A lánc, amit szemekből raksz össze nap, mint nap, egyszer lehúz a mélybe, vagy felmászhatsz rajta a magasba. De nincs semmi: amit egy pillanat alatt el ne törölhetnél egyetlen jó vagy rossz gondolattal. (Anyunak nagy szeretettel :) )

Az élet értelme

A tegnapi napnak különös rezgése volt. Végülis a mainak is, meg úgy ennek az időszaknak, évnek is minden bizonnyal, de én most tegnapról hoztam egy nagyon fontos üzenetet. Érdekes, ahogy eddig hordozták a dolgok a rezgéseket, és ahogy most. Változtak a kristályok, az évszakok, mint ahogyan változik minden, de mostanában ezek voltak új felfedezések. Már írni akartam a kristályterápiáról is, illetve sok minden másról, de egyre kevesebb az értelme, illetve röviden tudnék csak írni róla: bármit bármire. Például ha kristályokról van szó. Régen egy adott problémára közvetített egy kristály egy adott jó energiát, már most fogj bármit a kezedbe, mindenre jó lesz. Régen az évszakokkal változtam én is, télen az elmúlást tapasztaltam, tavasszal az újjászületés üzeneteit kaptam, most pedig egy olyan tavasz van, ami az összes évszak rezgését közvetíti. Mintha csak azt mondaná nekem a tavasz: most megszülethetsz, de egy pillanatig se felejtsd el, hogy meghalni is kell, és jó. És erről ennyit, hogyan változik a világ, most hadd folytassam a tavasz, a tegnapi nap, az élet központi üzenetével. Vagyis az örök kérdés: Mi az élet értelme?
Minden ehhez a kérdéshez vezetett engem, amire sokféle választ is adtam. Többek között mostanában azt is, hogy aki normális, az megbolondul, mert nem tudja elviselni ami most folyik (ami nem normális). Illetve azt, hogy ez egy színdarab, amiben bábukként játszunk szinte értelmetlen matthelyzetben, és csakis a tapasztalásról szól, kevés örömmel. Aztán tegnap zombiként ültem a konyhában. Már egy ideje nem érdekel semmi, érzelmi hulla vagyok, nem tudok sírni, olyan lettem, mint egy férfi, és egyetlen rémálmom maradt: a gyengeség. Így ültem ott, mint egy kődarab és hallgattam egy nő történetét. Monoton munka közben, alapfokozaton égve lassan újra, akkor még alig felfogva: az élet megajándékozott a válaszokkal.
Történeteket hallgattam egy női sorsról. Arról szólt, hányszor próbált életet adni egy gyermeknek és hányszor nem sikerült. Egyszer 6, kétszer pedig 8 hónapos terhesen veszítette el a babákat. Aztán végül lett két fia, akik már felnőttek azóta.
Később fogtam fel e szavak szimbolikus jelentőségét is.
Az élet, mint a nagy anya. Az élet, mint az anyaméh maga. Az igazi szeretet. Ami milyen is?
Az anya már úgy beszélt halott gyermekeiről, mint a tényekről. És nem azért mert nem szeret. Mert nem menne tűzbe bármikor azért, hogy ez másképp történjen. Hanem azért mert elfogadta már, megbékélt, örül annak aki és ami van. Felállt és továbbment. És tovább teremtett. És a további teremtményeire vigyáz, vigyázott. Új gyermekei lettek a régiekkel együtt akik a szívében élnek tovább. És az új gyermekekben is. És ez a szeretet. Ez az élet egyetlen igaz valósága. És ezért legyőzhetetlen a szeretet-élet. Mert nincs olyan számára, hogy rossz. Az életben elpusztulunk, az élet maga pusztít majd el ha annak ideje van. Az anyaméh amiben élünk, a legnagyobb szeretet. Mindennél jobban szeret majd, amíg vagyunk, de mindennél nagyobb lesz benne a szeretet ugyanúgy, ha már nem leszünk, mert el fogja tudni fogadni a véget, és újra fog tudni teremteni. Soha nem lesz keserű és bánatos az igaz szeretet. Soha nem fog függeni semmitől, soha nem lesz sem létezés, sem halál ellenes. Amíg vagy te, téged táplál, ha nem vagy, táplálja ami van. Egyszerű. Nem 'okos', nem 'nemes'. Nem fél. Nem kérdez. Nem válaszol. Egy-ügyű. Egységes.
És ez a végcél. Szeretetté válni. Mindentől függetlenül boldogan élve, halva létezni. Ez a tökéletesség.

Tavaszi kép. Gyönyörű fák. Erdők amik a tűz martalékai lettek. Sírt az élet? Feladta? Nem. Tovább rajzolta a fákat. Mert sosem szűnik meg szíve gyönyörűsége. Még azok után a fák után sem. Még utánad sem.

Boldogan készülök a végítéletre. Mert ott leszek a következő fában (is).

Húsvéti dráma

Élet- színpad

Élet célja: Tapasztalás. Játék.

Tökéletesség- Földön nincs. Itt pont a tökéletlenséget tapasztalod, haladsz valamerre. Ne is keresd. Nem létezik.

Vég- nincs. Ne keresd.

Megoldás: nincs.

Válaszok: nincsenek.

