A démon

Még életemben nem aludtam ennyire rosszul, mint az utóbbi három hétben.
A derekam is bekattant, nem áll ki se a tornától, se a masszázstól.
Természetesen ilyen intő jelek sejtetik, hogy tudom is mik azok a bizonyos lelki okok.
De húzom, halasztom a döntéseket, késleltetem a tovább haladásom.
Az élet, és ez a különösen intenzív időszak ami végbemegy most világi szinten, nem hagyja, hogy nyűglődjek, és már másodjára üzen álommal.
Az első még kellemes álom is volt, kivéve az utána következő mélypontot.
De a mai, az már kíméletlenül övön alul ütött. Jogosan.
Különösek ezek az álmok, már már valóságosabbak, mint a világ körülöttem.
Azt hiszem ilyenkor utazok erre arra nem ismert dimenziókba, idősíkokba.
Aggyal nem érem fel ez létezhet-e, én mondanám a legszívesebben, hogy nem, mindenesetre sokszor érzek érintéseket, még intenzívebben, mint bármi más tényleg valódit ( bár mostmár ezt sem merem kijelenteni. És ha ez is épp egy álom? És ha álom van az álomban??).
A mai álomban kicsit "szórakoztam" is ezzel. Végig tudtam, hogy alszok, és játszadoztam, hogy felkelek, ha nem tetszik valami, és újraélem ha igen.
De éreztem végig a nyomasztó hangulatot, tudtam, hogy történni fog valami.
Sőt, már ébren is jött egy gondolat, hogy fogok még álomban üzenetet kapni, mert az előzőre nem hallgattam.
És jött is. Következtek a 'rémálomképek' komoly mögöttes tartalommal.
Először egy gyorsétterem előtt álltam, és az üvegében néztem magam. Láttam amint az első fogam összetörik, és kihullik. Gondoltam, ez úgyis csak álom, felkelek. Ilyenkor mindig megfordultam, éreztem, hogy minden rendben a fogammal, aztán megint az üveg felé néztem, elkezdett törni, és kihullani.
Részletkérdés honnan, de tökéletesen tudom mire utalt az álom.
A kihullott fog, utal azokra a rossz mintákra, amiket követek, követhetek a családom után. A karmám. A kérdés:  ki tudok-e lépni, vagy sem. És a nehézségeket: egyszer mintha... aztán mégsem...
A következő álomkép, hogy sétáltam valamerre. Úgy dühítettek az előző képek, baráti, párkapcsolati és családi történések. Éreztem, hogy ez így nem stimmel. Nem érzem jól magam.
Egyszer csak odalépett hozzám egy alak... Szürke volt a teste, emberforma,de szem és száj nélkül... Azt kérdezte elvághatja-e a koponyám, és kiveheti-e belőle a lelket... Mondtam neki, hogy nem. Itt egyszerre csak nem vált külön az én és az ő gondolata: " MERT MINEK AZ NEKED?"
Kérdezte tőlem, és láttam, elveszi erőszakkal is. Ilyenkor szokásosan erőszakkal reagáltam vissza, megharaptam, majd ő belefolyt, mint a víz, a vele egyforma színű betonba. De tudtam ezzel nincs vége...
 Aztán felébredtem. Percekre lebénulva feküdtem.
Tudtam, álmomban is éreztem azt a hangulatot amit ébren is. Hogy vagy lelketlenül csinálom ezt az egészet, vagy nem bírom tovább így.
És ha nem kell lélek? Hát van akinek kell...