Démonok

A múltkor tanmesének hívtam a napomat, az embereket szereplőknek.
Tegnap már világosan érzékeltem, hogy akivel a szerepet eljátszatják, az én vagyok, én vagyok a zsinóron rángatott bábu, a kisállat a ketrecben, akit csak akkor szeretünk, ha mutatványozik a kedvünkre. A körülöttem lévők jelenleg a démonok.
Erős szó: mégis reális: félelmekből fakad: mégis valósággá fajult. Belőlem jön: de már testet öltött. Súlyos történések. Hatalmas nyomás. Egy megnyílt dimenzió, amiből ömlik rám/ránk a szenny. Állapotom aggasztó. Nem kapok levegőt, a fejem feszül. Végtagjaim remegnek, szívem erőseket dobban. A hangok, és a fények fájnak, rémítenek. Néha félek, hogy egyszer csak elszakad a cérna, egyik nap úgy kelek föl, hogy a józan észnek írmagja sem marad bennem. Vagy felszakadnak belőlem az évek fájdalmai, és valakire rázúdítom. Üvöltök majd, tépem a hajam, kárt teszek valaki másban (is). Vagy a szervezetem egyszer csak föladja. Kapok egy szívrohamot, esetleg elkezd leépíteni egy súlyos betegség. Én is démon leszek. Letépem magamról az emberségesség utolsó bőrfoszlányait, húsdarabjait, amin olyan előszeretettel csámcsognak azok a 'lények', akikről már rég elfogyott...Legszívesebben elfutnék: de mindenhol ott vannak. A lángos sütödében, a sóbarlangban, az ágyamban mellettem... vagy ahol majd épp leszek. Tudatosság hiányában, gyengeségemben, vagy menekülnék, vagy kiirtanám őket. Mert rettegek tőlük, undorodom tőlük...Egyetlen esélyem a túlélésre, ha én vagyok az úr, és ők a szolgák, nem fordítva. De erőm fogytán. Több oldalról támadják a legyengült várfalaim. Ha segítségért kiabálok is démonok jönnek segíteni. Ha megnyitom a 'csatornát', mellette bizonytalanság-lé csöpög be. Minden eddigi építményünk fellegvár. Nincs semmink. Egymás húsát rágjuk éhségünkben,és egymás haldokló testén keresztül lépkedünk, a Sátán pedig röhög, hogy eljött az ő országa. Minden meghalt lélek egy plusz élet a számára.
..."Légió a nevem, mert sokan vagyunk"...
Megrángatnálak téged is, hogy fejezd be. Üvöltenék a füledbe, hogy végre meghalld:
a vesztedbe rohansz. Tudod, hogy nem teszem, mert arra alig van erőm, hogy írjak neked. De nagyon kérlek lélegezz, és ébredezz! Ne légy 'sokan' húsrágó féreg, milliónyi egó görcs darab! légy 'Egy' összetömörült erő, szeretet, önzetlenség, lélekóceán csepp! Ne öld meg az angyalomat, az angyalodat, szárnyak nélkül nem tudsz majd felül emelkedni, ha jön a tisztító özönvíz...
Halld meg, még ha halkan is szólok, még ha rám is tapadt a sárból, belőlem a tiszta szeretet szól, hogy segíts magadon, az Isten is megsegít.