészen addig amíg el nem porladnak, s még a szél is elviszi őket
és még a szél után is lehet futni... Megtettem. Fáradt vagyok.
(...) Sokminden elfoszlik rólam lassan mint egy elnyűtt ruha. Néha még fázom nélkülük,
de valami kis szikra a lelkemben melegen tart. (2009.12.19, napló)

Egy mosoly

A mosolyodban szeretet volt.
Sok bennem a kétség, félelem és fájdalom,
de a szemedben csillogot valami fény ami visszahozta a reményt.
Nem a keserű kényszerű reményt, ami az életösztön természetességéből fakad,
hanem valamit a paradicsomi tökéletesség utáni vágyból.
Meglepett ez a mosoly. Fejbevágott. Nem tudtam rádnézni, pedig úgy kellenek
ezek a mosolyok. Jó lenne lehúzni ezt a földre, és belekapaszkodni...
Vagy felszállni vele a magasba? Látod azt sem tudom mit kezdjek egy mosollyal.
Szeretnék csak büszke lenni rá, hogy nekem adtad.
Megteszem. (napló részlet, 2009.dec.)

Hazugságban, gyáván

gyávaság nem ölelni,
gyávaság mindig ölni,
gyávaság nem maradni,
gyávaság elszaladni.

hazugság nem szeretni,
hazugság csendben sírni,
hazugság elfeledni,
hazugság elköszönni.

Az elengedés

Bizonyos személyek,tárgyak, történések, elavultak, fölöslegesek, nem igazak, nem nekem 'rendeltettek'. Ezeket teljesen el kell engednem.

Vannak dolgok, amiket csak egy rövid pillanatra vett el az élet majd visszaadta. Tudja, hogy jelenleg nélkülözhetetlenek a számomra, de tudtomra adta, hogy ezeknek sem tulajdoníthatok túlzott jelentőséget, és ezek is éppúgy mulandóak mint minden, így boldogságot nem meríthetek belőlük.

Van amit csak azért kell elengednem,mert ha tényleg az enyém visszatér. Most más dolgom van, most magammal van dolgom, és ebbe nem fér bele senkisem. Amit elveszít az ember megtanulja értékelni, és kényszerűségből mégis megtanul nélküle élni.
És ha ez megtörténik, Isten kinyújtja a kezét, és azt mondja: Tessék, itt van az angyalod.
Megérdemled, mert hagytad repülni, nem tépted le a szárnyait. És te sem féltél repülni így te is angyal vagy, így ő is tud már szeretni téged.
Itt derül ki, hogy igaz-e amit igaznak hittünk.
Itt kap jelentőséget ami jelentéktelen volt eddig.

A függés látszatboldogságai

Itt állok millió szálon függve, és ezek a szálak nem megtartanak hanem megkötöznek.
Nem kapaszkodók hanem csapdák.
Társat akartam, és társakkal lettem szeretet nélküli félember ,
ahelyett hogy egyedül lettem volna egész ember, méltósággal. Egy választásom maradt.
Azt mondani utoljára, hogy ELÉG. hogy VÉGE. hogy NEM.
Mindenkinek, mindennek. embereknek,a világnak, magamnak.
Ez nem gyávaság és félelem.
Az félelem amit most csinálok.
Isten mindent elvehet. el is vett.
Nincs más mint kezébe adni a sorsomat is.
Ha azt kéri: ne függj. akkor én elengedem a szálakat, amik folytanak, és nem tartanak,és tudom hogy nem fogok lezuhanni.
Ez adja meg nekem majd a biztonságot és nem egy férfi szerelme.

A fájdalom

Párbeszéd Istennel

-Elvettél mindent.Vedd el hát a fájdalmamat is.
Végezz teljes munkát.

-Ha fájdalmadat venném, érzelmeidet venném.
Ha nem lennének érzelmeid, nem tanulnál az elmúlásból.
A fájdalmad érleli benned az öröm utáni vágyat.

Részlet egy levélből

Sose sajnálj a fájdalmaimért.
Többet adnak minden boldog pillanatnál.
Továbblöknek a halálokból, erős várfallá építenek, és azt kiáltozzák: érzel, érzel!És érezni jó. Minden érzés jó.
A fájdalom azt kiáltja érzel, az érzés azt kiáltja létezel.
Szülni fáj, születni fáj, meghalni fáj.
A legfontosabb állomások az életben mindmind fájdalommal járnak.
Hát pont te ne fájnál? Igaz vagy, ezért fájsz...