A másik...

Egyszer valaki ’megvádolt’, hogy csak magamról írok. Minden a saját érzésvilágom körül forog. Nem rácáfolni szeretnék, csak megmagyarázni, hogy ez miért van így.
Valószínű azért, amiért most is itt ülök tíz perce, érzések kavarognak bennem, amikre nincsenek szavak. A nyomoromat könnyű megfogalmazni. Hiszen azok is, amikkel megformálom őket:
Szavak. Üres szavak.
Amit most érzek azok valódi érzelmek, amik nem ezen a síkon működnek.
Az ok, amiért mégis megpróbálom őket megfogalmazni- az mindössze annyi - hogy minden minőségemben megértsem és megértessem magam. Ami nyilván az egómnak fontos elsősorban - de hogy harmóniában tudjak lenni önmagammal, az ő létezését is el kell fogadnom. Helyre kell tennem magamban- de elnyomni nem nyomhatom- és nem is lenne értelme.
Szellemi síkon már palotám van. Angyalok vesznek körül, akik szeretnek engem, én pedig nemes uralkodó és hű alattvaló vagyok egyszerre. Lelkem határtalan, mindenki helyet kap benne. Nem félek azt mondani, hogy „Szeretlek. Gyere, mert szükségem van rád. Én vagyok az, akit kerestél.” sem azt, hogy „ Lejárt a közös utunk. A tudás, amit egymásnak adtunk, elérte végleges helyét és formáját, most már tovább kell mennünk - engedd el a kezem!”.
A Földi síkon nincsen helyem. Nem merek szeretni, és nem engedem, hogy szeressenek. Ha ez másképpen lenne, nem blog bejegyzések születnének az élményeimből-hanem ölelések.
Ma rengeteg lehetőséget kaptam arra, hogy megérthessem ki a másik fél - és ki vagyok én. Utólag érzem át – mekkora teherként nyomta a lelkemet ez az egész ’szerelem’ dolog.
Több személlyel kapcsolatban próbáltam lezárni a múltamat. Szellemi síkon elmondtam mindegyiküknek, hogy nem kell már többé, hogy előző és mostani életekből való karmákkal terheljük egymást. Megöleltem őket, és megnyugtattam magam azzal, hogy minden görcsös ragaszkodásom eltűnik, de az igaz szeretet velem marad. (Velem maradt… :))
Láttam egy nőt, aki a kezét az ég felé nyújtja, és két ’árnyéktest’ még két karral segít neki az ég felé emelkedni. Rám telepedett egy hűvös tisztaság, az önállóság ereje. Igen. Az egyedüllét a legfelszabadítóbb erő. Magaddal találkozni- a legfontosabb és legigazabb találkozás. Ami soha nem jöhetne létre, ha nem lenne ott a Másik. :)
Ha nem lenne tükör, amikor homállyal feded el az arcodat. Ha nem nyitná ki a zsilipeket, amit hínárok leptek el, és életed vize már épp poshadásnak indult. Ha nem lenne ott az a mosoly az arcán, amiben benne van az élet összes üzenete számodra.

Ez a válaszom neked, és magamnak is.
Ha jól szeretsz- a szeretet maga a fejlődés. Ha jól vagy egyedül- az egyedüllét maga a fejlődés. Semmi sem hátráltathat, ha megfelelően működik.

Amit pedig nem mondtam el:

:)