Találkozunk 2012-ben!

Ezt a blogot azért hoztam létre, mert az akkori párom elkezdett egyet írni, és ez jó példát mutatott számomra. Majd a szakításunk idejében írtam annyit és olyat, hogy az egészet elkezdjem. Felkerült pár régebbi írás is, hiszen az írás az életemben már sokkal régebbre nyúlik vissza, mint ez a blog.
Egyszer azt az üzenetet kaptam, hogy az írás számomra az eszköz. Sajnáltam, hogy nem a cél, de ahogy ezt felismertem, úgy megtalálva a helyét, még jobban elkezdett működni. Azóta terápia magam számára, azonkívül csatorna, amiben ki tudom nyilvánítani az égi üzeneteket. Azt, hogy másnak mit jelent, nem tudom, csak remélem, hogy ilyen szinten is van értelme.
Nemrég megcsináltattam a születési képletem. Abban (is) kiderült, hogy a kommunikáció az utam. Úgyhogy amikor itt vagyok, akkor 'közel vagyok' azt hiszem.
Szóval maradok :) Jövőre is. És remélem át tudok majd adni valamit Nektek, lecsurgatni egy kis fényt, ami megvilágítja majd az utat: a változás, a választás, a lezárás és az újrakezdés lehetőségének útját, ami előttünk áll, és várja, hogy végre felismerjük.
Felismerésekben gazdag Boldog Újévet kívánok nektek Egyetemes Nagy Szeretettel! :)

Kiút a képzelt valóságból

Akiket szeretek, és akik szeretnek, nincsenek itt velem, mert nem is kell.
Ahogy egy vadidegen állat is feltétel nélkül tudna szeretni, amikor megsimogatnám, mert értené, hogy összetartozunk. Viszont aki velem van most, nem érti.
Mennyi, de mennyi fellegvárat építünk.
Nem tudom hová mehetnék, annyi lom fog közre. Annyi hazugság. Hazugság a szekrény, a szék, amin ülök, minden ami látható körülöttem. Sok mindent megértettem igazságokból, de még mindig nem tanultam meg hazugság nélkül élni.
Most már csak nagyon gyermeki dolgokat szeretnék az életben.
Hangszeren játszani, énekelni, rajzolni, írni, megérteni az állatokat, erdőben sétálni.
Nem menekülök. Csak ahogyan hallgatom most is egy zenész több évi munkáját, látom benne a lelkét, a tehetségét, a fejlődését, a megcsillant fényt. Szeretnék dolgozni is majd, akkor is ha nem lesz pénz, sőt, még akkor is, ha nem kapok érte egyáltalán semmit. Pontosan a fény miatt.
Tegnap masszíroztam egy hölgyet. Idős volt, férje, gyereke, meg úgy egyáltalán elő rokonai nincsenek, egyébként meg anyagi javakban nincs hiánya, negatív szinten egy 'kényes' ember. Mégis, csak úgy egyszer elkezdtem érezni, hogy minden fénnyé válik benne, amit most csinálok. Vagy csak én kezdtem el benne érezni a már meglévő fényt. Nem tudom pontosan mi történt, de valami tiszta energiát éreztem. Teremtői szemmel egy percig sem vagyok hajlandó feltételezni, hogy valaki született rossz. A haragom annyira felszínes. Valakire ránézek úgy igazán, és nem hinném, hogy bármivel be tudná számomra bizonyítani, hogy ő nem jó. Attól még fáj, hogy itt kell ülnöm az 'új kezdet' napja előtt, pont egy olyan valakivel aki éppen annyira értékeli a jelenlétem, mint bármelyik dísztárgyának meglétét az asztalán. Pedig még akkor is hazudok ha azt mondom: nem bírom ki anélkül, hogy ne kapjak fizikai szeretetet. Én Tényleg érzem a lelkemben legbelül ugyanazt a mámoros, intenzív szeretetet azok iránt akik nincsenek itt, és vissza is fordul az energia, és nem hagytuk egymást egyedül, csak testi szinten.
Egy a baj: hogy színjáték függő lettem.
Nem ad nekem többet ha itt vagy, de akarom, hogy itt légy, hogy még valami a képzelt valóságomban tartson.
Nincs késztetésem, hogy bármit is csináljak ma. A semmi az egyetlen valós érték.
És ez most nem keserűség, hanem az első lépcsőfok a béke felé.

