Hálaadás III. : mama

Mama!

Mit is írhatnék neked. Kőkemény harcokat vívtam. Talán te tudod a legjobban most ott fent… Ne haragudj. Én nem haragszom. Halálod után rengeteg dolgunk volt és van egymással. Ezt senki sem hinné el nekem, csak te. Biztos tudatos döntés volt ez is. Most is sírok, még mindig sírok. De minden pillanatban mégis jobb. Emlékszel mama? Összetörtem egy üveggömböt. Azt mondtad anyunak te voltál. De nem te voltál mama. Én voltam. És most is én vagyok. Nem te. Én vagyok a hibám. Pedig már le is írtam majdnem: te vagy a Szaturnuszom. Nagy feladatkört kaptam tőled. Amíg mástól egy papírlapot, tőled egy könyvet. Volt, hogy féltem, sosem olvasom ki, de már sokszor dereng, hogy láttam én már minden lapját… hiszen ezt is én írtam. Te csak néha felolvastál belőle, és átadtad. Most már, hogy „nem vagy”, mégis minden vagy- talán föloldoztak- vagy én foglak. Ha egyikünk sem- a mindenség fog.