Shakespeare után szabadon- párkapcsolat és önismeret

„Úgy kell lelkednek az önkritika, mint testnek a kenyér...”

Most mindenki tegye a szívére a kezét aki egyedülálló: és kérdezze meg magától őszintén: miért?

Segítő kérdések lehetnek: Akarod-e igazán a párkapcsolatot? Félsz-e tőle? Hiszel-e egy boldog kapcsolatban? Egy hozzád illő partnerben? Ítélkezel-e az ellenkező nem fölött? Sérült-e a női/férfi oldalad a rossz minták miatt? Van-e olyan tulajdonságod, vagy akár több is, ami sok(k) lehet a másik fél számára hosszú távon? Drasztikusabb módszer, de ha az ember nem látja önmagát jól, ha megkérdezné a barátokat, családot, mi lehet az ok, minden bizonnyal ők tudnák. Csak legtöbb esetben nem mernék elmondani. Sok emberről készítenék egy videót... Akár összevágnék több mozzanatot. Vagy ugyanazt eljátszanám velük, amit ők csinálnak a másikkal. Most nem csak mást kritizálok. Ha látnám magam egy dühroham közepette, vagy egy cinikus, megsemmisítő megjegyzéssel illetnének hozzám hasonlóan, és meglátnám magam a kinyújtott tükörben, én is sajnálnám a másikat magam miatt. És tudom, hogy nem hiszek egy boldog kapcsolatban. Még akkor sem amikor hiányzik. De azt is tudom, hogy sok dologban hibázok, és látom, hogy ti is hibáztok. (Na ez a másik: ki bírna egy ilyen kritikust? J ) Minden tulajdonságotok addig jó amíg kontrollálva van. A mértéktelenség mindenben hiba. Mindenben a hiba. Ha valamiből Isten sokat adott, az lehet sok boldogtalanság forrása is. De ennek a felismerése önmagunkban, és nem a hibák keresése a másikban maga a boldogság felé vezető út, nem pedig a hazug remények.

„ Ó Rómeó, Rómeó, miért vagy te Rómeó, miért nem vagy inkább Géza vagy László?”

Nem tudom megmondani várhatunk-e valakire. Arra a valakire. Nem tudom  meg lehet-e magyarázni tudományosan, hogy mindenkinek megvan a másik fele. Tulajdonképpen szomorú lehet az igazság, de nem hinném, hogy mindenkinek kötelező megélése az „örök szerelem”, hiszen ezernyi más út van, hogy megéljük a szeretetet, gyakran akár a szeretetlenségen keresztül is. Megint csak azt tudom mondani, hogy a tapasztalásért születtünk, nem a boldogságért. A boldogság a bónusz ha jól csinálod. A mély megtapasztalások, megértések végterméke, és nem pusztán a vágyak beteljesülésén alapszik. És ha sok ember számára van is egy konkrét másik személy, nem hinném, hogy ezt csak úgy „ingyen adják”. Mindenki azt kap, amit ad. Azt lát, amit látni szeretne. És az ember nem csak azt manifesztálja, amit szeretne, hanem azt is amitől fél. Egy ember akinek a szívében harmónia van, mindenkivel megértésben, szeretetben él, akiben pedig nincs, az senkivel. Ettől függetlenül vannak harmonikus és diszharmonikus párosítások, lehetnek megélések egy adott lélekpárral ha úgy döntünk, erre vágyunk. 

A szélhajós

Szél szabdalta törött hajót

emésztik már tengerek,

Megöltek már szépet és jót

hozzád hazug emberek.

De kit okolnál, te ki voltál

dacos, büszke „széltoló”?

Te nevettél, ha belül sírtál,

te „senki hozzád nem való”!

De kit a mély már letaszított,

s onnan egyszer visszajött,

az lelkében tüzet szított

s szélhajózik víz fölött.

Időtlen igazságok

Ne félj, hogy eleje volt és vége lesz. Egyszer átlényegül a valóságod. Egyszer eljátszod az utolsó esélyt, egyszer elvágod az utolsó szálat. Egyszer lezuhansz. Megismered a legmélyebb mélységeket. És ott, csakis ott értheted meg az igazi törvényeket. Kiszállhatsz a polaritásból időnként. Majd ismét meg kell becsülnöd a tested, amit lelked tartóoszlopaként, és Földed, melyet fejlődésed templomaként kaptál. Igen, mert te is tartod a Földet, és nem csak a Föld téged. A bolygód tőled szép vagy rút. Te vagy maga az Isten aki teremti újra és újra a valóságot. Ki mondta, hogy nem képzelhetsz boldogságot magadnak? Te csak félsz. Csakis félsz, ha valamire nem vagy képes, megint csak egy kerítést építettél híd helyett. Te és ti újra és újra megszülettek, te és ti egy hajfonat vagytok, mosolyokért és könnyekért kezditek újra, megértések és megérzések útján kerestek s találtok meg engem, mint a legvégső igazságot. S én nem létező két kezemben tartom a magotokat, a ti legbelső valóságotokat. Azt nem adom a kezetekbe játszani, hanem az állandóság világában tartom. Tenyerem nyitva, bármikor a rendelkezésetekre bocsátom, de ezt a részeteket sosem ereszti el teljesen a legfelsőbb tudat. A hajfonat egy fejhez kapcsolódik. Ezernyi szál és gubanc egy helyre csatlakozik, egy tőből fakad. S nincsen olyan végső valóság, ami ne hordozna új gyermeket testében, ami ne szülne új világot pont a régi hamvainak segítségével. Mert nincs anyagi, sem anyagtalan mely kárba vészne. Úgy válj eggyé a földdel bármikor, bárhogyan, azzal a nyugalommal, hogy nincs mi elválaszthatná az anyát és gyermekét. Mindenhol és mindenben otthonára lel, aki érti ezt az egységet. Mindenki aki hív, megjelenést tapasztal, aki kérdez, válaszokat tapasztal, aki hisz, változásokat tapasztal. Mindenki aki emeli az egyik lábát, válaszul megemeli a láthatatlan kéz a másikat. Ki mondta, hogy a tűz éget s nem melegít és alakít? A valóság ami nincs, épp ezért azt az arcát mutatja amelyiket te látni szeretnéd. Ki legyek ma? Melyik valóságod legyek? A boldog vagy a boldogtalan? Szeretetlen, ki szeretetre vágyik, és nem veszi észre, hogy mindenütt az van. Szegény, ki gazdagságra vágyik, és nem veszi észre, hogy mindenhol az van. Gyenge, ki erőre vágyik, és nem veszi észre, hogy határtalan ereje van. Alakítsd a tudatod- alakul a valóságod. Halj meg, és szüless meg minden nap. Ne félj, hogy eleje volt és vége lesz...hogy eleje legyen.

Szerelmeskedés...

Szótlan pillanat.

Hang csak testem suhogása

a tested alatt.

Bőr a bőrrel,

így mossuk el

a lélekhatárokat.