Hálaadás VII. : Cs.

A ’ földi férfi ’. A nő a férfi karjában. A nő a férfi életében. A tükör. A hibáim velem szemben. Az elfogadás. A felülkerekedés önmagamon. A biztonság, mint olyan, ami fontos vagy sem- majd kiderül. A kapcsolat, mint olyan- fontos vagy sem- majd kiderül. Az állomás, ami véges elfogadhatósággá tétele. Düh mindezek miatt, ami nem rólad szól, csak te juttatod eszembe. Ma szükségünk van egymásra. Ma imádkozom értünk, hogy megértsünk mindent.

Hálaadás VI.: N.

Az ikerpárom vagy. A megértett boldogságforrás. A szavak gyógyító ereje vagyunk egymásnak, a közös, látványos emelkedés. A hűs szellő az izzasztóan fáradságos nap után. Hogy nem sokat látlak, egy lecke, hogy nem is kell ahhoz, hogy szeressek, és egy lehetőség is, hogy lehetne ez másképp. Lehetne olyan világ, amiben azt csinálsz, amit csak szeretnél. Nem vagyok barátkozós típus, de ha valakiről elmondhatom, hogy a barátom, az te vagy. Egy egyértelmű kerek kapcsolat, de mégsem földhöz ragadt. A mondataim után, te nem a pont vagy: hanem a mondat folytatása. Bár minden kapcsolat, állomás: ha kérhetem, írjuk együtt a mondatokat továbbra is, mert túl jól megy! :)

Hálaadás V. : Zs.

Ízlelgetem a szót. Rájövök: nem súlyos. Hanem nemesen egyszerű. Így végre leírom neked:
Szeretlek.
Túl korlátolt ez a világ, és még a mostani minőség is, amiben élünk mint személy, ahhoz, hogy meg merjem mutatni mennyire. Még ’kevés’, vagy ’más’ a mindenség, hogy kiterjesszem ezt a szeretetet. Nem merem. Még nincs itt az idő. De néha hiányzol. Nem kellemetlenül, és nagyon is megértetten, de akkor is hiányzol. Minden nap, amit eddig veled töltöttem, olyan volt, hogy másnap nyugodtan vége lehetett volna, teljesen rendben lett volna bennem hozzá minden. Sokszor kérdeztem magamtól: akkor mit akarok még tőled? Nem nagyon láttam, lehetne-e ezt még fokozni. A válasz: semmit és mindent. Épp most nem érdekel a jövő, mint Noémi a karrierista, csak Noémi, mint aki megöleli Zs.-t, de nagyon. Sok minden kimaradhat, de ez nem. Bár a szavak embere vagyok, ha valamit is tanítani fogok neked, azt nem szavakban szeretném.

Hálaadás IV. : D.

Édes drága kis selymes gyönyörűség. Tökéletes, nem evilági, angyal, de abból is a legkülönlegesebb fajta. A gyermek archetípusa vagy számomra. Mély, tiszta szeretet, lelki összefonódás. Hogy ’vége’ van: nem jelent semmit. Itt maradt. Hiába zavartam el. Remélem a próbálkozásaimért, legalább egy csepp bölcsességet a magamévá tehetek életem végére, amiből te egy pohárral születtél le. Téged köszönlek meg a világnak a legjobban: mert te nem tanítottál: te’csak’ szerettél.

Hálaadás III. : mama

Mama!

