Munka II.

De tudjátok mi zavar?

Az, hogy jól dolgozom.
Sőt, hadd legyen büszke: tökéletes a munkám!
Kiválóan kommunikálok, sőt, eladni is jól tudok, és mégis:
Alkalmatlan vagyok a munkára.
Miért?
Mert nem hazudok, csak azért, hogy több terméket/szolgáltatást népszerűsítsek.
Mert tiszteletben tartom ha valaki nem érdeklődik a termék/szolgáltatás iránt.
Végül pedig azért, mert képtelen vagyok elviselni az igazságtalanságot ami a feletteseim részéről ér.
Ma annak a kora van, hogy mindenki maga alatt vágja a fát.
Végülis én is. Lehetnék alkalmazkodóbb. És ők is. Megbecsülhetnék azt aki eladja a termékeiket.
Pontosan erről szól majd, ami előttünk áll: a bukás.
Nekem is fájni fog, nekik is fájni fog.
Én már beletörődtem.
Bár szívesen bizonygatom, hogy én vagyok a jobb, de egyre kevésbé érdekel már jónak lenni, rossznak lenni, boldognak lenni. Csak nyugalomra vágyom.
Kérdés-kényszer nélküli csend-rendre.
Nem a feladatok alól szeretnék mentesülni, egyszerűen csak nem zsákokkal akarom addig terhelni a hátam amíg csont nem törik, hanem beteljesülni a tökéletesre fejlesztett feladatokban anélkül, hogy bárki a bírám lenne, anélkül, hogy tétje lenne.
Milyen csodálatos művészet lenne a munka elvárások és pénz nélkül, csak önmagunk gyönyörködtetésre!
Teljesítménykényszer nélkül, mégis a teljesítés vágyával.