Elesni és elengedni

 Minden nap egy-egy spirituális tanítás.
Tegnap fizikálisan is estem egy nagyot és ez is sokat tanított nekem.
Egyrészt, hogy elesni ( elvont és nem elvont értelemben egyaránt) természetes, hozzátartozik az élethez, és közben már nem olyan rossz mint amennyire előtte félünk tőle. Jó volt elesni, mert már nem félek tőle. És amiatt is jó volt, mert annyira a mostban vagy közben, hogy utána úgy érzed magad mint egy hős, mert a helyzet ura voltál, azáltal, hogy teljességében élted meg a pillanatot. És ez még akkor is jó, ha egyébként rossz :) Szeretnék megtanulni a mostban lenni mindig, mert az a teljesség maga. És örömmel kijelenthetem, hogy 23 évesen végre megtanultam esni :D Nem úgy, mint a balta, pedig biciklivel lejtőn lefelé erre is meglett volna az esély, hanem a körülményekhez képest a legjobban. Remélem ez arra utal, hogy rugalmasabb vagyok, mint amikor legutóbb a bokám kiment. Vagy az őrangyalaim tudják, hogy nincsen betegbiztosításom :D

Erről az időszakomról, amit most megélek, csak annyit tudok mondani, hogy „íztelen és szagtalan”, ami nyilván az én mulasztásaim következményei. Emiatt nincs étvágyam, életvágyam, betegeskedek, lesérülök, rosszak az álmaim és a valóságom is. Ez a negatív része. A pozitív része, hogy közeleg a változás, de még nincs itt, és nem tudom siettetni. Lehet, hogy tudnám, de nem lennék benne hiteles, várom, hogy kiforrják magukat a dolgok. És nem lustaságból várok, hanem mert mindennek meg van az ideje, és ezt üzenetként kaptam. Viszont tudom, hogy mit és mikor szeretnék csinálni, és ezek most nem flegmatikus „ejj, ráérünk erre még” dolgok , hanem olyan késztések, amiket persze már rég meg kellett volna lépnem, de most az igényem is meg lett rá. Ennek központi feladata most a szervezettség megoldása az életemben. Minden „apróság” szervezetlen jelenleg a mindennapjaimban, az étkezésem, az időbeosztásom, a pénzem kezelése, a lakásom és a többi...Ahhoz, hogy az életem ezen része szolgáljon engem, és ne én váljak kiszolgáltatottá, komoly változtatásokra lesz szükség. Már el is kezdtem. :) A komolyabb változások most már maguktól fognak történni, mert elindítottam egy szálat a szeptemberi iskolakezdéssel, és ahogy elkezdem, úgy szinte következmény lesz, amire vágyom is: hogy egy kicsit elkezdjem regenerálni magam testileg lelkileg, és ahhoz az szükségeltetik, hogy sokat legyek egyedül. Még ha szeretném sem lenne időm másra, és az értékes szabadidőmet pedig semmi másra nem szeretném áldozni, csak arra, hogy mozogjak, olvassak, tanuljak, tanítsak, feloldjam a blokkjaim. Ha igazán őszinte vagyok magamhoz, belátom, hogy jó ideje sem adni, sem kapni nem voltam képes úgy, ahogy különben szeretnék, mert nem volt meg a „pihenőidő”, az idő amikor én beszélgettem a lelkemmel hosszasan, mert bár minden nap szoktam, de most hónapokra van szükségem, nem röpke alkalmakra.

A blogírással kapcsolatban is vannak tervek. Címváltoztatás, azaz egy új blog, körülbelül régi tartalommal, de új címmel. Amikor kitaláltam a könnycseppek címet, még jóval azelőtt, hogy elkezdtem volna a blogot, még csak verseket írtam. Verseket, amik a lelki válságokkor születtek, és segítettek megtisztulni. Tisztulni a könnyek által. Mert ezek nem negatív, hanem blokkoldó könnyek, de akkor is könnyek, és már rég nem ezen van a hangsúly az életemben. Az a szakasza az életemnek rég lejárt, már az írásoknak is más, valami több a célja. A blog új címe Hermésszel, azaz Merkúrral fog kapcsolatban állni, és örülök, hogy így végig futottak ezek a szálak, mert a blog cím változtatás sem új ötlet, csak a címre vártam :) és íme, a Symbolon Merkúr értelmezése:

Az isteni bárka, intellektus, kapcsolat, figyelő, könnyedség

A kártya uralkodó színe a sárga, a levegő archetípusának és a közvetítésnek a színe. A kép Hermészt, az istenek küldöttét ábrázolja. Sisakján és a lábain látható szárnyak segítségével könnyedén lebeg a talaj fölött. Azért hagyta el a várost, hogy a világ számára közvetítsen egy üzenetet. Az őt körülvevő pillangók is ugyanúgy a repülés, a játék, és a könnyedség szimbólumai, mint a gyermekláncfű, amely, ha elfújjuk, magvait átadja a szélnek, hogy az a lehető legmesszebbre elvigye.  És az okok, hogy ezt választom: Születési bolygóm a Merkúr, az ascendensem, az Ikrek uralkodó bolygója. Célom a közvetítés az Isteni felől az emberek felé. A Könnycseppek című blogom képe a gyermekláncfű, így összekapcsolódik régi és új. Vacilláltam még, hogy ehelyett Noé legyen-e a blog címében, és benne is lett: az isteni bárka.  Egy szó, mint száz: nemsokára az egyes évembe lépek, és addig kötelezően meg kell tisztulnom testileg lelkileg, mert elindulni csakis tiszta lappal lehet. Találkozunk még! :)

Égi Üzenetek

19.-től máig, egy 25.-i és egy 31.-i csúcsponttal befejezőleg komoly üzeneteket kaptam.

Annyira komoly üzeneteket, hogy nem is tudom, hogyan oszthatnám meg.

Én sem hiszem, hogy teljesen felfogtam. De teljesen átjött az biztos.

Annyira, hogy még arra is gondoltam, hogy elszámolták a világvégét, és most közeleg csak gőzerővel...

Külön köszönet Kiss Balázs Kunónak, aki nagy felkiáltójeleket állított elém, azzal, hogy leírta, hogy amit megéltem valóban üzenet volt.

A csodálatos maják tudását megosztva velem, bizonyíthatóan és értelemszerűen sorakoznak előttem a történések miértjei.

25.-én, amit a Maják ” időn kívüli nap”-nak hívtak, megtapasztalhattuk a magasabb dimenziók , az időn kívüliség tudását. 1987-2013 között az 52 éves periódus felezőpontján már „ több a fény mint a sötétség” – írja Balázs a Maja idő értelmezését.

Aznap ezeket az üzeneteket kaptam, és írtam is le rögtön:

„Az emlékek képkockánként peregnek előttem, mintha balesetet szenvedtem  volna vagy haldokolnék.

Az üzenet, a valódi egyetlen üzenet olyan egyszerű, hogy nem értettem. És nem is tudom, hogy írjam le,hogy ne gondoljátok azt: életunt, depressziós hangulat lett úrrá rajtam.

Merthogy nem haldoklok, hanem ébredezek. Vagyis kezd elhalni minden ami nem igaz.

És hát roppant mód érdekes: de semmi sem igaz.

