A győztes egyedül van

Ha megkérdeznének mit szeretnék a legjobban, azt mondanám:
Méltó maradni az ajándékaimhoz.
Nehéz.
Felismerésekkel és hittel együtt is.
Már említettem egyszer, hogy a győztes egyedül van, de most azonosultam az érzéssel először.
Nem csinálok semmit sem rosszul, utamon vagyok, de nehézségekkel és lemondásokkal jár. Minden sokkal több szálon fut, mint amit akárcsak felfoghatnánk, és beleestem abba a hibába, hogy egy szálat láttam végigfutni, és hittem, mindent tudok.
Minden vészesen lassú amit létrehozok, az élet pedig másodperc töredéke alatt mindent felrúghat. Jó lenne megkérdezni az élettől mit szeretne tőlem... (egy szálon ezt is látom, de nem dőlök be) Látom a szeretetet ami a világból árad vissza felém. Látom, hogy a mai nap is ezért történt, mégis kicsit kedvem lenne szemrehányást tenni, hogy miért én vagyok most a pont, akinél lecsapódik minden? Elmentem ma gyógyítani és tanítani, ehelyett engem gyógyítottak és engem tanítottak. Miért?
Erős vagyok. Igazán erős. És tudom hova tovább. És maximálisan bízom a hitemben.
Válaszként ma elvesztettem minden hamis illúziót amibe titokban kapaszkodtam. Egyszerre voltam tudatos szemlélő aki nem billen ki semmitől, és bekattant ego, akinek minden forrása megszűnni látszik. Már vele is barátok vagyunk egy ideje. Ha hisztizni szeretne, hagyom pár percig, de már sok minden más erősebb bennem, így félóra a maximum amíg jelen van, tovább nem bírja :)
Aztán maradok saját magam bástyája. Igazi biztonság, nem hamis. És ami mögötte van: az egész univerzum.
Ma szembesültem, hogy régóta kergetem annak a vágyálmát, hogy valaki teljesen ismerjen, elfogadjon, szeressen, megértsen. Na már most ez vagy maximum én magam lehetek, vagy egy olyan szintű magasabb tudat (Jóisten, aki így szereti :) ) ami nem látható és érinthető. Nem mondom, hogy így képzeltem... :)
Amit személyektől kapok, az maga a forrás, a bölcsesség, a csoda. De az ajándék, amit várok, az én vagyok. A saját életem főszereplője, nem kevesebb.