A hely neve: Dobogókő

Még aznap Dobogókőn jártam, hogy feltettem a kérdést:
Hol az a hely, ahol emlékezek, és nem felejtek?
:)
Ez is olyan szokásos ’ véletlen ’ volt…
Felhívta barátomat egy ismerőse: -Rossz kedvem van. Lemegyek Dobogókőre.
Aztán lementünk vele.
Van ott egy faháza. Függöny helyett hatalmas fenyők akadályozzák, hogy belássanak.
Mókus jár kunyerálni ételt reggelente, és nem macska.
Ott már javában dúl a tél, olyan, mintha végleg fehérré varázsoltak volna mindent.
Ha meleget szeretnél, meg kell rakni a kandallót fával, és a kandalló 20 foka, nem olyan, mint a konvektor 20 foka, hanem valami egészen lelkedig hatoló forróság.
De a hideg sem olyan. A tél fehér fényei, csontodig hatoló fagya, megtisztít a lelked legmélyéig, majd végül úgy feltöltődsz, mintha csak a forró nyári nap töltene fel.
A benned élő gyermek mindenre rácsodálkozik: - Nézd! Nézd!
Mert minden faág, minden fenyőtüske, a dér minden négyzet millimétere a teremtés csodája, és ezt akkor és ott megérted, akkor is, ha nem hiszel Istenben, akkor is, ha férfi vagy, akkor is, ha nő, akkor is, ha 20 éves, akkor is, ha 85.
Vissza fogok menni egyedül is, barátnőmmel is, és a párommal is kettesben, mert ez a hely megmutat valamit igazi természetében az igazi természetedből.
És ha a titkait megosztotta velem, én majd megosztom veled. Sőt! Gyere el te is! Keresd minden nap fáradhatatlanul a válaszaid, mert ott bujkálnak valahol a fa lombja mögött, a harmatos fű között, egy elszáradt falevél árnyékában.

A sötétség után, a fény előtt.

Tél.
Fényhiány.
Fénykeresés.
Fényünnep.
Újév.
Újrakezdés.
A spirálon fölfelé egy újabb kör megtételének kezdete.
Most: feszítő várakozás.
Tétlenség.
Nem találom magam érzés.
A szakasz közepén tengődés: látom mi van mögöttem, látom mi van előttem: mégsem vagyok egyik sem már/még.
A világon is ezt érzem. Nem jó. Mintha elkezdenél egy agyagfigurát gyúrni és félkészen még elkeserít amit látsz.
Nyugalom.
Türelem.
Kiforrás.
Ezeket a szavakat mormolom.
Kicsit le is csillapít.
Elindulnék még ma, de nem egy olyan helyre ahol felejtek, hanem ahol emlékezek.
Hol ez a hely?
Minden cselekedet helyes lenne, ha megértett lenne, de nem az.
Ha arra gondolok: segítenék neked, csak a saját nagyságomat szeretném növelni, mert még mindig nem hiszem magamról el, hogy jó vagyok.
Ha arra gondolok kimegyek sétálni, csak keresnék valamit ami elfelejteti a bennem lévő feszültséget.
Most itt ülök, és nem találom értelmét, hogy felébredtem ma, és ez rossz.
Egyetlen jó, hogy ezt most elmondhattam.
Ha egy lépés távolságból nézem magam, mosolygok, és azt mondom: végre! Ez lehet egy fordulópont, hogy ne a külvilágban keressem a boldogságot. Milyen elcsépelt kifejezés, és még mindig nem valósítottam meg.
Csak a kinőtt kígyóbőr feszít, és a cafatok leszedegetését unom, de minden rendben lesz.
Azt hiszem felépített épület vagyok, de még nem léptem be minden ajtón. Kulcsokat keresek továbbra is. És az ajtó előtt várakozni unalmas, ha nem megértett.
Hol vagy Most, miért téged a legnehezebb megélni ha itt állsz velem szemben? Miért is nem látlak?
Értelmes csendre, vagy értelmes zajra vágyom.
Gyökerekben kapaszkodom a szakadék szélén, és ha érezném is, nem csak tudnám, hogy én vagyok a szakadék, és én vagyok a gyökér... én vagyok a megoldás, én vagyok a végzet, akkor rájönnék: minden mindEgy.

A pók

Sokat álmodok pókokról.
Aztán egyik nap felébredtem, behunytam a szemem, és elképzeltem, hogy én vagyok a pók. És jobban bele tudtam magam élni, mint akármilyen más állat szerepébe eddig.

Az álmodban minden te vagy.

Én vagyok a pók.