Ez a lét itt, nem rejt sok valóságot, valódiságot rólam, rólad (...)„

Aztán teltek múltak a napok. És jöttek az üzenetek, először a magyarságról. Eltitkolt történelemről, újító emberekről, akik az elmúlt években bukkantak föl. Gondoltam ideje elkezdeni végre foglalkozni a témával, mert már annyiszor jött, és most el is kezdett igazán érdekelni. Mintha már látnám az út körvonalát, valódiságát, amit eddig még nem. Eddig még csak azt tudtam, valami lesz, de most már bennem van a „bizsergés”, hogy közel az igazi útja ennek.

Aztán jött egy újabb információ. A majákkal kapcsolatos felfedezésről. Itt már először bekapcsolt az egóm, és kizártam ezt. Aztán egy nappal később teljesen más helyről jött ugyanaz az információ. És vele a következő egyetemes üzenet, amit pedig most fogok leírni, mert ez ma történt.

Erről a napról Balázs így ír:

A Hold a Plejádok csillaghalmazában, a Nap a Jászol csillaghalmazában. Isten-ember tudatosság. Mindkét csillagcsoport üzenete az emberiség fejlődésében egy-egy jelentős mérföldkő. A Plejádokról érkező „nővéreink” csodás ajándékot adtak nekünk, amely által a valójában szabad akarat bolygójává tudott válni a Földünk, ahol a teremtés csodáit tapasztalhatja meg az a Tudat, amely képes túllépni a társadalmi berendezkedésen. A Jászol csillaghalmaz a Krisztusi energiák, a Krisztus-háló eljövetelét szimbolizálja, amikor is az ember megkapta az adományt, hogy saját magában hívhatja elő Isten országát.”

E két mérföldkő, a 25.-e, és a 31.-e után már tényleg csak a mi dolgunk mit kezdünk ezekkel a mindent fölülmúló energiákkal...

A mai üzenetem a következő volt:

Sok információ jött a napokban elképesztő felfedezésekkel kapcsolatban, amik súrolják a józanész határait. Nem fogok semmit leírni, csak a megtapasztalás lényegét.

A következőre jöttem rá:

Amit értelemmel felfoghatsz, az értelem képessége a következőket takarja: Az elme mindig csak másol. A hétköznapi tudás, értelem, agyi funkciók, csak arra képesek, hogy különböző szinteken, de valami olyasvalamit hozzanak létre, értsenek vagy értessenek meg, amit már valahol láttak, hallottak.

Legyen ez tudatos emlék, tudat alatti emlék, vagy egy olyan tudás amit az őseinktől „öröklünk” meg, így vagy úgy. Ha megalkotunk egy színt, egy formát, az hasonlít a természetben valamire. Ha leírunk valamit, az a történet másol egy igaz történetet. A tudatalattinkban megbúvó képzeletek és álmok is jönnek egy valóságos emlékképből, csak ezek nem mindig tudatosodnak. Minden tudásunk emlék. Másolat. „Hamisítvány” ha kicsit gonoszkodni akarnék... :)

Ez sok mindent jelent számunkra, de előre vetítve egy valamit: a világ sokkal de sokkal tágabb, végtelenebb annál, mint amennyit látunk, hallunk, érzékelünk.

A történelem sok mondát közöl. Vallásokat, csodákat, természetfeletti erőket, és lényeket. Olyan dolgokat amiket ma összefoglaló néven ma úgy hívunk: mese...

Korszakokat említhetnék, kultúrákat, vallásokat, civilizációkat amire ma azt mondjuk kezdetleges és  a tudomány meg nem értéséből fakad. És ez a mai kor óriási nagy tévedése.

Az Egyiptomi halál kultusz különleges és egyedi , amihez hasonló azóta sem létezett, és már évek óta kezdem érezni, és a megvilágosodás útja felé haladó emberek, mesterek körülöttem is kezdik újra tanítani,a mit ők akkor már nagyon jól tudtak és értettek.

A Védák már akkor úgy gyógyítottak, ahogyan ma még a nyugati orvostudomány nem tud.

Az ősi kínai orvoslás tanítói csak rád néznek, és tudják a teljes fizikai és lelki állapotod.

Sorolhatnám végtelenségig Atlantisszal, a majákkal, a táltosokkal.

Beszélhetnénk Dzsinnekről, szirénekről, boszorkányokról, szellemekről, mennyországról és pokolról, Istenekről, földönkívüliekről. Mert mind mind sokkal igazabbak, mint gondolnánk.

A világot kétféleképpen írhatod le: értelemmel, ami mindig csak másol: így nem hazudik. Mivel másolat, lehet gyenge, és cicomázott: de köze van az eredetihez, hiszen önállóan alkotni nem tud.

A másik mód, hogy eldobod az értelmet, és átadod magad annak az érzésnek, hogy része vagy az egésznek, áthidalsz múltat, jelent, jövőt, benned van a minden, te vagy a minden „része és egésze”.

Ez a tudás pedig nem téved.

Ebben a tudásban hiányosságok sincsenek. Ha megismered az univerzális alaptörvényeket,

minden elkezd egymásra épülni benned, amit hallassz, tapasztalsz.

Felépült a váram.

 Látom.

Látom a felépült világot ami sokkal valódibb, mint az „itteni”.

...Ami fent úgy lent, ami kint, úgy bent...

Nem csak mi vagyunk... 

Virraszto

Szerelem. Ha tudnam mit jelent, amikor ott van az a valaki. De nem tudom. A lelkem erzi öt, de a kezem nem erintheti, igy hianyzik. Csak azt tudom, hogy mit szeretnek, azt meg nem, hogy kivel. Aki mindezt az erzest megszemelyesiti, az mindig valtozik es nem lelt meg otthonra senkiben. Vissza szeretnem szerezni a szent szerelmet, vagyom arra a valamire ami a szivemben van, es az univerzum mindent összefogo energiajabol hoztam. En is csak arra vagyok amire minden nö, es ugyanattol felek amitöl minden ember. Szeretnek valakinek en lenni A nö, es szeretnek valakinek en lenni majd Az anya. Es szeretnem ha vagyakkal eltelve szeretnek, szivböl, es testböl is, mert mindkettö jelenti az embert. Igy teljes. Szeretnem ha a  szerelmeskedes arrol szolna, amiröl valojaban szol: arrol, hogy ket ember a fizikai sikon a legmagasabb szinten beteljesiti a szerelmet. Es nem szeretnek mar senkit, aki csak kiöli belölem ezt az erzest. Szeretnek ujra gyermeki lenni: öszinte es bizakodo.
Emlekszem egy napra az eletemböl. Arra a napra amikor rajzszakkörön beszelgettem egy lannyal. Okos volt, kedves. Tökeletes :) Es abban a pillanatban arra gondoltam, hogy ö lesz az en legjobb baratnöm. Bele nem eltem magam, mert megvoltak mar a baratai. Ugyanakkor, aki ismer az tudja, hogy nem sürün szoktam ilyeneket gondolni :D Alapvetöen magamnak valo vagyok, aki nem keresi a baratokat. De akkor valami felismeresem volt, hogy ö a lelkem egy resze. Es nem terveztem hogyan, nem tudtam, hogy mikor, vagy hogy egyaltalan eljön-e a nap, hogy ö is igy erzi majd: csak egyszerüen szerettem volna a mindennapjai reszese lenni. Ezzel a gyermeki bizakodassal, ezzel a " igyis jo, de ugyis" szeretettel, nyitott szivvel telve kene varnom a szerelemre is. Mert mar hosszu evek ota csak gyüjtöm, gyüjtöm azt a mely szeretetet, amit majd neki szeretnek adni. Es nem varok erte semmit. Pont hogy viszonozni szeretnek. Mert mar most is összetartozunk es ö eletben tart engem. Sok blokk, rossz minta, emlek elvakit es összezavar. Tiszta tudat allapotban pedig az Isteni szeretetben fürdök, ami mindennel hatalmasabb. De tudom es erzem, hogy azert születtem a földre, hogy megerinthessem a szeretetet, hogy megelhessem minden zegzugat. Meg fogom nyitni a szivem, es varni fogok. Varni vagy a holnapra, vagy a tiz ev mulvara, mar nem erdekel mikor es milyen aron, de szeretni akarok es szeretve lenni, es nem akarhogyan, hanem a legöszintebben, es a legodaadobban. Ez matol nem gondolat, es nem iras, hanem ima.