Mit is írhatnék neked. Kőkemény harcokat vívtam. Talán te tudod a legjobban most ott fent… Ne haragudj. Én nem haragszom. Halálod után rengeteg dolgunk volt és van egymással. Ezt senki sem hinné el nekem, csak te. Biztos tudatos döntés volt ez is. Most is sírok, még mindig sírok. De minden pillanatban mégis jobb. Emlékszel mama? Összetörtem egy üveggömböt. Azt mondtad anyunak te voltál. De nem te voltál mama. Én voltam. És most is én vagyok. Nem te. Én vagyok a hibám. Pedig már le is írtam majdnem: te vagy a Szaturnuszom. Nagy feladatkört kaptam tőled. Amíg mástól egy papírlapot, tőled egy könyvet. Volt, hogy féltem, sosem olvasom ki, de már sokszor dereng, hogy láttam én már minden lapját… hiszen ezt is én írtam. Te csak néha felolvastál belőle, és átadtad. Most már, hogy „nem vagy”, mégis minden vagy- talán föloldoztak- vagy én foglak. Ha egyikünk sem- a mindenség fog.

Hálaadás II. : apa

Apu!

Neked még nem írtam soha. Azt már nem mondom, hogy soha nem is ismertelek. Egy részed itt van bennem. Ezt megtudtam, amikor megismertem a másik lányod és olyan volt, mint én, pedig előtte egy nappal még azt sem tudtam: létezik. Itt vannak a kezemben a feladataid. A lelkemben a lelked. Sokszor meg akartam ismerni a történeted. De itt van kódolva, és amit kell, meg fogok fejteni. Ennél több nem kell. Ez így volt megírva. Mint minden léleknek, azt kívánom neked, teljesítsd a feladataid! És nem azért mert a világ, vagy a világ legmagasabb tudatossága ezt várja tőled: hanem mert Te szeretnéd ezt a legmagasabb tudatosságodban.

Hálaadás I. : anya

Anyu!

Köszönöm az életemet! Te sok mindent tudsz rólam, amit más nem. Még azt is tudtad, nem várok Karácsonyig, hanem 19.-én jövök. Ha Isten a te kezedbe adta az életemet, biztos ez volt a legjobb döntés. És ezt te is érzed, és én is. Akiket szeretek, sokszor szentként látok, és azt is várom el, hogy hibátlanok legyenek. Ezért volt, hogy haragudtam rád. Haragudtam érted. Szeretném, ha valaki megváltana téged, de a te záraidhoz nincs kulcsom, akármennyire is fáj, hogy így van. Sokszor ’nem jól’ szeretek, de téged többnyire igen. Régóta már, hogy külön vagyunk az idő nagy részében, de a te szereteted soha nem féltem, mert tudom: el nem veszíthetem soha. Így leginkább az igaz szeretet ajándékát köszönöm!

Munka II.

De tudjátok mi zavar?

Az, hogy jól dolgozom.
Sőt, hadd legyen büszke: tökéletes a munkám!
Kiválóan kommunikálok, sőt, eladni is jól tudok, és mégis:
Alkalmatlan vagyok a munkára.
Miért?
Mert nem hazudok, csak azért, hogy több terméket/szolgáltatást népszerűsítsek.
Mert tiszteletben tartom ha valaki nem érdeklődik a termék/szolgáltatás iránt.
Végül pedig azért, mert képtelen vagyok elviselni az igazságtalanságot ami a feletteseim részéről ér.
Ma annak a kora van, hogy mindenki maga alatt vágja a fát.
Végülis én is. Lehetnék alkalmazkodóbb. És ők is. Megbecsülhetnék azt aki eladja a termékeiket.
Pontosan erről szól majd, ami előttünk áll: a bukás.
Nekem is fájni fog, nekik is fájni fog.
Én már beletörődtem.
Bár szívesen bizonygatom, hogy én vagyok a jobb, de egyre kevésbé érdekel már jónak lenni, rossznak lenni, boldognak lenni. Csak nyugalomra vágyom.
Kérdés-kényszer nélküli csend-rendre.
Nem a feladatok alól szeretnék mentesülni, egyszerűen csak nem zsákokkal akarom addig terhelni a hátam amíg csont nem törik, hanem beteljesülni a tökéletesre fejlesztett feladatokban anélkül, hogy bárki a bírám lenne, anélkül, hogy tétje lenne.
Milyen csodálatos művészet lenne a munka elvárások és pénz nélkül, csak önmagunk gyönyörködtetésre!
Teljesítménykényszer nélkül, mégis a teljesítés vágyával.