Akinek beleragadsz a hálójába, és nem jutsz ki onnan élve. A birtoklás, és annak az agressziója, hogy valamit rád akarnak kényszeríteni amit te nem akarsz.

Nem tűröm, hogy úgy kiirts az életedből, mint a dudvát, mert annál sokkalta többet érek.
Nem tűröm, hogy rám ragaszd (önmagad megnyugtatásáért) azt a bélyeget: hogy te hidegen hagysz engem.
A múltat nem törölheted ki, a súlyából nem vehetsz le, ma minden pillanatban azért vagy az, aki vagy, mert én továbblöktelek, és fordítva ugyanúgy. Úgy beléd égtem, hogy magadat is meg kell ölnöd, hogy eltűnjek. Inkább szokj hozzá a gondolathoz. Nekem minden nap harc, hogy ne legyek pók, és minden nap fájdalom, hogy a rothadt részeimmel együtt tudjak élni. Minden nap imádkozom érte, hogy távolodj, és minden nap szembesülök azzal, hogy mennyire emberi hulladék vagyok én is, és te is. Undorító, de biztos, hogy minden kapcsolat a következőre készít fel. Undorító, hogy mindig felkapjuk a rózsaszín szemüveget, és mindegyik kapcsolatunkba beleszövünk egy álmot, hogy aztán az legyen, mint most: hogy a késszúrás kevésbé fájna, mint elhinni, hogy te csak egy tortaszelet egyetlen morzsája vagy. Undorító, hogy fogalmunk sincs mi a szeretet. Undorító, hogy nem emlékszem egyetlen pillanatra sem amit veled töltöttem, éppen csak az illatodra, ami épp elég, hogy bekattanjon az agyam, és támadjak. Most épp beszámítható állapotomban vagyok, de ha ellöksz, ott bukkanok fel ahol nem várnád, és ez nem fenyegetés, hanem tény. Teszek ellene, de nem vállalok felelősséget ha nem így lesz. Úgyhogy hagyd abba. Ne lökj, mert az a "magadhoz húzol" egyenes másik vége, és te sem vagy jobb így mint én. Írni akartam neked ezelőtt is, hogy oldozz föl. Hogy legyünk újra angyalok és ne démonok. De most én is démonnak látlak, és nem tudom mit kéne tenned, hogy ne így legyen. Ugyanakkor lehetsz maga a Sátán is, nem tudlak kevésbé szeretni, és ez elrohaszt belülről.
Nem hiszem, hogy döntő jelentősége lenne, hozzám szólsz-e vagy sem. Annak van jelentősége mit érzel belül, elvégre a fejlődésünk csúcsa a gondolattal teremtés, ami egyre intenzívebbé válik majd. Én most csak azt akarom, hogy pont beleférj egy kockába, és ott maradj, hogy azt mondhassam: ott a kocka.
De nem megy.
Remélem már megtudtad, hogy lehet párkapcsolatod, szeretheted, betöltheti benned az űrt, de az az űr, amit te hagytál, egy másik űr, amit senki sem tölt majd be.
Amiért te bántottál engem, te ugyanúgy megteszed. (a hátad mögött vagyok és látom)
Minden szóért amit leírtam én ugyanúgy szenvedek mint te, így próbálom eltávolítani az elfoszlott ruhát, megérlelni a gyümölcsöt, akinek nem jutott a napfényből.
Ha nem szeretnéd, hogy írjak, változtass címet, de inkább ne, mert még véletlenül szembejövök veled az utcán.
Ha nem menekülsz, én nem kergetlek. Akkor megpihenhetünk középen. (a háló közepén)

(Ezt mondaná egy pók is ha tudna beszélni.És azzal, hogy szembesítettem magam a személyiségemnek ezen részével, talán letehetem végre a terhét.)

Látsz?

Látod,
itt vagyok.

Alkotóim:
ideggörcsök,
posványok,
rögök, masszák.

Kóbor könnyben
a kósza kín.


Látod,
eljátszom neked:

a Szentet,hőst,
királyt vagy
embert, ki
mindent lát.

De várom csak:
az angyali imát.




Csak a kezdet vagyok,
sosem a vég.
Csak a vég vagyok,
sosem a kezdet.

Vízre írtam nevem.


Látod?
Ez vagyok.