Karma

Mindig másként öleltél át, de sosem másképp.

Ízed van és illatod. Ha meglátlak, tudom, hogy szeretlek.

Ha ettől megijedek, le akarlak majd győzni. 

De sosem tudlak. Sosem tudlak, és mindig megpróbálom.

Néha feldúlod a lelkem, nem tudlak beilleszteni abba a kockába,

amibe a többieket szoktam. 

Megpróbállak ellökni magamtól.

De ez lehetetlen. A lelkem része vagy. Együtt alkotunk egy egészet,

együtt haladunk az úton, legtöbb feladatunk közös.  

Vannak elvetett szeretetmagjaink is egymásban, és van sok tüske.

Most peregnek az arcok a szemem előtt, és egyenként pár békés könnycseppel

oltáromra helyezem a képüket, megköszönök mindent, és bocsánatot kérek mindenért.

Búcsúzom. Nem hagyok itt semmit és senkit, csak valamit magamból amit le akarok tenni.

És ez maga a karma ami összeköt, de néha megköt. 

(Ajánlom ezt az írást, az összes családtagomnak, barátaimnak, régi szerelmeimnek)

Merni meghalni

Ma nőttem föl.

Tükörbe néztem, és egy nőt láttam.

Ma talpon maradtam, amikor életem legnagyobb fájdalmát éltem át:

és nem csak, hogy a lelkem tollasodott meg, nemcsak lepattant a tojáshéj és szétáradt a hideg:

hanem én ma: ha magányos remeteként is végeztem: de győztem.

Győztem, önmagam fölött. Győztem a karmám fölött.

Nem mást győztem le. Az utolsó pillanatban letettem a kardot, és így vágtam el ezzel a karddal a rosszat magamtól.

Már nincs velem a fájdalom. Elvette tőlem az erő. Legyőzhetetlen vagyok. Legyőzhetetlennek születtem.

Karddal születtem, de az igazság és a nemes harc kardjával.

Tegnap és ma átéltem mindent amit nem hittem, hogy átélhet egy lélek két nap alatt.

 Átéltem az illúziót, átéltem az ocsmány, torz, ember hozta létre negatív érzéseket,  átvágtam magam a hazugsággal átszőtt erdőn, a rózsaszín ködfelhőn, át a nyomorúságon, bevallottam, majd keresztül hasítottam minden álmom:

átéltem a reményt, majd elengedtem a reményt.

Halmoztam a fájdalmat a fájdalom hátára: hogy azt mondhassam: elég.

Mindent megértettem, mégis eljátszottam a lelkem utolsó akkordját is.

A veszteség utolsó hamis győzelmi mámorító dalát.

És ott libegett a fejem fölött a halál, aki nem kérdezi jöhet-e, csak vár a megfelelő pillanatra.

Egy ember ma meghalt  számomra.  Egy ember ma nem a szeretetet választotta. Nem engem választott. Hanem a hazugsággal teli kényelmes világát. Egy ember akit szerettem, ma megmutatta milyen az ördög arca. Az ördögé akit nem utálni kell, akitől nem félni kell: hanem akit el kell engedni. 

Az ördög nem a könnyeimért jött ma, hanem a gyermeki naiv világomért. Ma az összeomlásomat kérte édes hazug hangon.

 Légy az enyém- mondta ... Amíg nekem jó- suttogta.

 De én legyőztem őt .

Mindennel amivel a negatív erőket le kell győzni: békés harccal: hogy magától mondja gyáván: elmegyek.

Ma nincsenek könnyeim, azt nem adom az ördögnek. Ma erőm van, és felnőtt arcom a tükörben.

Remélem egyszer visszatalál hozzám mindaz a szeretet amit egy eszményképért áldoztam föl. 

Vető Noémi (névmágia)

Valamennyire látom a jövőmet, hibákkal együtt. Kikerülhetném a sorsom, igen és nem. Kikerülöm, de először megnézem a rosszat is, mert nem tudok anélkül tanulni.

Lehetnék elég érett, hogy ne így legyen, de nem vagyok. Bele fogok szaladni abba ami meg van írva, talán kimászok belőle, de bele fogok szaladni. És senki sem tehet majd róla csak én. És senkire sem fogok érte haragudni, főleg nem a sorsra, mert én választottam őt, és nem ő engem.

Meg fogom tenni, amit az élet vár tőlem, ami nemes és jó, (de a leghepehupásabb kerülő útvonalon fogok oda jutni, mert ilyen vagyok, azt már tudom.)

Az özönvízen keresztül kimentek mindent ami fontos. Mindenből csak kettőt.
Hajót építek mindennek ami a múltban jó volt, és átmentem az Új világba.

Megmentem az életet, de csak a "magját".
A magot,amit aztán elvetek. (Vető)

Ezért vagyok vezető típus és nem önfeláldozó. Mert sok mindent hátra fogok hagyni. Azt is amit és akit szeretek.

Én úgy szeretek, mint Noé. Egy lépés távolságból. Istenen keresztül. "kegyetlenül" de igazságosan.

Én nem vagyok angyal aki keblére öleli aki vétkezett és megbocsájt. Én az vagyok aki ítél, és eloszt. Én az angyalok előtt vagyok. Tökéletlenül, tökéletlenségre vadászok.

Én földi helytartó vagyok, föld és ég között. Nem vagyok ég. Nem vagyok föld. Hajó vagyok.