Főszereplő: Te. De csak önmagad számára. Teljes megértés mások részéről? Szeretet másoktól? Igazi? Megértett? Legfontosabb? Istenből és önmagadból meríts.

Mellékszereplők: Tükrök, amik leggyakrabban hiányosságaidra világítanak rá, az elvégezendő nehéz feladatokra. Néha az elvesztett egységre is emlékeztetnek, ami arra sarkall, hogy tégy valamit, hogy jobb legyen.

Mellékszereplők: alapkészlet: Család. Nem választott. Gyakori problémák. Legmélyebb sebek. Visszahúzó erő: Miért? 2. pont.

Mellékszereplők: választott készlet: gyakran megújul. Gyakran ismétlődő elemeket tartalmaz. Gyakran az alapkészlet elemeit utánozza. Miért? Jajj ne már. Tényleg nem érted?? :D Ha nem, adj egy kis időt magadnak, menni fog ez... :)

Díszlet: alapkészlet: Isten teremtései: rétek, folyók, növények és a többi. Nem választott boldogság forrás. Élvezed. Szabadságot ad, mégis elvágod az utat hozzá a választott készleteddel.

Díszlet: választott készlet: lakások, autók, bármi emberi kézzel alkotott tárgyi érték. Választott boldogtalanság forrás. Ha nincs, rossz. Ha van is rossz, mert folyamatos küzdelem. Ha épp jó, elfeledkezünk a lényegről. Elfelejtjük, hogy ez csak díszlet.

Főszereplő életrajz: Végleteket tapasztal. Rávilágítást nyerhet központi üzenetekre, mellyel megvalósíthatja önmagát. Kibonthat egy történetet, egy mesét. (Ezeket gyakran jobban látják a mellékszereplők, melyek lámpásként bevilágítanánk az utat, amit gyakrabban kapcsolunk le, verünk szét, vakítja ki a szemünk, mint sem.)
Ha túlságosan belebonyolódik a kérdések miértjeibe, megbolondul. Ha semmi jelentőséget sem tekint ennek, vakon végzi.
Az élet nevű játék, amit játszik, fóbiákra, félelmekre, szenvedélybetegségekre, kényszerképzetekre, idegi megbetegedésekre hajlamosít, ezért túlzott fogyasztását tanácsos mellőznie. Megfelelő időráfordítással a kikapcsológombja használatával, és az 'egy lépés távolságból mindent' technikával, vagy bizonyos mértékű mazochizmussal javíthat a problémákon.
Fondorlatos, furmányos, tervezetten átláthatatlan rendszertelen rendszer jellemzi személyét és létét.

Mellékszereplők feladatai: Tükör. Fenékbillentő. Ölelő két kar.

Díszletek célja: unaloműzés, ideglevezetés, kikapcsolódás.


Első és utolsó felvonás:

Szereplők: Főszereplő (mellékszereplőkhöz is szólva)

Cím: eszmefuttatások

Dátum: 2012.- közeledő világvége.

Alkalom: Húsvét.

Hangulat: Aszott búbánat

Díszlet: a nemtörődömség szikláján ülve

Első és utolsó felvonás:

Nem csinálom jól. Nem csinálod jól. Ki csinálja jól?
Senki. Rendben. Díszlet, színház.
Nem is érdekel túlzottan.
Mert ez vagyok: elemzek, csűrök, csavarok. Nem érdekelsz engem, csak én érdeklem magam, és az érdekel, hogy érdekeljelek.
Várok a bűntudatra. Nincs. Pedig semmi jót sem csináltam még. Vagy talán egyet, hogy erős lettem. Itt ülök és nem fájnak a dolgok, úgy ahogyan azt a logika megkívánná.
Ez eredmény?
Majd ezen még gondolkozom. Hosszas következtetések során, amit most csak rövidített tartalommal teszek közzé, megoldóképletnek tűnő maszlagokkal: talán ezt a sok... köhöm: mindent amit most negatívnak látok, látsz, talán valami jóvá is kovácsolhatnám.
Nem ringatom magam illúziókba: nem leszek én más, csak másképp fordítom az arcomra a lámpa fényét. Azt mondod ez illúzió? Kedvesem, minden az.
Én bejártam a könyv elejét és a végét is. Hiszen én vagyok az író, az olvasó, és a szereplő is.
Próbáltam kilépni. Változtatni. Egy szó, mint száz: sok mindent próbáltam. És a szituáció, mint olyan adott: adott a VANság.
El kéne tehát fogadni. Az életem. Hogy ami vagyok az egy kétélű fegyver.

Tavasz

A tavasz vadul dörömböl a lelkem kapuján.
Rügyek pattannak, virágok bimbóznak, úgy nézek a lehetetlenül szép színes koronát viselő fákra, mintha először látnák ilyet. Mintha először látnék. Mintha látnék. Mintha megmutatkozna előttem a csoda, amit nem értek, de mélyen tisztelek.
Ha Isten csak virágokat teremtett volna, semmi mást- akkor is fejet hajtanék a nagysága előtt.
Ha nem látnék ilyet, nem valószínű, hogy el tudnám képzelni. Nem hiszem, hogy létrejött akár egyetlen emberi szó, tett, alkotás, ami megközelítené egy fa, egy virág szépségét.
Isten a művészet, az intelligencia. A művészi intelligencia. Az intelligens művészet. A fokozhatatlan tökéletes gyönyörűség.