Munka, meg úgy a TársadaLom

Aki azt mondja nem valóság az, amit nem lát, nézze meg jobban amit lát! Hogy miféle abszurd dolgok folynak itt!
Csak alkalmi munkáim vannak, de így is kijut a 'jóból'.
Elmesélem a hétvégi munkám. Viccnek talán még elmegy egy sörrel!
Először is szólok egy-két szót az egészségügyi kiskönyvről.
Ugye aki ételt ad el/készít/kóstoltat, okvetlen kell kiskönyv, tüdőszűréssel és a többi.
Mert ugye a villamoson nem nyúlok bele más mocskos keze nyomába, és ugye aki pedig nálam eszik, így logikusan neki is van kiskönyve, hogy én se kapjak el tőle semmit, ugye??
Mert ugye így FAIR?
Persze megjegyzem, mi másról szólna ez is, ha nem a pénzről?
Mert ugye hiába fizeti az ember a tb-t (nem is fizetem éppen ezért) akkor is tejelni kell pluszba.
Amikor az ember túljut ezen az ez kell, az kell, csak hogy elkezdhess dolgozni, már ott tart, hogy olcsóbb otthon ülni, és erre még jönnek egyéb ráadások.
Ma a munkaidőm este hétig tartott.
Benne van a kis (cukorfalat) szabályzatomban, hogy 5 perccel sem mehetek el hamarabb, mert akár a napi keresetemnek a felét is levonhatják érte.
Az mellékes, hogy egy fél órával, de sokszor majd egy órával ott kell lennem hamarabb, amit természetesen nem fizetnek ki. Az, hogy kipakolok, összerakok egy pultot stb. szerintük nem munka.
Ott maradtam tehát 7ig.
Az áruházban, amit nem nevezek meg, vannak még érdekes szabályok (de kár is megnevezni, a többiben is).
Például csak a személyzeti bejáraton mehetsz be.
Ugye így még milyen logikus?
És az, hogy ez a személyzeti bejárat nem egész nap van nyitva?
És az, hogy külső dolgozók is vannak, akik sokszor nem ezekben az órákban járnak dolgozni?
És őket más szabályok is kötik?
És az, hogy az ott dolgozó biztonsági őrök fele szerint máshol is bemehetsz, a másik fele szerint nem?
És, hogy reggel még beengednek máshol, de délután már ki nem engednek ugyanott?
És az, hogy a személyzeti bejáratnál van biztonsági őr, detektor, mágnes kapu, a többi bejáratnál pedig van biztonsági őr, detektor, mágneskapu, de mégis üvöltenek ha te ott akarsz kimenni?
Mert ugye nekik büdös a munka, egyik helyen nem dolgozik az őr, mert... nem és kész... a másik helyen pedig nincs kedve a másiknak dolgozni helyette.
Mert... nincs.
Még sajnálhatnám is, de nem teszem, mert nekem még fix 80ezrem sincs havonta, amiért cserébe szekálhatnék másokat, 'csak mert nekem milyen szar, ó jajj'.
Nem utálom ezért, mert csak egy szánalmas kis bábu. Birka a nyájban. Eladja a lelkét az államnak, a főnökének, a szabályainak, a negatív hangulatának.
Nem is érdekli, van-e értelme annak amit állít, csak élteti a düh, hogy végre történik valami a jelentéktelen kis életében. Élvezi, hogy most ő a főnök, mert egy hostessnél úgy gondolja magasabb rendű akárki.
És akkor üvölt, mint egy bolond, én meg csak azt nem értem: mit keresek én itt?
Miért is beszélhet valaki így egy másik emberrel? Mi is folyik itt manapság?
Hozzá teszem, életemben először dolgoztam itt (és utoljára), így nem tudhattam (én dög) mi a rendszer, de ők sem tudják, szóval nem emészt a bűntudat.
Hát röviden ez a napom.
Tegnap 4 óra munkaidő alatt 47ezret, ma 8 óra alatt 45ezer bevételt csináltam Nekik.
Én a két napért 7ezer körül kerestem. Ott voltam munkaidő végéig.
Ez érte a jutalom!
József Attila mondta volt ...kiterítenek így is-úgyis....