Megtalálni az elveszett kulcsokat

 Egy tipikusan olyan nap, amikor nem kellett volna felkelnem.
Balszerencse, balszerencse hátán, dühítő, értelmetlen helyzetek.
Mindez azt követően, hogy az idegeim kifáradtak, folyton ingerült vagyok.
És a mai napon el is határoztam magam. Hogy megváltozom.
Egy-két tulajdonságommal kapcsolatban, ami túl sok rosszat okoz nekem és a környezetemnek is.
Az egyik pont a düh kezelése lenne.
Erre ma...
Hát igen. Ez a jel. Hogy végképp megtanuljam: mennyire értelmetlen haragudni.
Valószínű sem a Magyar Államvasutak, sem a fogorvos aki rosszul tömte be a fogam,
nem fogja magát rosszul érezni, azért mert én dühös vagyok. Változni sem fognak tőle, sem ők, sem a helyzet.
Én viszont ártok magamnak vele.
Sőt, a negatív hangulatommal, újabb negatív helyzeteket vonzok be magamnak.
Azért sokasodnak a problémák, hogy pontot tegyek a végükre, azáltal, hogy magamban oldom fel a dühömet elhatározással.
Mert minden egyes megoldandó feladat amire születünk, megoldókulccsal együtt érkezik hozzánk. Minden egyes probléma, magáért a megoldásért létezik, azért hogy ezen keresztül tartósan megtanulhassunk valamit, ezáltal többek legyünk.
Ha sok problémád van, egyvalami jusson róla eszedbe: hogy ezek szerint vagy elég, erős és intelligens, hogy megoldd őket. Máskülönben nem kaptad volna.
Az élet nem igazságtalan. Nem tud az lenni. A mi látásmódunk korlátolt ahhoz, hogy mindig képesek legyünk átlátni minden ok okozati összefüggést. De elég sokat megláthatunk ha vesszük rá a fáradságot, hogy megtaláljuk a kulcsokat.

A személyiség I.

Sanda gyanúm, hogy közeledik az a nap, amikor meg lesznek a magam szélsőségei, amit sokan nem fogtok jól viselni, pedig így sem vagytok túl sokan akik olvastok :)
Helyesbítek: a magam szélsőségei most is megvannak, csak elnyomom.
Most is kicsit (bár nem hagyom el magam) de nyomorultul érzem magam, mert négy oldalról "nyom a fal"
El kell kezdenem lassan, amit szeretnék nektek leírni, de még nekem sem esik minden jól.
Sok ismerős babát vár. Én kínosan odafigyelek minden rezdülésre, és azt látom: egy baba tudja, ha jönni akar, kiként akar jönni, hova akar jönni, és mikor. A terhesség alatt is észrevehetőek személyiségjegyek, én már akkor is igazi vezető voltam, aki nagy akart lenni, erős, anya majd csak kibírja, nem gond... :)
Egyszerűen mert ilyennek kellett lennem a leendő családomban. És a választott feladatokhoz.
Sok mindennek kellett eleget tennem. Sokféle ígéretnek, feladatnak. De a sok különböző személyiség vonal egy középpontba torkollik. Mestermunka. Egyszerre vagyunk a szüleink, egyszerre vagyunk a múlt amit nem látunk (előző élet). Egyszerre kapunk olyan lelket ami a szüleinket tükrözi is, de túl is lépi. Káosz? Különben roppant egyszerű, ugyanazt írom le sokszor.
Utálatos dolog volt a napokban megbékélni azzal, hogy kezdtem valahol talán jót keresőként, aki mégis rosszat talált. Láttam magam egy látomásban ismét, felemelt fejjel, valami szélsőséges vallásos vezetőként, majd összenyomorodva, szégyellve magam... a vezető, aki azért próbál uralkodni, mert mélyen belül kisebbségi komplexusban szenved. Ezt el kellett engednem. És látom a nagymamám életét, anyukámét, nagynénémét, sajátomat, húgomét, miként próbáljuk egymást kiegyenlíteni több kevesebb sikerrel, újabb szélsőségekbe esve. Jó, hogy sokat kerestem, és keveset találtam is, mert így látom, mennyivel könnyebb dolga van bármelyikünknek ezekkel a személyiségjegyekkel, mint például mamámnak. Csak anyuéknak ezt  nem lehet elmondani, húgomnak meg már nem kell :)
Tegnapi nagy tanítás, hogy valaki kérte meséljek a gyerekkoromról. Elkezdtem beszélni magamról, kicsit a családról. Semmit sem mondtam a közösségi életről, sem arról mi jelentette számomra a szórakozást. Nekem gyereknek lenni, jelentette a csecsemőkortól úgy 5-5, maximum 8 éves korig bezárólagos időszakot, vagyis ennyiről számoltam be. A másik fél ugyanerre a kérdésre a kamaszkorát is belevette, és a társasági életéről, játékokról beszélt. Aztán jött sorra a szegénység témaköre, a párkapcsolati próbálkozások, és elém tárult a lánc, ami megmutatta a következőket:
1. a szüleink blokkjait átvesszük
2. a személyiségünk kortól, nemtől függetlenül érett vagy éretlen, gyenge vagy erős, extro vagy introvertált.
3. az életkörülményeket már mi vonzzuk a személyiségünkkel, ami így a személyiségünket erősíti.
folyt. köv.

Isteni gondviselés

Hétvégén ásványbörzén voltam. Vettem jádét, holdkövet, piritet és andok opált.
Aki ért a kristályokhoz, már biztos szinte rögtön érzi, hogy vezetve volt a kezem :)
Mert így utánaolvasva, szinte ugyanazokat a tulajdoságokat erősíti bennem mindegyik kő.
A női energiákat, a képességek és a tisztánlátás képességét, a szívcsakrát, a szeretet
megnyilvánulását, és az elnyomott érzések feloldását.
Mielőtt elolvastam volna is leírtam volna azokat, amiket utólag elolvastam, különösen az
andok opálról ami olyan hatással volt rám, hogy ismeretségünk első napján a kedvenceim
közé emelkedett ki :)
Köszönet a mesternek is, aki a kezembe adta! A larimár megismerését is neki köszönhettem,
ami szintén első számú kedvenc.
Így mondhatnám, hogy pár nap alatt rengeteget változtam, de bölcsen inkább azt mondom:
pár nap alatt sokat nyíltam meg a pozitív, teljes önvalóm felé.
Egyszerre csak megértettem mit jelent NŐnek lenni. Mit jelent földanyát képviselni,
megteremteni önmagunkból az életet. Megértettem, minden nőnek ez a legfontosabb
feladata a földön. Gondolhatnék itt a gyerekszülésre is, de egy magas minőségű gondoskodó,
mindent-érző, összefogó erőre is gondolok, arra a kozmikus anyaméhre, amiben benne van a
világ összes "gyermeke". És a világon minden gyermek.
2012 óta, amikor is sok emberben megfogalmazódott a világvége lehetősége, én azt
gondoltam, egy új kor eljövetelét igazán tudatosan felnevelt gyermekeink fogják jelenteni,
akiket generációnk hibáiból tanulva fogunk tanítani.

Kiss Balázs Kunó írásaiból kiemelt részletekkel fejezném be.

Hálával tartozom minden földi helytartó mesternek, a kristálytudatnak, a csillagok rám hulló áldásainak, és magának Gaia-nak!

