Nőként

Nemrég történt az életemben egy olyan mértékű óriásugrás, ami tartós szintemelkedést hozott. Először voltam annyira a cselekedeteim tudatában, hogy ez elhozta számomra a felismeréseket, az összefüggések megértését, és létrehozta bennem a megtörhetetlen hitet. Utána jött is a hitpróba, ami nem billentett ki - ez volt az első harcom, amit győztesként fejeztem be. Már utaltam rá előző írásaimban, hogy az univerzum már egy érettebb, felnőtt viselkedést vár el tőlem. Ez hát az újabb ciklus, amiknek a témaköre a felnőttnek lenni, nőnek lenni és végül anyának lenni. Eddig ezek a hátam mögött voltak, nem foglalkoztam velük- nem láttam őket- így naivan azt gondoltam már a birtokomban vannak, vagy ha mégsem- akkor nem is kell, hogy legyenek. Most belém költöztek, még szintén nem hozták el a megértést számomra- ez lesz hát az új feladatkör. A „miért születtem nőnek?” Egy nagyon is fontos kérdés. Itt jön első szeletként az erő megértése, megélése. Lányként keressük az apát, nőként a férfit, aki vigyáz ránk. Ő testesíti meg számunkra azt az erőt, ami majd megvéd minket. Pedig ha valakire az univerzum rábízza az abszolút teremtést, az nem lehet a gyengébbik nem. Ennél a témánál is megfogalmazódik az ösztönösség és a tudatosság kérdése. Ösztönösen nőnek lenni nem elég. Hamis ábránd hinni benne, hogy megszülettél nemi sajátosságokkal, és máris birtokolsz egy nemet. Ez egy feladat: azzá válni. Párkapcsolat szempontjából sem mindegy mit élsz meg saját magadból: Ha nincs kiforrott ÉN és TE, akkor nincs kiforrott MI. Ha nincs nő és férfi, nincs igazi szerelem. Ha az összeolvadásban éled meg a nőiséget, nem lehet olyan erős az összeolvadás élményed, mert nem egyedül kezdted el önmagad megismerését. Ez választja szét a tudatos és az ösztönös cselekvést, amiért tulajdonképpen emberként születtünk le, és nem állatként.