"Most van itt az ideje, hogy szeresd magad!"

Most ez egy rendhagyóbb írás lesz.
Azt fogom megpróbálni érzékeltetni, hogy milyen az, amikor valaki rálép a tudatosság útjára, egy láthatatlan szálat keres, ami mégis az igazi a sok látható szál között.
Leírom a keresésem egy pár napját, hogy mi mihez vezetett el engem. Már egy ideje minden hetem ilyen, de most először fogom ezt megpróbálni leírni nektek.
November 29.-én kezdődött, amikor is azt éreztem: na most jön ki rajtam sok év fájdalma.
Köznyelven: volt egy kisebb idegösszeomlásom.
Már most nem bírom megállni, hogy ne írjam le: ezek annyira elkerülhetőek lennének.
De hogy ezt megértsem, kellett 5 nap. és már nem is emlékeztem, hogy ez az első napra a válaszom.
Ez a fájdalom, egy önutálatba torkollott, aminek egy időre úgy parancsoltam megálljt, hogy 'jó, itt vagy kedves rossz énem, és nem tudok veled mit kezdeni'. Ez még csak olyan fél elfogadás volt, ez az öt nap sem a végkifejlet, csak most már úgy ordít a folyamat. Voltam egy előadáson, aminek témája az volt: "Most van itt az ideje, hogy szeresd magad!" Volt egy meditáció is, amiben nehéz volt megtalálni azokra a kérdésekre a választ és megoldást, amit az előadó kitűzött meditáció céljának, de azért kaptam üzenetet. Egy szimbolikus képet láttam magamról a jövőben: Álltam egy hegycsúcson, felettem tiszta ég, alattam hegyek, völgyek, közel s távol senki más. Egy turulmadár medál volt a nyakamban. Ilyenkor kérdezi az agyam: Tessék?? Oké... Hegy. Ég. Ezt bárki erőltetve is odaképzeli. De turulmadár?? Mi ez ha nem üzenet? Mert mi a fenét keresne a tudat alattimban, vagy a hétköznapi tudatomban egy turulmadár? Jó, láttam már életemben turul madaras medált, de olyan tisztán láttam a nyakamban, mintha csak egy boltban nézegettem volna előtte 10 perccel. Megértettem az üzenetét: Szabad voltam. És boldog. Butaság így leírva, de aki kicsit is ismeri az életem, talán érti, miért olyan fontos ez. Na jó.. talán nem érti. Én sem tudtam, hogy ez fog megjelenni, mint központi boldogságforrás. :D
Mindeközben vívok még egy harcot előző kapcsolatomban, aminek szellemét én tartom életben, amiben én vagyok mindkettőnk démonja. A feladatom a mostani életszakaszomban tehát: belátni: én vagyok a bűnös. És elfogadni. És szeretni. És békén hagyni. És úgy tűnik el. Miután már imákat mormolok, hogy ez sikerüljön, tegnap már sírva kérdeztem fél hangosan: de hogy kell?? De hogy kell??
Olyan régóta plántálják beléd, hogy jónak kell lenni,hogy így elfogadni és nem akarni megváltoztatni a rossz Noémit...kínszenvedés. Aztán feküdtem este. Sírtam. (mostanában esti program) és megint előjött egy régi trauma. Jelen életem legnagyobb traumája. Amin hosszú évek óta dolgozom. És nem értettem. A bűntudatot, hogy úgy éreztem hibáztam akkor: feldolgoztam. A fájdalmat, hogy az életben ott a halál: feldolgoztam. Rájöttem: annak a napnak a legnagyobb fájdalma az volt: hogy nem sírtam, amikor sírnom kellett volna. Úgy fájt, de ott volt az egész család, azt hitték nem értek semmit, és én nem sírtam. És ez a színjáték úgy megölt, hogy azóta már erőltetés nélkül eljátszom: nem fáj. Jól vagyok. Bivaly vagyok. És/vagy érzéketlen tuskó. Közben meg csak strucc...
Hosszú évek fájdalmának összegyűjtését, úgy lehet elkerülni, hogy addig és akkor bőgsz, amikor jólesik.
Ma, ha visszamennék arra a napra, már semmi mást nem változtatnék meg, csak annyit, hogy sírnék.
Erről szól az életem ma. A családom, a régi kapcsolatom, a helyek ahová megyek, az emberek akik hozzám szólnak ezt ordítják napok óta.
És a Symbolon jóslatom tegnap este:


