Karma

Mindig másként öleltél át, de sosem másképp.

Ízed van és illatod. Ha meglátlak, tudom, hogy szeretlek.

Ha ettől megijedek, le akarlak majd győzni. 

De sosem tudlak. Sosem tudlak, és mindig megpróbálom.

Néha feldúlod a lelkem, nem tudlak beilleszteni abba a kockába,

amibe a többieket szoktam. 

Megpróbállak ellökni magamtól.

De ez lehetetlen. A lelkem része vagy. Együtt alkotunk egy egészet,

együtt haladunk az úton, legtöbb feladatunk közös.  

Vannak elvetett szeretetmagjaink is egymásban, és van sok tüske.

Most peregnek az arcok a szemem előtt, és egyenként pár békés könnycseppel

oltáromra helyezem a képüket, megköszönök mindent, és bocsánatot kérek mindenért.

Búcsúzom. Nem hagyok itt semmit és senkit, csak valamit magamból amit le akarok tenni.

És ez maga a karma ami összeköt, de néha megköt. 

(Ajánlom ezt az írást, az összes családtagomnak, barátaimnak, régi szerelmeimnek)

Merni meghalni

Ma nőttem föl.

Tükörbe néztem, és egy nőt láttam.

Ma talpon maradtam, amikor életem legnagyobb fájdalmát éltem át:

és nem csak, hogy a lelkem tollasodott meg, nemcsak lepattant a tojáshéj és szétáradt a hideg:

hanem én ma: ha magányos remeteként is végeztem: de győztem.

Győztem, önmagam fölött. Győztem a karmám fölött.

Nem mást győztem le. Az utolsó pillanatban letettem a kardot, és így vágtam el ezzel a karddal a rosszat magamtól.

Már nincs velem a fájdalom. Elvette tőlem az erő. Legyőzhetetlen vagyok. Legyőzhetetlennek születtem.

Karddal születtem, de az igazság és a nemes harc kardjával.

Tegnap és ma átéltem mindent amit nem hittem, hogy átélhet egy lélek két nap alatt.

 Átéltem az illúziót, átéltem az ocsmány, torz, ember hozta létre negatív érzéseket,  átvágtam magam a hazugsággal átszőtt erdőn, a rózsaszín ködfelhőn, át a nyomorúságon, bevallottam, majd keresztül hasítottam minden álmom:

átéltem a reményt, majd elengedtem a reményt.

Halmoztam a fájdalmat a fájdalom hátára: hogy azt mondhassam: elég.

Mindent megértettem, mégis eljátszottam a lelkem utolsó akkordját is.

A veszteség utolsó hamis győzelmi mámorító dalát.

És ott libegett a fejem fölött a halál, aki nem kérdezi jöhet-e, csak vár a megfelelő pillanatra.

Egy ember ma meghalt  számomra.  Egy ember ma nem a szeretetet választotta. Nem engem választott. Hanem a hazugsággal teli kényelmes világát. Egy ember akit szerettem, ma megmutatta milyen az ördög arca. Az ördögé akit nem utálni kell, akitől nem félni kell: hanem akit el kell engedni. 

Az ördög nem a könnyeimért jött ma, hanem a gyermeki naiv világomért. Ma az összeomlásomat kérte édes hazug hangon.

 Légy az enyém- mondta ... Amíg nekem jó- suttogta.

 De én legyőztem őt .

Mindennel amivel a negatív erőket le kell győzni: békés harccal: hogy magától mondja gyáván: elmegyek.

Ma nincsenek könnyeim, azt nem adom az ördögnek. Ma erőm van, és felnőtt arcom a tükörben.

Remélem egyszer visszatalál hozzám mindaz a szeretet amit egy eszményképért áldoztam föl. 

Vető Noémi (névmágia)

Valamennyire látom a jövőmet, hibákkal együtt. Kikerülhetném a sorsom, igen és nem. Kikerülöm, de először megnézem a rosszat is, mert nem tudok anélkül tanulni.

Lehetnék elég érett, hogy ne így legyen, de nem vagyok. Bele fogok szaladni abba ami meg van írva, talán kimászok belőle, de bele fogok szaladni. És senki sem tehet majd róla csak én. És senkire sem fogok érte haragudni, főleg nem a sorsra, mert én választottam őt, és nem ő engem.

Meg fogom tenni, amit az élet vár tőlem, ami nemes és jó, (de a leghepehupásabb kerülő útvonalon fogok oda jutni, mert ilyen vagyok, azt már tudom.)

Az özönvízen keresztül kimentek mindent ami fontos. Mindenből csak kettőt.
Hajót építek mindennek ami a múltban jó volt, és átmentem az Új világba.

Megmentem az életet, de csak a "magját".
A magot,amit aztán elvetek. (Vető)

Ezért vagyok vezető típus és nem önfeláldozó. Mert sok mindent hátra fogok hagyni. Azt is amit és akit szeretek.

Én úgy szeretek, mint Noé. Egy lépés távolságból. Istenen keresztül. "kegyetlenül" de igazságosan.

Én nem vagyok angyal aki keblére öleli aki vétkezett és megbocsájt. Én az vagyok aki ítél, és eloszt. Én az angyalok előtt vagyok. Tökéletlenül, tökéletlenségre vadászok.

Én földi helytartó vagyok, föld és ég között. Nem vagyok ég. Nem vagyok föld. Hajó vagyok.

Megtalálni az elveszett kulcsokat

 Egy tipikusan olyan nap, amikor nem kellett volna felkelnem.
Balszerencse, balszerencse hátán, dühítő, értelmetlen helyzetek.
Mindez azt követően, hogy az idegeim kifáradtak, folyton ingerült vagyok.
És a mai napon el is határoztam magam. Hogy megváltozom.
Egy-két tulajdonságommal kapcsolatban, ami túl sok rosszat okoz nekem és a környezetemnek is.
Az egyik pont a düh kezelése lenne.
Erre ma...
Hát igen. Ez a jel. Hogy végképp megtanuljam: mennyire értelmetlen haragudni.
Valószínű sem a Magyar Államvasutak, sem a fogorvos aki rosszul tömte be a fogam,
nem fogja magát rosszul érezni, azért mert én dühös vagyok. Változni sem fognak tőle, sem ők, sem a helyzet.
Én viszont ártok magamnak vele.
Sőt, a negatív hangulatommal, újabb negatív helyzeteket vonzok be magamnak.
Azért sokasodnak a problémák, hogy pontot tegyek a végükre, azáltal, hogy magamban oldom fel a dühömet elhatározással.
Mert minden egyes megoldandó feladat amire születünk, megoldókulccsal együtt érkezik hozzánk. Minden egyes probléma, magáért a megoldásért létezik, azért hogy ezen keresztül tartósan megtanulhassunk valamit, ezáltal többek legyünk.
Ha sok problémád van, egyvalami jusson róla eszedbe: hogy ezek szerint vagy elég, erős és intelligens, hogy megoldd őket. Máskülönben nem kaptad volna.
Az élet nem igazságtalan. Nem tud az lenni. A mi látásmódunk korlátolt ahhoz, hogy mindig képesek legyünk átlátni minden ok okozati összefüggést. De elég sokat megláthatunk ha vesszük rá a fáradságot, hogy megtaláljuk a kulcsokat.