Sivatagi rózsa

Neked sem tudok írni, de rólad sem.
Belém kövült a fájdalom.
Nem tudom sem az okot, sem a megoldást.
Leírom még ha közhely is, még ha a legértelmetlenebb mondat is : úgy, mint téged, nem fogok szeretni soha senki mást. Ez a mondat csak nekem jelent valamit.
Próbálok a helyzet bölcse lenni. De a nagy igazságok csak úgy repkednek fölöttem, és bennem egy démon lakik, egy élőhalott, annak a helyén aki te voltál.
Miért nem vagyok veled?
Volt egy álmom még régen. Kergettek a kutyák és te felvettél az öledbe, és úgy vittél. Megóvtál saját magamtól. Nem hagytad, hogy a szemembe nézzek.

Aztán hívtak.
Önmagam keresésére kellett indulnom.

*

Erőszakkal nem tudsz kiszorítani a szívedből, csak fájdalmat okozni tudsz mindkettőnknek. Én minden nap kérem Mihály arkangyalt, mióta üzent nekem, hogy segít ha kérem, hogy vágja el a köteléket. Tudott segíteni a sorsom megértésében, tudott segíteni az erőtlenségemen, tudott segíteni a boldogtalanság és magány érzésén. Tudtam magamon az évek alatt oldani. Feldolgoztam traumákat, félelmeket. Sokat tanultam, és érzem ahogy megnőttem- lelkileg is.
De te? Angyal voltál, és most démonná tettelek. Angyalod voltam, és démonoddá tettél.
Mert ugyanaz a kettő, csak az ellenpólus. Dolgunk feloldani ezeket az ellentéteket magunkban, de amit most teszel elnyomás. Amit én tennék, az sem lenne jobb, csak más. Birtoklás.
Nem látom az aranymetszetünk, de tudom, hogy van, akkor is ha azt mondod nincs. Ez most egy olyan fejezet marad az életemben, aminek nincs vége, de minden nap keresni fogom. Vagy addig sírok majd, amíg el nem mosnak a könnyek, és ígérem, egy szót sem szólok közben.Nem fogsz tudni a harcaimról. Hagyom, hogy éld a saját igazságod,mert életeim legnagyobb baklövéseit az igazságom rákényszerítésével követtem el.Te majd megtanítod velem a csöndet. Minden nap eszembe fogsz jutni, hogy minden nap elfelejtselek. Minden nap ki fogom vakarni a sebem, hogy egy egész napom elteljen a vérzéscsillapítással. Amíg rá nem világítanak a valóságra.

Mihály arkangyal nevében tovább :) Lelki átalakulás I.

Amikor a tested beteg, nem megfelelően működik: fáj. Ha gyógyul: fáj, mert a fájdalom maga az öngyógyítás. Nem ok, nem panasz, hanem kísérlet a javításra. Haragszunk az életre, hogy bánt. Pedig magunkat bántjuk, majd ha a kibillent egyensúlyt vissza próbálják rántani a normálisba, és megérezzük, felkiáltunk. Meddig hagyjuk még, hogy a fájdalom legyen a negatív pólus? A megbetegítés az. Önmagunk leamortizálása. Belecsapok a lecsóba.
Képzeljük a fent leírtakat lelki szinten.
Emberi kapcsolataink, saját kapcsolatunk a lelkünkkel súlyosan szennyezettek. Félreértettek.
Azáltal, hogy azt mondod "ÉN" megkezdődik a birtoklás körforgása. Leszakadsz Isteni minőségedről, egységedről. Szerelmeidben, azt hiszed a másik a TIÉD. Ezek az önös megmozdulások hatalmas kiábrándulásokhoz, lelki sérülésekhez vezetnek.
Ha valaminek "vége" mondd azt:

Visszaadlak a Földnek. Köszönöm, hogy életembe fonódott életed, pontosan annyi időre, amennyire szükséges volt lelkemnek és lelkednek, szellememnek és szellemednek, testemnek és testednek.

És ahogyan Angyalaid Démonaiddá váltak, úgy fognak újra az Isteni rendbe sorakozni.

Mihály Arkangyal

2011.11.11
Reggel. Semmi különös. Volt kedvem szeretgetni másokat, jót aludtam az ametiszttől. Meditálni kéne-állapítottam meg. A pasim nem hagy. Barátnőm jógázni hív. Benyel a házimunka.Este. A pasim sétálni hív. Nem értem miért akar este sétálni. Sötét van, és hideg. Kimegyünk.
Találkozunk egy ismerőssel. Megállapítom, hogy valami jó kis Jupiter állás lehet a képletében, mert ingyen utazásokat, és ingyen bútorokat kap rendszeresen. Rákontrázik, hogy barátom pedig ingyen szerzett motort. Nyugtázom, hogy ők nyertek.
Barátom szól- induljunk, most biztos én is találok valamit.
Találtam.
Egyébként ezért is van ő nekem - az égiek befogták, hogy eljuttasson a kincsemhez, az üzenetemhez.
Tudattalanul ő is ugyanolyan spirituális lény, mint én. Nem szabad sosem lebecsülni valakit, aki nem 'ezós', mert amúgy de, csak nem tudja. :)

Medál.
Egyik oldal: imádkozó kéz.
Megfordítom.
Egy angyal.
Forgatom.
Írás.