03.27
" A Telihold a Holló csillagkép erőterében történik, ami azt üzeni, semmit se tarts vissza, semmit se őrizz meg magadnak, ne légy önző. Ellenben őrizd meg a kincsedet mindenki számára, azt az egyedi kincset, ami csak Benned van. Vidd oda ahhoz, aki kéri, és meg fogod látni, milyen végtelen erőid vannak!"
03.28
" Teljes és tökéletes belső harmónia, amelyben egyesül a hatalmas dimenzióváltás ereje és energiája. Az eddig háttérbe szorult női teremtő energia a maga teljességében átitatódik ezzel a dimenzióval"
03.29
" Beavatás. Ma minden beavatás." " Minden részeddel megélheted a kapcsolatot. Így van ez az égen is megmintázva, ahogy a részeidet szimbolizáló égitestek most egy csodálatos rendszerben összekapcsolódnak" "Elengedem a mindenséget, csak a teremtő tükre vagyok."

szerelmes szösszenetek

Élnék és meghalnék valakiért.
Lépnék, lélegeznék,
futnék, zihálnék
a szerelemért.




                                              *








Még nem vasaltam lelket azóta mióta beleléptél,
olyan szép a lábad nyoma!

Nézd miket írkál ez a reménytelen ostoba...

Zongora

1.
Szól a zongora.
Ismerős minden dallama.

Mert csak egy szó van,
s az a mindenek szava.

A hang minden nyelven ugyanaz a szó.
Játssz még- mert érzem.
Olyan jó...

Abba ne hagyd-
mert csend minden dallam.
Az értelem csendje.

2.

(Én elmagyaráztam amit nem lehet,
mit csak egy zongora tehet.

Milyen ostoba voltam,
milyen anyátlan, apátlan,
zenétlen...

Most keresem azt a valamit
 ami fölülírja a hangot,
és nincs olyan dolog...

Megtaláltam a csodát!

Az érzés egy hang, és nem betű.
A hang a betű őse. A szavak őse.
Az irodalom csak gyenge utánzat,
silány próbálkozás.)

3.

szeretlek.
és addig nem nyugszom még ezt
nem énekelve mondom neked.

Ha megkérdezed:
Mondd milyen a szerelmed?
Én nem felelek majd:
csak szívemre teszem kezed.

vagy eldobolom szívem ritmusát
az életért vívott vad tusát.

Legyünk olyan csendben,
hogy halljam hogyan folyik  vérünk.
Szavak nélkül se legyen kétség:
Szerelemben élünk.

A démon

Még életemben nem aludtam ennyire rosszul, mint az utóbbi három hétben.
A derekam is bekattant, nem áll ki se a tornától, se a masszázstól.
Természetesen ilyen intő jelek sejtetik, hogy tudom is mik azok a bizonyos lelki okok.
De húzom, halasztom a döntéseket, késleltetem a tovább haladásom.
Az élet, és ez a különösen intenzív időszak ami végbemegy most világi szinten, nem hagyja, hogy nyűglődjek, és már másodjára üzen álommal.
Az első még kellemes álom is volt, kivéve az utána következő mélypontot.
De a mai, az már kíméletlenül övön alul ütött. Jogosan.
Különösek ezek az álmok, már már valóságosabbak, mint a világ körülöttem.
Azt hiszem ilyenkor utazok erre arra nem ismert dimenziókba, idősíkokba.
Aggyal nem érem fel ez létezhet-e, én mondanám a legszívesebben, hogy nem, mindenesetre sokszor érzek érintéseket, még intenzívebben, mint bármi más tényleg valódit ( bár mostmár ezt sem merem kijelenteni. És ha ez is épp egy álom? És ha álom van az álomban??).
A mai álomban kicsit "szórakoztam" is ezzel. Végig tudtam, hogy alszok, és játszadoztam, hogy felkelek, ha nem tetszik valami, és újraélem ha igen.
De éreztem végig a nyomasztó hangulatot, tudtam, hogy történni fog valami.
Sőt, már ébren is jött egy gondolat, hogy fogok még álomban üzenetet kapni, mert az előzőre nem hallgattam.
És jött is. Következtek a 'rémálomképek' komoly mögöttes tartalommal.
Először egy gyorsétterem előtt álltam, és az üvegében néztem magam. Láttam amint az első fogam összetörik, és kihullik. Gondoltam, ez úgyis csak álom, felkelek. Ilyenkor mindig megfordultam, éreztem, hogy minden rendben a fogammal, aztán megint az üveg felé néztem, elkezdett törni, és kihullani.
Részletkérdés honnan, de tökéletesen tudom mire utalt az álom.
A kihullott fog, utal azokra a rossz mintákra, amiket követek, követhetek a családom után. A karmám. A kérdés:  ki tudok-e lépni, vagy sem. És a nehézségeket: egyszer mintha... aztán mégsem...
A következő álomkép, hogy sétáltam valamerre. Úgy dühítettek az előző képek, baráti, párkapcsolati és családi történések. Éreztem, hogy ez így nem stimmel. Nem érzem jól magam.
Egyszer csak odalépett hozzám egy alak... Szürke volt a teste, emberforma,de szem és száj nélkül... Azt kérdezte elvághatja-e a koponyám, és kiveheti-e belőle a lelket... Mondtam neki, hogy nem. Itt egyszerre csak nem vált külön az én és az ő gondolata: " MERT MINEK AZ NEKED?"
Kérdezte tőlem, és láttam, elveszi erőszakkal is. Ilyenkor szokásosan erőszakkal reagáltam vissza, megharaptam, majd ő belefolyt, mint a víz, a vele egyforma színű betonba. De tudtam ezzel nincs vége...
 Aztán felébredtem. Percekre lebénulva feküdtem.
Tudtam, álmomban is éreztem azt a hangulatot amit ébren is. Hogy vagy lelketlenül csinálom ezt az egészet, vagy nem bírom tovább így.
És ha nem kell lélek? Hát van akinek kell...

