Férfi és Nő

A témát már átitatta a történelem és a politika, nehéz ezek nélkül tiszta energiaként megérteni az egyébként legszembetűnőbb különbségnek az egységét. Minden kétnemű a világon, és a kétnemű egyneműsége a két külön nemben megtalálható mag a másik nemből. Minden így épül föl, férfi és nő is, ezt tükrözi a biológia is, az egyesülés, az egyesülésből felépülő új örök körforgása. Ez annyira egyértelmű és nyilvánvaló, hogy mára már senki sem érti. Egy társadalomban élő nők és férfiak élhetnének úgy is, hogy a nő elfogadja a női szerepét, vele együtt a mellette élő férfi szerepét, és a benne élő férfi szerepét is, ugyanez fordítva. Ez azt jelentené, hogy tudná, hogy elsősorban ő női alkotóelemekből áll, női szerepet vállalt föl, női szerepében semmivel sem több vagy kevesebb egy férfi szerepétől, csak más. Mivel „tiszta” energia nincs, hiszen akkor szétesne darabokra a világ, nem fejlődhetne ki egyik dolog a másikból, egymás egysége nélkül nem folyna, hanem állna a lét. Tehát ő megértené a benne élő férfit, megismerné, elfogadná, ezáltal a megtestesült férfit is. Ezáltal elfogadva a férfi szerepét magában és a másikban. Működtetné a férfi energiáit magában és a másikban, anélkül, hogy ennek a nőisége stabilitása látná kárát: hiszen nem lennének blokkok benne, amik azt mondatják: a férfi több, mint én. A férfi el akar nyomni. Nőként én sosem leszek elég. Ha nem lennének ezek a mögöttes gondolatok az energia nem billenne ki. A nő ösztönös volna és érzelmes, háttérből irányító, összefogó erő, aki működésbe tudná lendíteni, gerjeszteni a férfi kreativitását, fizikai erejét, külvilágban való szerepvállalását. Anya tudna lenni, ami legmagasabb minőségében a mindenség anyjaként egy olyan nélkülözhetetlen gondoskodó erő, ami nélkül semmi sem létezne. Kihordás, születés és nevelés társadalmat is formáló erő, éppúgy, mint bármely más anyagi forma, amit férfi energia teremt meg. Ettől a nő minden nap megtapasztalhatja és meg is kell tapasztalni személyiségének férfi formáit. A nőben is dúl kreativitás, a nő is kiáll szerepelni, ha szólítja a belső hang, a cselekvő férfi hangja. A nő ettől még nem fogja elhagyni a női oldalát, ha harmóniában van, ettől csak megbecsüli a benne és a mellette élő férfit, hiszen ha jól ismerik egymás szerepét, rendszeresen kipróbálják magukat benne és használják, hasznosítják, soha sem fogják megpróbálni elnyomni egymást, felülkerekedni a másikon, mert tisztában vannak a szerepek nehézségeivel, könnyedségeivel, örömeivel, bánataival, mert merték ezt megosztani egymással, tisztelik egymás szerepét. A probléma pont az elnyomásból adódik. Ha sérül a nő bármiképpen, férfi akar majd lenni. Ha az energiái kibillenek és a férfi energia lesz többletben, nem fogja magában sem a külvilágban megérteni sem a férfit sem a nőt. Nőként és férfiként sem lesz teljes és boldog. A férfit is tönkreteszi, hiszen hogy meglegyen újra az egység, az egyensúly, a férfiból pedig nő lesz. A férfi ezért a nőt fogja hibáztatni, a nő a férfit. A férfi esetleg majd a női energiát törli ki magából, és ettől annyira férfi lesz, minimális női energia nélkül, hogy nem lehet majd elviselni, és ugyanez fordítva is így fog történni. Nő és férfi kölcsönösen tönkreteszi egymást. Ezt eltanulják a gyerekeik, és úgy nőnek majd föl, hogy bűntudat és komplexus zsákokat cipelnek majd magukkal, és nem tudják majd hogyan is kell viselkedni.  És az egységről: Az egység, ahogyan a nevében is van: szétszakíthatatlan. Mind a lelkünkben, mind a külvilágban. A nőnek férfi kell önmagában és a külvilágban is, ahhoz, hogy megismerje a nőisége arcát. A nő a saját arcát nem látja igazán, csak ha egy férfi arcának tükrébe néz. De nem akármilyen férfi arcába akármilyen női arc. Hanem egy megfelelő mennyiségű és milyenségű női energiával is teli férfi arcába, egy szerelmes férfi arcába: és akkor megtörténik a csoda. Megtörténik a megértés. A nő megérti a férfit, és a kis férfi a kis nőt, a férfi megérti a nőt, és a kis nő a kis férfit, így megértik hogyan is működik a világ. Talán kicsit meg is áll a világ, megpihen, töltekezik. Egy észrevétlenül rövid pillanatban, a tökéletes egységben, aztán tovább pulzál. Lüktetve teremt kettőből Egy kettős lényt, aki ismét ezeket az energiákat jön tapasztalni. Tapasztalás: Amit nem értesz, azt kell megértened, amit már megértettél azt tedd le. Tanulni jöttél, tanulni pedig mindig az újat kell, mert a régit már tudod. Ha valamitől félsz, azt meg kell tenned, mert a félelem elfedi előled a valóságot. Éltet valami rosszat, ami addig él, amíg meg nem teszed, amitől féltél: aztán rájössz, hogy ez egy nem létező rossz volt, ami megkeserítette az életed. Ezt most legyőzted: felszabadultál, győztél önmagad és az életed felett, megmásztad a hegycsúcsot, pontosan ez volt mindaz, amiért jöttél. Az újért jöttél. Még akkor is, ha a régi jó volt, ha rossz volt, akkor még inkább. De a folyó folyását megállítani sosem lehet helyes út. Előre kell menni, folyni vele, minden más energiaveszteség. A folyó nem fog visszafelé folyni. Az új energia lehet egy mindig megújuló energia is, ha merünk bátrak lenni fejlődhetünk egymás mellett, és akkor nem hagyjuk le egymást, nem hagyjuk el egymást, de ezért dolgozni kell. Magunkon, egymáson, magunkkal, egymással. De ehhez szerelem kell. A szerelemhez harmónia kell magunkban, bennünk pedig csak akkor van harmónia, ha szerelem van. Érdekes ez… A szerelem tehát önmagától van, ha megtalálod, de a földi lét gyönyörűsége pontosan ez az ezerarcú felfedezési lehetőség: ma kiben látod megcsillanni a szerelmet? Ki juttatja eszedbe ma a mindig létezőt, ami másképpen nem ment volna? Ma nélküle nem ment volna. És vajon mindegy is ki ez, vagy egyáltalán nem? Mindegy ma ki a minden arca vagy sem? Talán mindegy lenne, ha rendelkezésünkre állna minden pillanatban a teljes felismerés. De akkor már nem lennénk itt. Kettős felelősség is terhel minket a testünkért és a lelkünkért. Mindkettő lehet lehetőség és korlát is. Lehetőség akkor lesz a korlátból, ha elfogadod a korlátot. Mert ugye minden így működik...