St. Michael.

Mosolygok.

Most már biztos, hogy engem várt.

(Megjegyzés: retrográd Jupiter. Nekem is van szerencsém, csak sosem 'evilági')

Már a második alkalom, hogy ő üzen nekem.
Ha baj van segít. Kérés nélkül.

A medálon egy ördögön áll. Kést szegez felé. Másik kezében mérleg.

Még ki kell bontanom az üzenetét jobban, de az benne van: győzd le a negatív erőket. Magadban. Minden ember Egy, a medálon én is állhatnék, saját magamon. Felülkerekedés az egón. Egyensúly megtalálása. (mérleg)
De biztos az is az üzenet: légy a földi küldöttem.
Ő a gyógyítás és a szeretet angyala. Én lehetnék egy mikrokozmosz, ami őt tükrözi.

Folytatom az utat. Megyek is. :)

Zs.

2011.11.10
Találkoztam Zs.-vel.
Telefonon beszéltünk először, és megállapítottam, hogy megtartja az egy lépés távolságot kettőnk között. Aztán persze rájöttem, hogy vetítek, és én tartom. Nem tudatos. Csak úgy jön. Szélsőséges vagyok. :)
Ő nem olyan valaki az életemben, mint N. barátnőm, akivel "látványosan" kézbe vesszük egymás szellemét, és gyúrjuk, gyúrjuk, mint a tésztát, és rögtön teljesen feldob a találkozás, értem a lényeget, látom benne magam, ő látja bennem magát, és a többi.
De nem kevésbé értékes.
Csak más.Megfejthetetlen és megfoghatatlan, úgy ad, mintha nem történne semmi, csak kétség maradna, meg ugye a távolság amit vágok kettőnk közé, aztán mégis akkor lépek a legnagyobbat, amikor ő meglök. Sétáltam hazafelé, és éreztem a követ a szívemben, amit nem merek bevallani magamnak. Én nem hiszem már, hogy rossz ember lennék, sem azt, hogy tisztulnom kell, valami más a baj. Valami kis titokba burkolom a lelkem, ami véd attól, hogy nagyon és látványosan szeressek.
Amikor hazaértem, majdnem nekiálltam meggyőző levelet írni Zs.-nek, hogy valamivel kapcsolatban nekem van igazam. De aztán rájöttem, hogy ő ő, én meg én. Még ha Egy is minden, azért kapunk külön testet, hogy külön utakon járva találjunk újra egymásra. Így fölösleges a hatalmi harc, nem több vagy kevesebb valami, csak más. Aztán folyt. köv., lesznek közös vágányok még, de nincs itt az ideje. N.-nel sem, mert rákérdeztünk. Megkaptuk a fejmosást, hogy: "Rend van benned? Nem. Akkor dolgozz csak tovább Saját magadon" Szóval ez nem a társulások időszaka, hanem az önálló harcoké.
De nem bánom, mindig magányos farkas voltam, ez adott, a változtatás jogát fenntartva azt eldönthetem: boldogan élem meg, vagy boldogtalanul.

Másképpen, de ez is én :)