Lélek-értelem 1-0

Tegnap estig azt hittem, azért nem tudok dönteni, mert nincs rossz vagy jó döntés.
Most, hogy már ilyen "fene bölcs" lettem, nincs értelme semminek sem.
Közben pedig csak az történt, hogy az értelmemmel próbáltam megközelíteni az érzelmek birodalmát.
Azt gondoltam a legegyszerűbb magyarázat erre a "szerelmetlenségre", hogy nincs olyan férfi aki teljesen megfelel az elvárásaimnak.
Egyszerűen meg kell tanulni alkalmazkodni mindenhez, kompromisszumokat kötni, ez a boldogság kulcsa. Közben pedig csak teljesen kiszáradtam érzelmileg.
 És ez már nagyon régóta így van.
Túl régóta.
Öt éve már, hogy éreztem, milyen amikor két lélek egymásratalál és ez létrejön a fizikai síkon is.  Három éve pedig jelentős utat tettem magam felé, a felnőtt énem felé, és így, ebben az önmagam számára kivirágzott állapotomban még nem sikerült létrehoznom olyan szerelmi kapcsolatot létesítenem, amit tegnap üzenetként lejött hozzám.
Belebonyolódtam fizikai kapcsolatokba, és hittem, ez elég. Érzem magam, mint nőt, a másikat, mint férfit, és úgy éreztem, ennyi kell egy kapcsolathoz.
Előtte évekig gondoltam egy szellemi kapocs jelenti a szerelem legmagasabb fokát.
De mind a kétszer tévedtem.
Mert az szerelem, amiről az "üzenetet kaptam" arról szólt hogy volt bennem egy leírhatatlan vágyakozás, hogy a másik megérintsen. És ez az érintés a lelkemig hatolt. Szinte ki sem bírja a fizikai test, mert tényleg olyan mintha belenyúlnának a szívébe. Borzongat, sírni tudnál olyan szép. Olyan igazi. Olyan valami ami nem sokszor történik az életben, mert nem sok ember létezik akivel csak hajszál híján hogy nem vagytok egyek.
A szerelem "ennyi csak"...
Nem szabadna ennél alább adni, és belemenni olyan kapcsolatokba, amik nem erről szólnak. Én kis híján teljesen el is felejtettem, hogy ilyen létezik, és nem értettem, mi bajom, hogy nem találom a helyem senki mellett.
Reggel ezt írtam az álmom után:
"Érintsd meg a lelkem, és mindent elfelejtek... és minden eszembe jut"
Az igaz szerelemben még félelem sincs, mert mindent elfelejtesz ami addig nem volt valódi, és az élet örök és egyetlen igazsága pedig ott fekszik majd előtted.

2013

Tegnap csak úgy ültem a buszon, és eszembe jutott, hogy ez az évem olyan, mint a 2004-es.
Majd gyorsan kiszámoltam az hány éve is volt. 9 éve. Ez a számmisztikában egy ciklus.
Akkor is kilences évem volt. Azt mondják ez a lezárás éve, de amikor én ezt így meghallottam, félreértettem.
Most, hogy már a bőrömön érzem, kitágultak a lezárás szó értelmezései.
Igaz, hozzá kell tenni, a kígyó éve is épp jön, és én kígyó vagyok, illetve 2013, tulajdonképpen az új korszak első éve.
Mindenesetre távol áll a véletlentől ennek az azonnali felismerése, hogy 2004-et élem újra. Illetve az sem véletlen, hogy épp 2013ban történik ez, és épp a kígyó évében. Úgy érzem jelentős éve lesz ez az életemnek.
És hogy miért emlékszem olyan élénken 2004re?
Minden évben felemlegetem, hogy az volt a legjobb évem. Lezárás helyett, úgy is hívnám elzárkózás. És úgy: összegzés. És úgy lélek kibontás, sors  megértés, jövőformálás gondolatban. Tanulás magamért.
Azt érzem tökéletesen tudom ki vagyok és mit akarok. Volt rá egy ciklusom, kilenc évem, hogy megértsem. Az előző ciklusom végén kezdtem el érdeklődni az ezotéria iránt és éreztem: ez határozza majd meg az életem. És így is lett a következő kilenc évre, és így is marad mindig.  Ez most finomodott. Most már ismerem erősségeim, gyengéim. Tudom mi mit kapcsol össze az események láncolatában. Bennem van az új ember, aki ebben nem lát korlátokat, csak lehetőségeket.
Évek óta vágyom rá, hogy taníthassak, vezethessek. De nem fogadtam el magamat, mint vezetőt. Azt hittem, aki irányít, az rossz ember. De irányítani szerettem volna, mégis ezt bűnnek éreztem. Aztán volt egy látomásom meditáció közben. Amiről még mindig nagyon sokat szeretnék majd tanítani nektek. Ott voltam valaki, aki mindig is voltam, vagyok és leszek: csak éppen a legemelkedettebb formában:  erős voltam, de nem úgy mint a szikla, hanem mint a szél. A könnyedség az erő, nem a megfeszülés. Ekkor értettem meg. Erősnek lennem egy központi feladatom: és képességem is. Ugyanígy a vezetőnek lenni, "hatalmasnak" lenni. Ebben a látomásban egy gigantikus méretű fényes madár voltam (főnix) akinek hatalmas mérete, lelke hatalmasságát tükrözte: azt érezte, hogy ő maga Isten fényét ragyogja vissza. Ő Isten része, és egésze, nem kevesebb- de nem is több. Ebben a lényben benne volt a színtiszta alázatosság is. Mindent értett: értette, hogy ő az egészben a minden és a semmi egyszerre. Itt értettem meg, hogy lehet egyszerre valaki uralkodó, miközben a mindenséget szolgálja.
Tanulni most rendkívül könnyű. Egyszer hallok valamit és megtanultam. Ez az új kód. Olvastam a háláról. Azóta hálás vagyok. Előadáson megkérdezték, miért kelek fel minden nap. Azóta tudom. Ragad rám minden, anélkül, hogy külön akarnám, még félek is, hogy nem fog menni, aztán megy. Spontán. Elég csak egy próba. És ezzel nem csak én vagyok így, mindenkin látom.
Nem csak hogy tudom ki vagyok, de már örülök is neki.
Ettől függetlenül vagyok olykor nem normális is, bőven van még min változtatnom, de ma minden mondatom szálon való visszafuttatásának a kezdő mondata volt: ELFOGADÁS.
Minden jó úgy ahogy van, és engem szolgál. És az én döntésem volt. Az én jelenlegi rezgésemhez leginkább illő visszarezgés.
Ezért ne tegyünk több negatív kijelentést. Eszembe jutott egy szó ezzel kapcsolatban ( ez is tegnap a buszon xD) : a hiányzol.
Mennyire negatív szó, egy szép érzésre: belebizsergek ha rád gondolok. Folyton az eszemben vagy, és ez annyira jó érzés. Erre azt mondjuk: de rossz, hogy nem vagy itt. Pedig, de jó, hogy gondolok rád. Akárhol is vagy. Nem csak akkor ha itt vagy. Így szeretlek igazán.
Emiatt egyre kevésbé hiányzik akárki. Akik fontosak itt vannak. Sőt. Pár ember még inkább itt van. A polaritás már kevésbé van jelen, így akivel eddig is hasonlóak voltunk, ma már szinte egyek.
Emiatt sokszor érzem a szeretem, utálom érzés közötti mély azonosságot is.

A szerelemhez

Bár tudnám a szavak jelentését! Ha megfejteném az értelmüket, akkor szólhatnánk egymáshoz.
Akkor eszembe jutnál a szürkületről, a hóesésről, akkor nem fájna a hajnali séta, mert eléd futhatnék.
Ha végre megérteném, hogy nem kell, hogy megértselek.

Édeshaza

Vess, mint magot földbe verset,
Így műveld az anyanyelvet.
Nevelj versből szép nagy kertet!

*

Apám, anyám, hazám- legalább egy mindig legyen!

*

Édeshazám, te második anyaméh
téged már nem hagylak el.

Szabó Lőrinc után

Köd előttem, köd mögöttem, Isten tudja honnan jöttem...
Annyi biztos: jól döntöttem!

