Fénytelen fényhozók

Fénytelen fényhozók,
mézesmadzagra akasztanak.
Lógok a semmiben.

Egyszer elfogy a levegő.
Hamisság a szívekben,
sok kéjes szerető,
egyik sem szeret-ő.

Fénytelen fényhozó,
mézesmadzagodon lógok
a semmiben.

Forró csókod
szénné égetett,
üres szíved tőlem kéreget.
Mindent elvihet.

Fénytelen fényhozó,
mézesmadzagodon lógva
még mindig

valamibe képzelem magam, s magunk.
Ordító, majd halkuló dalunk,
az élet, mit hol ölünk, hol falunk,
majd beköszön: ahogy adunk,úgy kapunk.

Fénytelen fényhozó,
most megáldalak téged,
s remélem te föloldozol a vétkem alól:
hogy fénytelenül fényt hoztam ma néked.