Rémálmok...
Ametiszt párna alá.
Probléma megoldva.
Hosszas kutakodásaim az ezotéria világában oda lukadtak ki: a legegyszerűbb dolgok a legjobbak.
Az ametiszt abban is segített, hogy azóta napközben jön ki a bolondériám, azaz: nem nyomom el. Bár a napokban időm sem volt ezzel foglalkozni ennél többet.
Félelmetes-en jó most minden. De ezt majd még le kell cserélni szimplán jóra :)
Ja igen és öregszem. Ezt most nem úgy mondom, hanem amúgy... :D A szó jobb értelmében.
Nagy-obb vagyok. És erősebb. De jól csinálhatom, mert azért ott van bennem a gyermek is :P
Általában 'megoldom' a jelszó, de ugyanúgy szeretem anyut hallani a telefon végén, és egy hónapon túl már nehezen hiszem el, hogy jól van...nélkülem :)
A szerelem pedig...
Bútorösszerakásokból, függönyvarrásból és némi 'nénikéd'-ezésből tevődik össze ajtócsapkodással ízesítve. Ez most arról szól(na), hogy felülkerekedjek a hangulatingadozásaimon, de még macska egér játszom egy kicsit... no jó, nem mert megtehetem, hanem azért mert még nem jöttem rá hol a kiszállás a körből. Nem szégyellem tökéletlenségem,aki még itt van, mind tökéletlen, sőt, még vágyik is rá, mert ugye itt van... :D
Hülyének lenni jó. Egy fokig. Aztán majd megunom. És/ vagy huppanok. Az ebből fakadó félelmeket kell elengednem. Vádakat és önvádakat.
A többit meg elnézik nekem ha már ideküldtek (?)
:)
Mindig egyre több kocka látszik a térképen, de a tudás, mintha vonzaná a tudatlanságot. (Ezért nem üldözöm mostanság különösen a tudást... :D)
Kerestem a megoldókulcsot, most itt fekszik több ezer, mindegyik nyit egy zárat, aztán majd be kell ömlesztenem, és egy sajátot készítenem belőlük.
Ennek a kulcsnak meg kell majd testesítenie mindent, ami formált engem,és alkalmazkodnia kell a folytonos fejlődéshez.
Most sok fekete teát ittam, így biztosra veszem : menni fog.
Jön egy kis turbó nap:
2011.11.11.
Nem részletezem. (akinek kell tudnia tudja, aki nem, úgyis megéli) Csak érzem, hogy még a csontozatom is megváltozott mostanában. (Persze lehet csontritkulás...) de olyan jól megy már a gerinc-helyretétel egy mozdulattal hogy az csudi ^^
Olvasok most egy könyvet... Nem mondom el mit, mert ez nem egy nyíltan ezós írás... :)
De elgondolkodtat a fejlődés hova továbbjáról.
Helytelen erről gondolkodni, éreznem kéne. Sőt. Dönteni.
Mész, maradsz?
Vajon a kedves 'öreg bácsi', megkérdezi-e tőlem: Noémi? Összeomlás, vagy még egy szint tégla?
És főleg: mit mondok majd?

Rémálmok

Tegnap rémálmok. Tegnapelőtt rémálmok.
Azelőtt meditáció. Közben negatív érzések (is).
Rákérdezés. ,válasz többször is: Valdd be bűneidet.
Bűneimet?
Álszent lehetek, de nem tudom...
Talán, hogy agresszív vagyok? De ezt már bevallottam. Erő hiányában erőszakos vagyok. Ha gyenge vagyok, elkezdek harcolni,
olykor menekülni. Egyik sem megoldás. Ezt az üzenetet kibontottam.
Az álmaim történetével is rengeteget foglalkoztam, oldottam magamban... Na tessék, tényleg bizonygatom, hogy minden
rendben.
Azt már megfejtettem ez nem a szokásos ok. Ez valami más. Először is azt szeretném tudni, valamit rosszul csinálok-e, azért
jönnek negatív erők, vagy ezt szükséges megélnem valami miatt.Én úgy gondolom tiszta forrásokhoz csatlakozom, így inkább
az utóbbi.
Gondoltam arra, hogy valami rosszat hoztam le, nyitottam
meg meditáció közben, vagy csak lehet, hogy nem Mindenszentek idején kellene barangolnom itt ott...
Lehet benne valami, de... úgy adta magát.
Érdekes amikor tudod, hogy álmodsz, és nem tudsz felébredni. Amikor álomból
álomba csöppensz... Vagy amikor a tehetetlenség érzésével szembesülsz: nem tudsz megszólalni, megmozdulni.
És persze a nemlétező erőm kiélése. Kinyitottam egy ajtót, féltem kit találok mögötte: elkezdtem ütni az illetőt egy
bottal. Nem reagált. Az egész álom a családomról szólt, mindenkivel gonosz voltam,haragudtam rájuk, mert 'nem jól
csinálták'. Folyamatosan haragszom ezért azokra, akiket szeretek. Pedig belátom: nem az én dolgom, és nekem kell másképp
csinálni, ennyi a feladatom, mégis csúnyán beleragadtam ebbe a körbe.
Talán ez a bűnöm. Én tudom, hogy én sem csinálom jól. Nem vagyok jó. Kinek valljam még be? Hányszor? Hányszor futjuk le
ugyanazokat a köröket? Költői kérdések, értem én, nem is dühöngök (kiéltem magam álmomban...) csak...
Az ember miért nem tud pontot tenni?

Meg Oldom ezt is.

:)