Zs.

2011.11.10
Találkoztam Zs.-vel.
Telefonon beszéltünk először, és megállapítottam, hogy megtartja az egy lépés távolságot kettőnk között. Aztán persze rájöttem, hogy vetítek, és én tartom. Nem tudatos. Csak úgy jön. Szélsőséges vagyok. :)
Ő nem olyan valaki az életemben, mint N. barátnőm, akivel "látványosan" kézbe vesszük egymás szellemét, és gyúrjuk, gyúrjuk, mint a tésztát, és rögtön teljesen feldob a találkozás, értem a lényeget, látom benne magam, ő látja bennem magát, és a többi.
De nem kevésbé értékes.
Csak más.Megfejthetetlen és megfoghatatlan, úgy ad, mintha nem történne semmi, csak kétség maradna, meg ugye a távolság amit vágok kettőnk közé, aztán mégis akkor lépek a legnagyobbat, amikor ő meglök. Sétáltam hazafelé, és éreztem a követ a szívemben, amit nem merek bevallani magamnak. Én nem hiszem már, hogy rossz ember lennék, sem azt, hogy tisztulnom kell, valami más a baj. Valami kis titokba burkolom a lelkem, ami véd attól, hogy nagyon és látványosan szeressek.
Amikor hazaértem, majdnem nekiálltam meggyőző levelet írni Zs.-nek, hogy valamivel kapcsolatban nekem van igazam. De aztán rájöttem, hogy ő ő, én meg én. Még ha Egy is minden, azért kapunk külön testet, hogy külön utakon járva találjunk újra egymásra. Így fölösleges a hatalmi harc, nem több vagy kevesebb valami, csak más. Aztán folyt. köv., lesznek közös vágányok még, de nincs itt az ideje. N.-nel sem, mert rákérdeztünk. Megkaptuk a fejmosást, hogy: "Rend van benned? Nem. Akkor dolgozz csak tovább Saját magadon" Szóval ez nem a társulások időszaka, hanem az önálló harcoké.
De nem bánom, mindig magányos farkas voltam, ez adott, a változtatás jogát fenntartva azt eldönthetem: boldogan élem meg, vagy boldogtalanul.