A személyiség I.

Sanda gyanúm, hogy közeledik az a nap, amikor meg lesznek a magam szélsőségei, amit sokan nem fogtok jól viselni, pedig így sem vagytok túl sokan akik olvastok :)
Helyesbítek: a magam szélsőségei most is megvannak, csak elnyomom.
Most is kicsit (bár nem hagyom el magam) de nyomorultul érzem magam, mert négy oldalról "nyom a fal"
El kell kezdenem lassan, amit szeretnék nektek leírni, de még nekem sem esik minden jól.
Sok ismerős babát vár. Én kínosan odafigyelek minden rezdülésre, és azt látom: egy baba tudja, ha jönni akar, kiként akar jönni, hova akar jönni, és mikor. A terhesség alatt is észrevehetőek személyiségjegyek, én már akkor is igazi vezető voltam, aki nagy akart lenni, erős, anya majd csak kibírja, nem gond... :)
Egyszerűen mert ilyennek kellett lennem a leendő családomban. És a választott feladatokhoz.
Sok mindennek kellett eleget tennem. Sokféle ígéretnek, feladatnak. De a sok különböző személyiség vonal egy középpontba torkollik. Mestermunka. Egyszerre vagyunk a szüleink, egyszerre vagyunk a múlt amit nem látunk (előző élet). Egyszerre kapunk olyan lelket ami a szüleinket tükrözi is, de túl is lépi. Káosz? Különben roppant egyszerű, ugyanazt írom le sokszor.
Utálatos dolog volt a napokban megbékélni azzal, hogy kezdtem valahol talán jót keresőként, aki mégis rosszat talált. Láttam magam egy látomásban ismét, felemelt fejjel, valami szélsőséges vallásos vezetőként, majd összenyomorodva, szégyellve magam... a vezető, aki azért próbál uralkodni, mert mélyen belül kisebbségi komplexusban szenved. Ezt el kellett engednem. És látom a nagymamám életét, anyukámét, nagynénémét, sajátomat, húgomét, miként próbáljuk egymást kiegyenlíteni több kevesebb sikerrel, újabb szélsőségekbe esve. Jó, hogy sokat kerestem, és keveset találtam is, mert így látom, mennyivel könnyebb dolga van bármelyikünknek ezekkel a személyiségjegyekkel, mint például mamámnak. Csak anyuéknak ezt  nem lehet elmondani, húgomnak meg már nem kell :)
Tegnapi nagy tanítás, hogy valaki kérte meséljek a gyerekkoromról. Elkezdtem beszélni magamról, kicsit a családról. Semmit sem mondtam a közösségi életről, sem arról mi jelentette számomra a szórakozást. Nekem gyereknek lenni, jelentette a csecsemőkortól úgy 5-5, maximum 8 éves korig bezárólagos időszakot, vagyis ennyiről számoltam be. A másik fél ugyanerre a kérdésre a kamaszkorát is belevette, és a társasági életéről, játékokról beszélt. Aztán jött sorra a szegénység témaköre, a párkapcsolati próbálkozások, és elém tárult a lánc, ami megmutatta a következőket:
1. a szüleink blokkjait átvesszük
2. a személyiségünk kortól, nemtől függetlenül érett vagy éretlen, gyenge vagy erős, extro vagy introvertált.
3. az életkörülményeket már mi vonzzuk a személyiségünkkel, ami így a személyiségünket erősíti.
folyt. köv.