Újjászületés

„Hideg van, de nem bánom.
Néha fáznunk is kell, ahhoz, hogy jobban megérthessük a meleget.
Ősz van, a búcsúzás évszaka, a halál hírnöke.
Egy alkalom arra, hogy megfigyeld, hogy minden, ami élő és létező, meghal, azért, hogy
újjászülethessen. „ (pár nappal ezelőtt)


Valami megfordult, átalakult, kicserélődött bennem. Semmi sem történt a külső életemben,mégis valami készülőben van. Rám telepedett valami könnyedség, egy hűvös nyugalom, amit már rég nem éreztem. Tegnap estétől (habár semmi nem történt) egy új szakasz kezdődött el.
Ez a „Halál” előtti közvetlen pillanat, amikor már tudom, hogy meghalni nem rossz.
Várom az új „testem”, ami most van, azt már tényleg nagyon elhasználtam.
Semmit sem fogok tenni, de végre egyszer nem gyávaságból, hanem mert hagyni fogom a szélnek,hogy felkapjon és magával vigyen, ha akar. Ez a bizalmam a sorsban.
Ha cselekednék, csak hátráltatnám magam. Ha magamra bíznám a következő lépést, újra egy menekülő útvonalat választanék, ami ugyanabba az állapotomba vezet vissza.
Nem. Most csendben várom az ajándékomat. Tudom mi lesz az, már egyszer felbontottam ,megnéztem, majd visszacsomagoltam, és azóta is látom a polcon azt a becsomagolt dobozt, ami már az enyém, attól függetlenül, hogy nem voltam hajlandó ’használni’ ami benne van.
Ez az egyedüllét ajándéka. Azé az egyedüllété, amiben megvalósíthatom magam a másik fél nélkül, amiben átélhetem a szépséget, a szerelmet, a cselekvést anélkül, hogy ott a másik keze a kezemben,a másik szíve a szívemben.
Most érett meg ennek a gyümölcse, most esett le a fáról magától.
Éreznem kell az erőt magamban, a két lábam szilárdságát a talajon, a két kezem könnyedségét az ég felé kitárva: a világot, amit magamban teremtek meg.