Karma

Mindig másként öleltél át, de sosem másképp.

Ízed van és illatod. Ha meglátlak, tudom, hogy szeretlek.

Ha ettől megijedek, le akarlak majd győzni. 

De sosem tudlak. Sosem tudlak, és mindig megpróbálom.

Néha feldúlod a lelkem, nem tudlak beilleszteni abba a kockába,

amibe a többieket szoktam. 

Megpróbállak ellökni magamtól.

De ez lehetetlen. A lelkem része vagy. Együtt alkotunk egy egészet,

együtt haladunk az úton, legtöbb feladatunk közös.  

Vannak elvetett szeretetmagjaink is egymásban, és van sok tüske.

Most peregnek az arcok a szemem előtt, és egyenként pár békés könnycseppel

oltáromra helyezem a képüket, megköszönök mindent, és bocsánatot kérek mindenért.

Búcsúzom. Nem hagyok itt semmit és senkit, csak valamit magamból amit le akarok tenni.

És ez maga a karma ami összeköt, de néha megköt. 

(Ajánlom ezt az írást, az összes családtagomnak, barátaimnak, régi szerelmeimnek)