Jelenlegi élethelyzetedben nem tudsz meghajolni, megtagadod az engedelmességet. Másokra hárítod a bűnt, meg akarod tartani az ártatlanságodat, kivetítéseid viszont, mint egy rád mutató ujj, végül is visszatérnek hozzád.
Ha meg akarsz szabadulni bűnödtől, sosem fogsz békét találni.

Itt az ideje, hogy házat építs vétkeidnek, és mindennek, amelynek megszerzésére vétkeid késztettek. Cselekedeteid csak egy helyen találnak otthonra: a tudatodban.
Csak miután minden tanulságot levontál és érthetővé vált benned, hogy mit jelent ez lelked számára, akkor találja meg lelkiismereted fokozatosan a békéjét.

A Vámpír meg fog halni.
Tudnod kell, hogy rettegsz ettől, de ez fogja meghozni a számodra a gyógyulást.
Ez nem totális halál: a Vámpír, aki egy részedet elrabolja, a felszínen, a tudatosság fényénél elpusztul, helyet adva ezzel az új kezdet számára.

:')

Drága Istenem!

Kérlek, továbbra is úgy közvetítsd az üzeneteid, hogy megértsem őket. Világítsd lámpásoddal az utat, mert az enyémet néha eldobom dühömben, vagy kiég a fáradságtól.
Kérlek hozz békét a békétlenségembe, és üss egyet a szívem közepébe, hogy szétrobbanjon a kő.
Kérlek küldj hűs szellőt, hogy elviselhessem égő sebeim fájdalmát.
Kérlek, hadd legyek én is csak annyira Isten-lény, hogy feloldozhassam magam. Nem fogok holnap tőled házat,pénzt, jó állást kérni, mert tegnap láttam a jövőm egy pillanatra: ami nem más, mint a szabadság: és boldog voltam.
Taníts meg jól szeretni, mert akiket szeretek, megérdemlik, hogy jól szeressem őket.
Kérlek taníts meg megbocsájtani magamnak, amiért nem jól szerettem.
Kérlek oldozz föl, ha eddig nem is szerettem, és kérlek fogadd el a hálám, amiért van, aki mégis szeret engem. Te, és az égi, földi angyalaid. Én értem őket, de sokszor mégis harcolok ellenük. Meghallom a mondataik mögött az igazságot, és mégis azt mondom: de...
Ezt a lényt is taníts meg elfogadni magamban, mutasd meg, hogy a szeretet az egyetlen sakk matt.
És vedd el földi fájdalmát annak, hogy nem ölelhetek tovább, ha már szólít az út, egy újabb állomásra, és mindennél jobban kérlek: tízezerszeresen jobban szeresd azt, akit már én nem szerethetek emberi, fizikai módon. Annyira szeresd őket, hogy végre ne kelljen, hogy fájjon, hogy én nem tehetem. Annyira, hogy az ő szívükben se maradjon űr, fájdalom, megértés-nélküliség.
Kérlek csitíts el, ha az igazamat akarom ráerőltetni másra, mindig az okokat tárd föl előttem, és mindig a saját arcomban lássam meg a keserűséget, és akarjam eltörölni, ne a másén.
Kérlek, hogy amiért ideküldtél, maradéktalanul teljesíthessem, és ha még egy kérésem lehet a 'túlvilág'-i időszakomra is: engedd meg, hogy akivel most nem tudom rendezni a viszonyom, ott majd, teljesen megértetten, utoljára hadd ölelhessük meg egymást. Az a pillanat többet ér majd a földi létem összes napjánál.Ekkor azt hiszem olyan lesz a lelkem, mint aki mindvégig a karjaidban aludt, és soha nem is hallott a tudás fájának almájáról.