Társadalom akkor és most

Visszatérő álmaim vannak.
Két, három éve kezdődött egy "álomsorozattal", aminek egyik jelentős epizódja volt az állatokkal való kommunikáció, az folytatódott most.
Évekkel ezelőtt álmodtam egy népről, aki aki tengerhez szorosan kötődő életmódot folytatott. Én is közöttük éltem.
Álmodtam először arról, hogy mindig a tenger közelében tartózkodtak. Mintha valamiért nem is tudtak volna elmozdulni onnan. És ha tudtak volna sem szerettek volna. Volt, hogy szinte már csak a hajón éltek. Még térképet is láttam a "városról" és felülnézetből is láttam, mint egy szigetet.
Megálmodtam ennek a társadalomnak is a bukását is, amikor mindent elöntött a víz, és végül egy minden képzeletet felülmúló szökőár, még az utolsó túlélőkkel is végzett. Ekkor fejeződött be az álomsorozat. Egy hajóroncson az arcomba csapódott a méteres vízsugár- és a halál után felébredtem.
 Ezek között az álmok között volt, hogy a parton egy kutyával és egy másik emberrel sétáltam. És a kutya egyenrangú tag volt közöttünk. Másik faj, mégis egy közülünk. Képesek voltunk kommunikálni egymással.
Ugyanez számtalanszor megismétlődött vízi élőlényekkel, legtöbbször tintahalakkal.
Egy spirituális érdeklődésű ismerősöm azt mondta ezek az álmok, Atlantiszi időkből származó emlékek. 
Utána olvastam, és valóban számoltak be hasonló dolgokról.
Akkoriban is egy nagyon jó érzéssel töltött el az, hogy a többi fajjal egy ilyen szoros kapocs létezhetett.
Ezek az álmok most folytatódtak és új dolgok világosodtak meg előttem.
Egy tintahal kért tőlem segítséget álmomban, mert vadászott rá egy másik állat. Figyelmeztetett, hogyan fog kinézni amikor támad. Az volt meglepő, hogy számára egyértelmű volt, hogy segítek, és számomra is nyilvánvaló volt ugyanez. Fel sem merült egyikünkben sem, hogy ez lehetne másképp. Én hálás voltam amiért megismerhetem a fajt amihez tartozik, ő hálás volt, amiért én képes vagyok neki úgy segíteni, ahogyan senki más nem tudna. Egymás megismerése és tisztelete akkor mindent jelentett, és nem volt sem " légyszíves", sem "köszönöm" csak történtek a dolgok a maguk természetességében. 
Ha erre gondolok a lelkemben a helyére kerül minden.A világnak újra értelme van.
Aztán felébredtem, elkezdtem a napot. Megettem a héten a második romlott csokimat, mert a boltban már az a ritkaság ha friss, jó minőségű árut veszek. Rajtam kívül senkit sem foglalkoztat mit eszek. Szomorú. A mi társadalmunk hazugságra, ebből kifolyólag bizalmatlanságra és 'vissza a feladónak' folytatódó hazugságra épült. Én értem az eladót. A főnöke veszi az árut. Értem a főnököt. Drágán veszi az árut. Értem az áru eladóját. Ellehetetleníti az állam. De én akkor sem szeretnék romlott ételt enni. És akkor is elvárom az eladótól, hogy érdekelje mit eszek. És ő is várja el, hogy mindenkit érdekeljen ő mit eszik. Törődjünk végre egymással! Egymásért legyünk, mert ez így természetes. Én sosem fogok olyat eladni, ami nekem sem kéne. Ha emiatt nem keresek majd pénzt, és éhen veszek, ám legyen. De nem fogok építeni tovább egy olyan világot ami ellenem van. 
És tudom- rajtam éppen annyira múlik, mint egy miniszterelnökön. 
Ne hárítsuk át a felelősséget!
Én még szeretnék nem kérni, de kapni, és adni anélkül is, hogy kérnék. 
Mert már csak a gondolat is boldoggá tesz. 

Amiket tudtál- és nem értettél, vagy: amiket nem akartál tudni

 (...) Rájöttem: Az emberek nem változnak.
Régen azt hittem, aki ezt mondja nem ért semmit.
De most mégis azt értettem meg, hogy az ember személyisége csak növekszik.
A már meglévő 'jó' és 'rossz' tulajdonságok erősödnek benne.
Kialakulnak még inkább.
Ha megpróbálod elnyomni, vagy ha más megpróbálja, csak még inkább utat próbál törni, és szélsőségekbe torkollik.
Jobb megélni mindent, majd tudatossággal egy magasabb szintre emelni ha már képesek vagyunk erre.
Az egyetlen megoldás magunkat és másokat is elfogadni olyannak, amilyen. (mekkora közhely, és mégis mennyire nehéz...)
Mert milyen jó is volna ha nem kéne titkolóznunk mások előtt, és most még önmagunk előtt is "kell".
És egyre biztosabb vagyok abban is, hogy (tudat alatt) személyiségünk kibontakoztatása érdekében az életeseményeinket is ennek megfelelően rendezzük. Igen! Minden nehézség egy tudatos döntés a részünkről. Egy választott megtapasztalás. " ezt az életemet arra szánom, hogy..." - mondtuk ezt a tiszta tudatban, amiben még nem jött létre a polaritás, amiben nem létezik pozitív és negatív, csak tanulási lehetőségek. 
Kár az igazságról beszélni, mert az csak a sajátunk. Csak nézőpont kérdése, sosem valóság. 
Kár várni az igazit is. Mert az pedig csak hozzáállás kérdése: őt el tudom-e fogadni? Nem tökéletes, nem olyan, mint én, mert csak én vagyok olyan, mint én. Nem egészít ki tökéletesen, mert csak mindenki egészít ki tökéletesen. Én nem születtem sem hűségesnek, sem hűtlennek. Döntésképesnek születtem. Saját sorsom kovácsa vagyok. Nem az fontos hogyan döntesz, de hogy miért döntöttél úgy, az már igen. Hogy félelemből-e vagy meggyőződésből. (...)

A pók mesél

Én vagyok a pók a háló közepén, amiben élsz.
Tőlem van ez a háló, a mindenek összetartozása, az összetartozás gondozása és eltörlése is.
Istent játszok, és elég jól megy, csak néha feszegetem a korlátaimat, (például, hogy megtudjam jó vagyok-e vagy rossz) hiszen tanulni is jöttem, nemcsak tanítani.
De mindig meg fogom veled tanítani amit tanultam, mert csak így zárul be egy kör.

Felhőatlasz

Már láttál.

Már láttalak.

Kértem,

S kérted:

Így éltembe írtalak.

(újra, meg újra)

„ S a tenger nem cseppek sokasága?”

Mi tenger maradtunk.

Két test, egy lélek.

Két hang, egy szó.

Helyettem is tökéletes vagy,

De mégis csak velem.

Én nem értelek.

Én ismerlek.

Én nem elfogadlak.

Én szeretlek.

Én nem féltelek,

És nem hiányzol:

Mert amíg vagy, addig vagyunk,

A Mindig-Mi

És sosem egyedül.

(Szeretettel: Szendrey Zsombornak, Tóth Nórának, Telek Dánielnek, Paál Andrásnak, Kozsup Tamásnak, Geda Zsófiának és a családomnak)