Boncolgatom tovább...

Szélmalomharcot vívok.
De ez is az én döntésem volt.
Most a nehezebb utat választottam.
„ Nem kapod meg, amit ígérnek neked, de vezető nélkül indulsz el, mindez azért volt fontos lépés” Vezető nélkül…
Utána néztem jobban, és a szugilit, mint dns kristály (csillagmag.hu) döntésre késztet: tudás vagy tudatlanság, igen vagy nem. És a többi.
Az angyalom ezt a feladatot is rám bízta. Régen, egy gyógyítótól azt tanultam: mindennek legalább tíz oka van. Balázstól pár napja pedig azt: mindennek sokkal több oka van, mint amennyit felfoghatnánk emberi aggyal.
Beteg is vagyok.
A ’ betegségnek lelki okai vannak ’ lassan már közhely, de még nem értjük sokan. Na, én ezt most nagyon értem. Ezt nekem nagyon meg kellett tanulnom.
Tegnap vettem egy egyébként borzalmas ezotériás újságot. Sok feltevés volt benne 2012ről, mindössze egy értelmes.
Jean de Vezelay próféciája erről a témáról:
„ A betegségeket még megjelenésük előtt meggyógyítják. Mindenki önmaga és mások gyógyítója lesz. Az ember megérti majd, hogy segíteni kell az egészség fenntartását.
„Az ember tudni fogja, hogy minden élőlény a fény hordozója…”
„…Újra hisz a szellemben…”
A derék problémáim a rugalmatlanságomat, a túlfeszülést fejezi ki, láttatja, a köhögésem pedig azt: „elegem van. meg akarok ezektől a helyzetektől szabadulni” és nem azt, hogy: a francba, hideg van kint, és a sok ülőmunka… Nem fogok a köhögésemre gyógyszert szedni. Mert ez tisztulás, a kommunikációs csatornák tisztulnak most, és nem fogok beleszólni a természet rendjébe. És félni sem fogok a betegségtől, sőt, így már, hogy benne vagyok, nem fogom taszítani el magamtól sem, de nem is hagyom, hogy ledöntsön.
Volt múlt éjjel egy álmom. Nagymamám üzent anyukámnak benne: „tisztítsd meg a világot”
Tovább adtam a kérdéskört anyunak (is). De a karmikus kérdésvadászat folytatódik bennem: mit hoztam a családomtól? Mi a megoldás, és hol a feloldás?
Szerintem az, hogy letettük a karmát, ilyen formában nem pontos: hanem inkább, most kibúvó nélkül szembesülünk, egy afféle végső összecsapásban mind a családi, mind világi, és univerzális szintű megoldandó feladatainkkal. Dönthetünk úgy, afféle rövidebb útként, hogy én ebből nem kérek. És ez is lehet egy megértett harc nélküli győzelem. De magam nevében: nekem ez megy a legkevésbé.
Itt vannak a batyuk a hátamon, összenyomnak, és nem tudom csak úgy letenni őket. Görcsbe szorulva markolászom, cipelem, mintha biztonságot remélnék benne, vagy csak valami ismerőset. Mintha félnék, hogy a gondok nélküli világban már nem is létezem. Bizonyítékokat követelek, hogy nem így van. Nem látok helyszínt és helyzetet, ami megfelelne. De ez a börtönbe zárva lenni szituáció számomra nélkülözhetetlen. Mint amikor sok jógaoktató kéri, hogy először feszítsd meg az izmaidat, hogy majd azt is tudd, milyen, amikor laza. Legalább is remélem. Mert ma, amikor már látom mi váltotta ki ezt a szélsőséges helyzetet, tudom: akkor sem csinálnám vissza. Annyi mindenre rájöttem, és még mi mindenre fogok! :)
Nem tudom még mennyi idő, és mi kell ahhoz, hogy feloldozzam magam. De senki sem fogja helyettem megtenni.
El kell majd engednem az otthon iránti vágyat. Meg kell élnem, hogy nem a fizikai, az anyag ad biztonságot.
Amikor Balázs beszélt erről a februári energiák eladásán, és azt mondta az előző mondatom kiegészítéseként: különben elveszünk. Majd hozzátette, hogy most ne kezdjünk el félni, én azért komolyan megijedtem. Mert ez nekem kőkemény harc lesz. Mindennél keményebb.


Most is, hiába a sok remek gondolat, amíg csak gondolat és nem érzet. Nem tudom odadobni az agyam. Pörgetem, mint egy kereket, ami mindig ugyanoda forog vissza.
Az agyi tudás börtöne, a szellemi bölcsesség szabadsága helyett.

Megyek. Érlelem tovább a helyzetet, amíg meg nem látom a kör közepét a sok szélén futás közben.